Korán reggel azonnal határozatot hoztak a főpapok a vénekkel és az írástudókkal együtt, vagyis az egész nagytanács. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak. Pilátus pedig megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő így válaszolt neki: Te mondod. A főpapok hevesen vádolták őt. Pilátus ismét megkérdezte tőle: Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak! Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, ezért Pilátus elcsodálkozott. Ünnepenként pedig szabadon szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit kértek. Volt akkor egy Barabbás nevű fogoly a lázadók között, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el. A sokaság tehát felmenve Pilátus elé kérte, hogy tegyen eleget a szokásnak. Pilátus pedig megkérdezte tőlük: Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát? – mert tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki Jézust a főpapok. A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbás elbocsátását követeljék. Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok? Azok ismét felkiáltottak: Feszítsd meg! Pilátus megkérdezte tőlük: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltották: Feszítsd meg! Pilátus pedig, minthogy a sokaság kedvére akart tenni, szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy megfeszítsék. A katonák bevitték őt a palotába, azaz a helytartóságra, és összehívták az egész őrséget. Bíborszínű köpenyt adtak rá, és tövisből font koronát tettek a fejére, és elkezdték köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya! Nádszállal verték a fejét, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte.

Gondolatok az igéről

Ezen a pénteken mindenki zaklatott volt, kiáltozott, egyvalaki volt nyugodt: a Názáreti. Szelíden válaszolt Pilátusnak, fölvette és vitte a keresztjét, ment a Golgotára. Senki se látta dühösnek, elkeseredettnek. Igaz, senki se látta úgy a jövőt, mint az Úr Jézus még a kereszten is. Látta a világot Istentől elszakadt állapotában, a maga borzalmas realitásával. Látta a bűn romboló uralmát, és hogy mennyire kicsi a körülötte összegyűlt tanítványi sereg az ellenségeivel szemben. És milyen kevés az is, amit a három esztendő alatt velük együtt ő maga is elvégzett. A messiástól azt várták, hogy igazságos világot teremtsen, és az ebből fakadó békét az egész világra kiterjessze. Őt azonban a jelen nem zavarta meg, még a kereszten sem. Pedig tudta, az övéi közt is mennyi az ellentmondás, sokuk mégis mártír lesz. Mennyien elbuknak majd, de tanítványainak azt mondta: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert tetszett az Atyának, hogy nektek adja az országot.” Mert lesznek, akik talpra állnak, már nem önmagukban bíznak, hanem alázatosan mindent úgy látnak majd, ahogy ő. E megrostált tanítványoknak azt mondta: „Ti vagytok a világ világossága”, mert nélkületek még nagyobb volna a sötétség. „Ti vagytok a föld sója”, mert nélkületek még több lenne a romlottság. Van olyan pontja az emberi létnek, ahol semmi más nem segít, de nem is illetékes, csak ez az áldozatkész, messzire néző jézusi szeretet. Mert minden bűnben benne van az antikrisztus. De minden szelíd, tiszta szóban benne van az ő szeretete még a kereszten is. Bár szenved, de a világ megváltása megtörténik. Ma is megszámlálhatatlan sereg ünnepli a mennyben és a földön az áldozati Bárányt.

Imaáhítat

Adjunk hálát Jézusnak, mert isteni küldetését mara déktalanul megvalósította! (Jn 10,17–18)