Mit tanulhatunk a kisgyermekektől?

„Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.”

Jézus

A héten a fenti kérdésre próbáltam a választ összefoglalni a magam számára. Arra gondoltam, hogy mennyire rugalmasak, mennyire tiszták, mennyire tudnak figyelni, mennyire őszinték… De a lényeg: aki tanulni akar a kisgyermekektől – ahogy Jézus erre bátorít –, annak sokat kell együtt lennie a kisgyerekekkel, mert különben hogyan tanulna tőlük, nem?

Az első kérdés tehát, amit mindenkinek önmagának kell megválaszolnia: Mennyit vagyok együtt kisgyerekekkel, mennyire akarok együtt lenni a kisgyerekekkel tanulás céljából? Amikor figyeljük őket, amikor tanulni akarunk tőlük, újra miénk lehet sok-sok jellemző, amelyek nélkül nem élhetjük át Isten országának gazdagságát. Miket tanulhatunk hát tőlük? A következő hat jellemzőt mindenképp:

1. Hallgatnak az ösztöneikre = Hallgassunk (belső hang) ösztöneinkre!

Általában a kicsik nem fekszenek le, ha nem álmosak, nem esznek, ha nem éhesek. Nem vesznek kézbe képeskönyvet, ha mozogni akarnak. Abbahagynak bármit, ha úgy érzik, hogy elég.

Ösztönlények – mondjuk rájuk. De ez nem csupán mint biológiai lényekre igaz, hanem érzelmileg is érzékelik, hogy mikor van szüksége a lelküknek váltásra. Lelkileg is azt teszik, amire szükségük van.

Ha ezt mi elnyomjuk továbbra is, mert arra neveltek bennünket, akkor végül magunk sem fogjuk tudni, hogy mire is van szüksége a testünknek és a lelkünknek.

Jézus nemegyszer abbahagyta a tevékenységét, és akár a környezete számára is váratlanul másba fogott. Amit fontosnak érzett.

Lukács evangélista is tudósít Jézussal kapcsolatban ilyen esetről, mikor a tanítványai nem is érzik, hogy mire lenne szükségük, de Jézus igen: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!”

2. Ki merik fejezni az érzelmeiket = Merjük kifejezni az érzelmeinket!

A gyerekeket erről inkább leneveljük, mintsem megerősítjük őket ennek fontosságában. „Ne sírj már! Legyél kedves!” – mondogatjuk nekik. Pedig ha a kicsi szomorú, akkor sír, ha sértett, akkor dühöng, ha örül, akkor kacag. Ők még nem cenzúrázzák az érzéseiket. Nem lepleznek, nem színlelnek. Amit mondanak és kimutatnak, az igaz. Nincs benne semmi hazugság, megjátszás.

Ma sok felnőtt komoly összegeket fizet azért, hogy újra megtanuljon egy tréning során érzelmeket tudatosan átélni és helyesen kimutatni, kommunikálni.

Jézusnak ez természetes volt. A béna kezű meggyógyítása előtt olvassuk róla: „Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük keménysége miatt.” Eszébe sem jutott, hogy a hívők viselkedésén, gondolkodásán nem lenne szabad haragudni.

3. Egyszerűen őszinték = Legyünk újra őszinték!

A gyerekek kendőzetlenül kimondják azt, ami bennük van. Nem szépítik. A nagyobbacska gyermek kíméletlenül őszinte is tud lenni.

Mi, felnőttek már annyira félünk attól és vigyázunk arra, nehogy valakit is megbántsunk, hogy kínosan ügyelve már nem is vagyunk sokszor őszinték. Erre annyira vigyázunk, hogy olykor kitör belőlünk a kíméletlenül őszinte vélemény. Nekünk, felnőtteknek azt kell megtanulnunk, hogyan mondjuk el mindenképp az első gondolatunkat és érzésünket úgy, hogy a csomagolás elfogadhatóvá tegye. De mondjuk el.

Jézus már-már nyersnek tűnik olykor, pedig csak nem veszítette el az őszinteségét, ami már kamaszkorában is jellemezte őt. „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” – kérdezte anyjától és nevelőapjától, amikor végre megtalálták a templomban.

