2023. augusztus 10-11-12-én ismét megtartottuk az immár hagyománnyá váló Mosoly Napok elnevezésű gyermektáborunkat. Az Újkígyósi Baptista Gyülekezet imaházának területén megrendezett programra 50 gyerek jelentkezett. Az 5 és 17 éves kor közötti részvevőket korosztályonként négy csoportra osztottuk. A táborban közösségi szolgálatot teljesítő diákok is részt vettek.

A tábor mottója az „Utazás” volt. A három napon átívelő téma bibliai alapját,  Jónás kanyarokkal, kitérőkkel tűzdelt, mégis a célt elérő története szolgáltatta. Külön hangsúlyt kapott az a tény, hogy Isten az imádságon keresztül érhető el: ez az az út, amely akár a tenger mélyéből – a legnagyobb nehézségeinkből-,  is hozzá vezet.

Délelőttönként főleg a lélek táplálásán volt a hangsúly: tanítás, imádkozás, éneklés. Délután pedig a játéknak, tartalmas szórakozásnak jutott szerep: kézműves foglalkozások (képeslap- és lapbook-készítés, vasalható gyöngy olvasztása,  pólófestés, csipeszbábu ragasztás, liszt-labda készítés,  színezés), íjászat íjászmester vezetésével, filmnézés, sakk-maraton, malomjáték, ping-pong csata, tollasozás, focizás, kosarazás, logikai játékok, társasjátékozás, aszfaltrajz, csillámtetkó, hajszobrászat, fotózkodás, és folyamatosan „repültek” a hinták.

A gyerekek napi négy alkalommal étkeztek. A bőséges főtt étel és zöldség-gyümölcs mellett nem maradhatott el a  pizzázás, palacsintázás, jégkrémezés, pop-cornozás sem, az utolsó napon pedig vattacukor volt a meglepetés.

A záró alkalomra a Keresztény Motorosok Közösségét hívtuk meg, akik közül volt, aki 230 km-t is megtett azért, hogy a motorozással kapcsolatos ismeretterjesztő beszámoló mellett bizonyságot tehessen a megtéréséről és a hitéről a rendezvényünkön. Az imaház zsúfolásig megtelt szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel, érdeklődőkkel. A táborban tanult énekekkel a gyerekek közvetítették a jó hírt: a menny felé vezető úton Isten az „oltalom, menedék, ha szélvész tombol”, él a reménység, hogy „a mennyben tudnak rólad”, és ha eltévedtél, vagy akadály gördül eléd az úton, „segít a Mennyei Navigátor”, aki azt mondja, „Újratervezés!”

A Keresztény Motorosok Közösségének tagjai pedig  saját életpéldáikon keresztül mutatták be, hogy a mennybe csak egy út vezet, Jézus Krisztus, a Megváltó! Az általuk felajánlott közbenjáró imádság lehetőségét több felnőtt is igénybe vette.

Az alkalmat szeretetvendégséggel, és késő estébe hajló beszélgetésekkel zártuk.

SOLI DEO GLORIA!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!