Rövidített interjú a PAX Televízió MűvészLÉT című műsorában elhangzottak alapján.
Mi az első emléked kisgyerekkorodból arról, hogy mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Ez sokáig nagy kérdés volt számomra, de van egy nagyon korai óvodáskori emlékem, ami talán a későbbi pályám szempontjából mégiscsak jelentős, mert az óvodában évzáró ünnepségen énekeltünk, és én álltam ki vezényelni egy hurkapálcával. Kicsit elbohóckodtam a dolgot, de ez az első zenei emlékem. Volt idő, amikor színész akartam lenni, és aztán nagyobb koromban elég sokáig a mérnöki pálya felé vonzódtam, majd a gimnázium utolsó évében dőlt el, hogy tanári pályára megyek. A zene mindig jelen volt az életemben, jártam zeneiskolába is, mégis először matematika-fizika szakot végeztem és a tanulmányaim közben készültem fel a Zeneakadémiára.
Fiatal korodban mi jellemezte a hitéletedet?
Katolikus családban nőttem fel és az édesapám halála után édesanyám úgy döntött, hogy a piaristákhoz írat be gimnáziumba. Kezdetben a gyermeki materializmus jellemzett engem, és furcsán éreztem magam a hívő háttérből jövő gyerekek között. Viszont az egyik paptanárunkkal sokat beszélgettem, valamint annyira vonzott a közeg, hogy betagozódjak, hogy eljött egy pillanat, amikor átéltem, hogy hiszem, hogy van Isten és Jézus a megváltó. Történt azok alatt az évek alatt egy tragikus vitorlás baleset, aminek következtében két társam meghalt. Ekkor sok minden átalakult bennem, komolyabb lettem és átértékelődtek a kapcsolataim is.
A tanáraidnak volt szerepe abban, hogy a pedagógus pályára indultál?
Mindenképpen és most a tanárképzésben dolgozom és nagyon jól tudom, hogy a legmeghatározóbb a tanári pálya szempontjából az a majdnem másfél évtized, amit az ember iskolásként eltölt. Nekem nagyon jó tanáraim voltak, az általános iskolában különösen az osztályfőnököm, aki egyébként hívő ember volt. Nagyrészt neki köszönhettem, hogy a piaristákhoz kerültem. Természetesen a piaristáknál akkoriban csak szerzetes tanárok tanítottak. Sokféle értékes példát láttam és ott is leginkább az osztályfőnökömnek vagyok hálás, akit napi szinten emlegetünk otthon. A gyerekeim is tudnak sok mindent róla, mert nagy hatással volt rám. Tehát igen, a tanári példaképek, meg azok a tapasztalatok, amit iskolásként szereztem, meghatározóak.
Érdekes belegondolni, hogy matematika-fizika szakos tanárnak készültél, miközben erőteljes elhívás volt benned a zeneművészet iránt?
Igen, és azt gondolom, hogy ennek a kettőnek a párhuzama egy létező dolog. Most is foglalkozom ilyesmivel, tehát szerkesztőként a MÜPA-ban a közelmúltban egy olyan sorozatot készítettem, ami a matematika és a zene kapcsolatáról szól. A matematika is egy olyan dolog, ami teremtett, és tőlünk független igazságokat hordoz. A zenében például a hangok rendszere tiszta matematika. A zeneszerzők is keresték a számokkal való kapcsolatot. A zenének egyrészt van érzelmi oldala, másrészt megvan a matematikai oldala, a szerkesztettsége, a felépítése, a struktúrája, és ez mind-mind olyan dolog, ami tőlünk függetlenül létezik. Ennek kapcsán rá lehet csodálkozni a teremtésnek egy olyan szegletére, ami nem a mindennapi megélhetéshez tartozik, de mégis megkaptuk ajándékba. Tehát azt gondolom, hogy érdemes kutatni ezt a kapcsolatot a matematika és a zene között, mert nagyon sok szép részletre lehet rábukkanni.
Mi történt a kisóvodás Körmendi Zsolttal, a hurkapálcával a kezében?
Mivel viszonylag későn kezdtem újra foglalkozni a zenével, már nem nagyon láttam esélyét annak, hogy bármely hangszeren olyan szintre jussak, ami a zenei pályán elvárható. Viszont volt érzékem a vezényléshez, ezért felvételiztem a Zeneakadémia karvezetés szakára. Ének-, szolfézs-, zeneelmélettanár és karvezető lettem, azután karmester szakra jártam, ahol viszont éreztem a hiányát a kihagyott éveknek. Elvégeztem ugyan három és fél évet a karmester szakon, de ez a tanulmányom abbamaradt. Viszont volt és van is lehetőségem zenekart is vezényelni. A vezénylés tulajdonképpen a hangszerem, tehát lett folytatása annak a hurkapálcás jelenetnek. A Wesselényi utcai gyülekezetben van meg leginkább ez a fajta aktivitásom, itt hárman vezetjük az énekkari szolgálatot és évente van egy nagyszabású koncertünk, a Szimfonikus Istentisztelet, amelyen zenekart és énekkart is vezényelek.
A Zeneakadémia tanárképzési tanszékének vagy tanszékvezető docense, doktori disszertációdat a koncertpedagógiából írtad. Mit jelent a koncertpedagógia?