4. Mindig kíváncsiak = Legyünk kíváncsiak!

A kíváncsiság hiánya az érdeklődés hiányát üzeni annak, akivel beszélgetünk. Erre persze nem is szoktunk gondolni. Felnőttkorunkra általában már az életnek csak néhány területére vagyunk kíváncsiak. Például az autók, a receptek, a gyereknevelés, az utolsó idők menetrendje-forgatókönyve, a hatékony imádkozás titka, a társadalom bajai…

A gyerekeket viszont minden érdekli. Világképük teljesen egységes, bár sok kissé babonás tartalmat is hordoz. Az egész világot magukba fogadják. Számukra ismeretlen az unalom, az érdektelenség. Minden levelet összegyűjtenek, minden kavicsnál megállnak, mindent kérdeznek. A gyerekek így kerülik el, hogy megszokottá váljanak a dolgok, hogy a lelkük fásult legyen. Lelkük telis-tele van friss élményekkel. Nekik még nem kell a múlt hónap dolgaiból élniük.

Csak az kap Istentől új gondolatokat, új élményeket, új felismeréseket, új impulzusokat, aki megőrzi lelke kíváncsiságát, érdeklődését, nyitottságát. Kíváncsiság nélkül nincs igazi imádat. Az imádat mélyén a megismerhetetlen utáni vágy a hajtóerő.

Ezt figyelhetjük János evangéliumában, ahogy a samáriai asszony egyre nagyobb kíváncsisággal hallgatja, fürkészi Jézus szavait, és a végén ő maga válik evangélistává.

5. Vidámak = Merjünk vidámak lenni!

Több szakember is felhívja arra a figyelmet, hogy a nyitott és hatékony problémamegoldó gondolkodást segíti a mosolygós attitűd. Egyszerűen azért, mivel ez jelentősen gátolja a problémán rágódás rossz beállítódását. Vidáman tenni a dolgunkat sokkal jobb eredményt ad, mint ha ímmel-ámmal tesszük vagy lélektelenül, bár okosan.

„Vidáman, nevetve néz a holnap, a jövendő elé” – olvashatjuk a Példabeszédek könyvében a nagyszerű asszonyról. Pál apostol is alapállapotként ajánlja a Filippiben élő hívőknek, amikor így fogalmaz: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!”

6. Teljesen benne van abban, amit csinál = Szívvel-lélekkel tegyünk mindent!

Mindfullness-nek mondják ma azt, amikor teljes lényével ott van az ember, ahol van.

Hol jár az eszed? – szoktuk mondani kamasz gyermekünknek, amikor érezzük, hogy nincs ott, csak a teste. A kamasz persze rászorul erre a menekülőútra, mert addigra már arra neveltük, hogy ne hallgasson az ösztöneire (hanem csak az „eszére”), ne fejezze ki az érzéseit (hanem uralkodjon magán), ne legyen őszinte (hanem válogassa meg a szavait), ne kíváncsiskodjon (hanem maradjon csöndben).

A gyermek viszont még tud elmélyült lenni. Ha örül, akkor örül teljesen, ha sír, akkor sír teljesen, ha elgondolkodik, akkor magában van, ha segít, akkor nem fogadja el, hogy már elfogytak a kiteregetni való ruhák. A jelen pillanat átélésében nincs se visszafogottság, se manír. A jelenléte teljes és hiteles, vagyis természetes.

Talán erre is gondolt Jakab apostol a levelében, amikor ezt írta: „Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.” Amikor felnőttként ott a testünk, de a gondolataink már messze járnak.

Ezekért szeretjük tehát a kicsiket, mert ilyenek. Azt mondják némelyek: Felnőttként már ezt nem engedhetjük meg magunknak. Miért ne engedhetnénk meg? Sőt: Mi jogosít fel bennünket arra, hogy ezek nélkül merjünk élni? Ki jogosított fel bennünket arra, hogy a mindennapok kényszerére hivatkozva ne éljünk teljes életet, ami szívvel-lélekkel élt élet?

Nem véletlenül figyelmeztet Jézus is arra, hogy komoly és igyekvő felnőttként elkótyavetyélhetjük az egész életünket végül: „Aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?”

Jézus a kicsiket a hívő számára mintaként mutatja: „Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.”

Hallgassunk tehát a belső hangra! Merjük kifejezni az érzelmeinket! Legyünk újra őszinték! Legyünk kíváncsiak! Merjünk vidámak lenni! Szívvel-lélekkel tegyünk mindent! És higgyünk egyszerűen, mint ahogy a kisgyermekek tudnak.