MűvészLÉT | Bögös Hanna Gabriella

A MűvészLÉT második adásában Bögös Hanna Gabriella csellóművésztanár volt Murányi-Kovács Anita beszélgetőtársa. Hitről, hivatásról, életről…

Rövidített interjú a PAX Televízió MűvészLÉT című műsorában elhangzottak alapján.

A Kisújszállási Baptista Alapfokú Művészeti Iskola tanára vagy, vagyis annak az intézménynek, ahova te is jártál, és ahol az édesanyád igazgatóhelyettes.
Igen, lényegében második otthonomnak tekintem az iskolát, és mivel anyukám ott szolfézstanár, kisgyermekkoromban a szabadidőm nagy részét is ott töltöttem. Iskola után a barátaimmal közösen jártunk szolfézsra anyához, illetve a hangszeres óráink is ott voltak. Ott ismerkedtem meg az első csellótanárommal, Papp Laci bácsival is, aki az egyik legmeghatározóbb ember az életemben a mai napig. Elsősorban Laci bácsi személye volt, ami megérintett engem. Anyukám elmondása szerint, ha a mosdóból meghallottam a hangját, már szaladtam is kifelé. Másodsorban pedig a hangszert szerettem meg általa.

A családod és a gyülekezeti élet milyen hatással volt arra, hogy kialakuljon a zene iránti szereteted?

A nagymamám is nagyon szerette a zenét, zenei pályára készült, csak a szülei sajnos nem engedték. Nagyon szép hangja volt, és mivel anyukámnak hamar vissza kellett mennie dolgozni, sokat voltam vele. Ő rengeteget énekelt nekem, amit nagyon szerettem hallgatni. Volt, amikor a himnuszra aludtam el. Tehát kisgyermekkoromtól erős zenei ingerek értek otthon, a zeneiskolában és a gyülekezetben egyaránt. A dicsőítés számomra az a forma, ami által a mai napig a legközelebb tudok kerülni Istenhez.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Érzel különbséget a dicsőítés és a koncertezés, vagyis a szolgálat és a szereplés között?

Igen, én nagyon nagy különbséget érzékelek. Teljesen más nálam ez a két dolog. Amikor dicsőítek, akkor a gyülekezet részeként énekelek Istennek szabadon. Amikor fellépésem van, akkor is közel vagyok Istenhez, de mivel nagyon izgulós vagyok, mindig imádkozom békességért, áldásért és segítségért.

Mikor vált benned nyilvánvalóvá, hogy zenei pályára mész?
A középiskolában, Debrecenben döntöttem el, hogy zenei pályára szeretnék menni és tanárként szeretnék dolgozni. A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumban szintén Papp László volt a tanárom, ő volt ott is a biztos pont, akire mindig számíthattam. Ugyanis nekem nehéz volt elszakadni a családtól, de a szüleim is mindent megtettek, hogy jól érezzem magam. Tudom, hogy Istennek köszönhetem azt, hogy kialakította nekem ezt a pályát, és viszonylag egyenes úton vezetett idáig.

Mikor tértél meg?

Az egyetemi éveim voltak meghatározóak az isteni élménnyel kapcsolatban, de mivel keresztény családban nőttem fel, annyira belém ivódott az Isten létezése, hogy ez a tudás sokat segített nekem már korábban is. A megtérésem után pedig úgy éreztem magam, mintha egy nagy terhet levettek volna a vállamról. A bemerítkezésem utáni reggelen teljes nyugalom és békesség volt bennem, mintha tényleg egy új ember ébredt volna fel.

Mit jelent számodra a tanítás?

Szeretem a gyerekeket, és az volt bennem, hogy annyira jó dolog lehet tanítani őket. Az egyetem alatt megszerettem a pedagógiai tárgyakat, és ott vált bizonyossá számomra, hogy engem Isten erre a pályára akar vezetni. A munkámban a gyerekekhez próbálok úgy közeledni, ahogyan Isten közeledne feléjük. Szeretni akarom őket, és teljesen elfogadni olyannak, amilyenek, a problémáikkal és a nehézségeikkel együtt. Igyekszem mindenkire egyesével figyelni és meglátni bennük azt is, amivé válhatnak később. Mivel baptista iskolában tanítok, sokszor játszom iskolai istentiszteleten is, és előfordul, hogy beszélek is a hitemről a gyerekeknek.