Tizenhárom év gimnáziumi énektanítás után, a MÜPA-ban helyezkedtem el, és kaptam megbízást arra, hogy a családi és ifjúsági programokat szerkesszem. Ennek a munkámnak során találkoztam olyan külföldi példákkal, ahol a modern hangversenytermekben gyakorlat alakult ki a közönség nevelésére. Ez azt is jelenti, hogy didaktikus, ugyanakkor magas színvonalat képviselő programokat kínáljunk. Miután megtapasztaltam, hogy egy létező szakmai gyakorlatról van szó, úgy gondoltam, hogy jó lenne erről írni. Ma már a koncertpedagógiát inkább zeneközvetítésnek nevezem, a disszertációban pedig bizonyítom, hogy ez egy új diszciplína, új pedagógiai terület, amelynek megvan a maga eszközrendszere, megvannak a saját törvényszerűségei. Ez egy olyan folyamat, amely főleg a gyerekeknek és az ifjúságnak szóló programokban új hullámot hozott. A zeneközvetítés koncepciójának lényege, hogy a közönség informális keretek között élményszerűen, a saját tapasztalata által jusson el oda, hogy ne csak élvezze, hanem értse is a zenét. A zenét élvezni ugyanis általában mindenki tudja, viszont az olyan zenéket, amelyek mögött egy komolyabb alkotói koncepció van, nehezebb befogadni háttértudás nélkül.
Ezek szerint lehetséges például a szolfézst élményszerűen tanítani?
Igen, olyan kollegákkal dolgozom együtt a zeneakadémiai tanárképzés során, akikről tudom, hogy ahogy ők tanítják, az élvezetes a gyerekeknek, mert részben sikert, részben zenei élményeket jelent a számukra. Emellett a közösségi élmény és az együtt zenélés is megjelenik a tanításban. Sok esetben viszont ez nem valósul meg.
Fontos lenne, hogy azok a diákok mélyüljenek el igazán a szolfézsban, akik zenei pályára készülnek?
Ez nagyon fontos, és nagyon örülök, hogy ezt mondod, mert azt hiszem, hogy az egyik fő probléma lehet, hogyha nem teszünk különbséget az alapfokú zenei nevelés két fő célja között. Az egyik a közönségnevelés, a befogadóvá nevelés, és a másik, sokkal keskenyebb sáv, ami a szakmára való felkészítést szolgálja. Ha ezt a kettőt összemossuk, akkor furcsa dolog jön létre, amiben senki nem találja meg az örömét.
A megtérésed és a bemerítkezésed története összefügg a házasságkötéseddel. Hogyan?
A piaristák után egy bolyongási időszak következett. Későn nősültem, a feleségem fiatalabb nálam és a Wesselényi utcai gyülekezetben tért meg. Amikor összeházasodtunk, akkor kérdés volt számunkra, hogy hogyan tovább, hiszen a vegyes igával kapcsolatban vannak fenntartások, és én nagyon komolyan gondoltam, hogyha katolikusnak születtem, és annak nevelkedtem, akkor az vagyok, és ez nem egy személyes döntés kérdése, hogy merre tartok tovább. Egy ideig jártunk ide is, meg oda is, de nekem a Wesselényi utcában nagyon sok megkapó élményem volt. Leginkább az érintett meg, hogy megtapasztaltam, hogy a gyülekezetben az ottani emberek élő hite kitapintható. Ahogy láttam őket megnyilvánulni, vagy egyszerűen csak szemlélődtem a gyülekezetben az istentiszteleteken azt láttam, hogy őket megváltoztatta az, hogy igazán hisznek. Nekem ez ekkor még nem volt meg. Sok évig úgy jártam a gyülekezetbe, hogy engem ott nagyon nagy szeretettel fogadtak, befogadtak, feladatokat adtak. Vezényeltem a kórust a gyerektáborban rendszeresen közreműködtem, mégis úgy éreztem, hogy még valami nincs rendben. Sokat imádkoztam, hogy ez megváltozzon, hogy megéljem a döntő fordulatot. Ez négy évvel ezelőtt megtörtént velem, átadtam az életem és azután bemerítkeztem.
Hogy van a családod?
Sára, a nagylányunk lassan 20 éves, vele együtt merítkeztem be. Van egy 13 éves fiunk és egy másodikos kislányunk. A feleségem szintén a Zeneakadémián végzett, majd úgy döntött, hogy informatikus lesz, elvégzett egy egyetemet és azóta informatikusként dolgozik.
A zenén kívül mivel szeretsz még foglalkozni?
Szeretek mindenféle kétkezi munkát végezni. Építem a nyaralónkat, de az egész házasságunkat végig kísérte az, hogy hol lakást újítottam föl, hol másik nyaralót, szóval ilyenfajta tevékenységben nagyon nagy örömömet lelem. A vitorlázás a családommal egy másik fontos szabadidős tevékenységem. Nem utolsó sorban nagyon szeretek főzni is. Felmegyek az internetre és ott tulajdonképpen bármilyen szakmát el tudok sajátítani. Azt hiszem, hogy ha az emberben van kreativitás, ami szintén ajándék, és azt gondolom, hogy nekem ez az ajándék erősen megvan, akkor tulajdonképpen bármire képes lehet, csak hinni kell abban, hogy a dolog működik.
Szerinted miért teremtette Isten a művészetet?
Az ember úgy lett megteremtve, hogy fogékony legyen és igénye legyen a nem látható dolgokra és a transzcendens dolgok megtapasztalására, megélésére. Az összes kommunikációs forma közül azt gondolom, hogy a zene tud a legkönnyebben megpendíteni a lelkünkben húrokat. A zene által rácsodálkozhatunk a teremtett világ csodálatosságára, meg saját magunkra is. Nem véletlen, hogy a zene terápiás eszközként is működik. Az ember „homo muzikus”, tehát olyan lény, amelynek szüksége van a zenére az emberi teljességhez és a zene olyan ajándék, amelyet Istentől kapunk.
A Pax Televízió MűvészLÉT című műsorának harmadik adásában dr. Körmendy Zsolt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető docense volt Murányi-Kovács Anita vendége.
A teljes interjú itt tekinthető meg:
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
