„Ne féljetek” – protestáns konferencia a menekültválságról

1877

„A globális menekültválság hatása Európára, és az egyházak válasza” címmel protestáns egyházak képviselői tartottak háromnapos tanácskozást a hollandiai Lunterenben, melyen Magyarországot a Református Menekültmisszió és az Evangélikus Diakónia munkatársai képviselték.

Június 14–16. között gyűltek össze európai egyházi képviselők és menekültkérdéssel foglalkozó szakemberek, hogy megvitassák a menekültek érkezéséhez kapcsolódó újabb kihívásokat. A résztvevők a közös ima mellett munkacsoportokban egyeztettek a közös problémákról, szolidaritási látogatáson vettek részt és az egyházi együttműködés további lehetőségeit vitatták meg.

A konferencia során központi szerepe volt annak, hogy első kézből szerzett tapasztalatot kaphassanak a megjelentek, több menekült történetével nyílt lehetőség személyesen megismerkedni. Az ő beszámolójuk meghallgatása után a résztvevők meglátogatták a legnagyobb amszterdami menekülttábor melletti gyülekezetet, ahol betekintést nyerhettek az integrációs munkába is, majd a Keizersgracht-Kerkben tartott istentiszteleten vettek részt, ahol az útjuk során életüket vesztett menekültekre emlékeztek.

Az egyházak és ökumenikus szervezetek képviselői mellett európai ügyekben jártas szakemberek is részt vettek a konferencián, szó esett az embercsempészetről, a menekülthelyzetre vonatkozó törvényi szabályozás kérdéseiről, valamint a kérdésekre adandó teológiai válaszokról.

A konferencián született közös nyilatkozatot a szervezők – az Egyházak Világtanácsa, a belgiumi székhelyű CCME, az Egyházak Európai Tanácsa, valamint a hollandiai Protestáns Egyház – június 20-án, a menekültek világnapján hozzák nyilvánosságra.

Forrás: diakonet.hu, evangelikus.hu


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!