Mennyire érzed a felelősségét annak, hogy a tanítványaid zeneszerető emberek legyenek?

Néha szerintem túlságosan is érzem ezt a felelősséget. Nagyon szeretném, hogyha minden gyerek, aki tőlem kikerül, zeneszerető, koncertlátogató felnőtt lenne. Fontos az is, hogy felismerjem, ha valaki zenei pályára való, és tudatosan tudjam terelni és felkészíteni a középiskolába.

Kik voltak a mestereid?

Papp Laci bácsi 12 éven át tanított, majd Ölveti Mátyás és Scholtz Anna voltak az egyetemi tanáraim. A tanszakot, ahol tanítok, Laci bácsitól örököltem, ami azt jelenti, hogy nagyon magasan van a mérce, igyekszem felzárkózni és a nyomdokaiba lépni. Szerencsére sokat segít nekem az ő tapasztalatával a tanításban.

Szoktál a tanítványaidért imádkozni?
Igen, mindenképpen. Vannak gyerekek, akik különösképpen a szívemen vannak. Általában olyanok, akikről tudom, hogy nehéz családi körülmények között élnek, esetleg nem tudnak megfelelően beilleszkedni az iskolába. Velük többet szoktam beszélgetni, mert annak a híve vagyok, hogy ha a gyerek lelke nincsen rendben, akkor rászánom az időt, hogy beszéljük meg a problémát. Azt látom, hogy a gyerekek megbíznak bennem, és ilyenkor szoktam Istenhez fordulni, hogy olyan dolgokat tudjak nekik mondani, és olyan válaszaim legyenek, amik tényleg segítik őket. Emellett azt is tapasztalom, hogy mennyire jó hatással van rájuk a zene. Gyakran előfordul, hogy a visszahúzódó, csendes gyerek, ha lehetőséget kap arra, hogy csellózzon, akkor ki tud bontakozni a hangszer mögött.

2020 tavaszán megcsörrent a telefonod, és kaptál egy hírt, miszerint elnyerted a 2020 Fiatal Baptista Művésztanára díjat. Akkor mit éreztél?
Nagyon meglepődtem, egyáltalán nem számítottam ilyesmire. Nem is tudtam mit kezdeni először vele. Azután szépen sorbavettem, hogy vajon miért kaphatom én ezt. Az okát még mindig nem teljesen értem, de nagyon jó látni azt, hogy figyelnek ránk, művésztanárokra, hogy szemmel tartják a dolgainkat, és értékelik a munkánkat. Megerősödtem az elismerés által abban, hogy jó helyen vagyok a pályámon.

Amikor eljön az ideje és Isten elvezet ahhoz a ponthoz, hogy családot alapítasz, mit gondolsz, hogyan fogod tudni a pályáddal egyeztetni? Vannak erre terveid?
Gondolataim már vannak. Azt érzem, hogy nehéz lenne otthagyni a zeneiskolát, még csak időszakosan is, annyira közel áll hozzám. Gondolom, hogyha az embernek már saját gyereke van, akkor az anyaság élvez prioritást, csak amíg nem éltem át, addig még ez olyan messzinek tűnik. Szerintem hamar vissza fogok térni a tanításhoz.

Mivel szeretsz még foglalkozni a zenén kívül?

Ami a művészethez kapcsolódik, már amennyire művészetnek nevezhető, ahogy művelem, az akvarell festés, amit szeretek. Nagyon szeretem, ahogy a vízben a festékek feloldódnak és keveredik egymással, ez engem teljesen kikapcsol.

Szerinted Isten miért teremtette a művészeteket?
Szerintem egyrészt önmagát mutatja meg nekünk a művészeteken keresztül, az ő sokszínűségét. Ezzel is az emberek áldására szeretne lenni. Tehát Isten a művészetet az emberek épülésére, a lelki fejlődésükre, az érzéseik megélésére teremtette. Én a zenén keresztül tudom leginkább megélni a belső érzéseimet, olyanokat is, amiket szavakkal nem tudnék kifejezni.

A teljes interjú itt tekinthető meg: