A magyar korona hazahozatalának 45. évfordulója alkalmából hálaadó megemlékezésre került sor 2023. január 6-án a zsúfolásig megtelt Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban, mely a főváros legrégebbi temploma.

Az ünnepségen többek között Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete és dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész, a Baptista Teológiai Akadémia rektora mondott alkalmi beszédet.

A történelmi megemlékezésen kiemelt szerep jutott a baptistáknak a korona hazatérésében játszott kimagasló szerepükért. Ennek hátteréről és jelentőségéről Mészáros testvér a következőket mondta:

„Amint azt talán önök közül többen tudhatják, a magyar korona 45 évvel ezelőtti visszahozatalában mások őszinte próbálkozásai mellett a magyar baptistáknak is fontos szerep jutott. Ennek a ténynek a felelevenítésében meg kell említenem, hogy Billy Graham 1977 őszén hazánkba látogatott. Csodával határos módon kapott engedélyt arra, hogy az akkor még ateista, keresztényellenes ideológiai alapokon álló keleti blokk erős bástyájának gondolt Magyarországon több tízezer ember előtt hirdesse Isten megtérésre hívó üzenetét.

Dr. Haraszti Sándor, a magyar származású amerikai baptista lelkipásztor és orvos-misszionárius, aki az evangélista útjának előkészítője és tolmácsa is volt, 45 évvel ezelőtt a következő sorokat vetette papírra:

„Graham megkérdezte tőlem, hogy miért hívják meg őt Magyarországra. A válaszom ez volt: Valószínűleg nem a két szép kék szemedért. A magyar kommunista kormányzatot nem az evangélium érdekli, hanem a korona hazahozatala és a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény.”

Mivel Graham szoros baráti kapcsolatot ápolt a ma is élő, 99. évében járó Jimmy Carterrel, az USA akkori, ugyancsak baptista felekezetű elnökével, a korona visszaadása valóban reális esélynek tűnt. Majd így folytatódik dr. Haraszti feljegyzése:

„Carter elnök telefonon felhívta Grahamet közvetlenül a magyarországi útja előtt, hogy áldáskívánását adja át Magyarország népének. A koronáról is tárgyaltak. Az elnök arról biztosította, hogy az ügy az asztalán fekszik, és hamarosan jóindulatú döntést hoz a kérés teljesítésében. Ezzel az ígérettel indult Graham Magyarországra, ami néhány hónap után valósággá vált.”

Azóta többször járt Jimmy Carter hazánkban, egyházunk vendégeként is feleségével, Rosalynnal együtt. Sőt részt vett és ünnepi beszédet mondott a szigetszentmiklósi új baptista templomunk felszentelési ünnepségén 1996-ban. Jimmy Carter, az Amerikai Egyesült Államok 39., Nobel-békedíjas elnöke a magyar korona hazatérésének jubileumi alkalmára ezt az üzenetet küldte:

 „Tisztelettel a Magyar Baptistáknak és Magyarország Népének! Örömmel csatlakozom Önökhöz a Szent István koronája visszatérésének jubileumi évfordulóján rendezett megemlékező ünnepséghez. Már csak azért is, mert ezzel kezdetét vette a két ország közötti kapcsolatok javulása, és Magyarország megkapta az USA-tól a legnagyobb kedvezményben részesített nemzet státuszát. Együtt örülünk annak is, hogy a magyarországi baptisták által fenntartott iskolákban – mintegy 16.000 középiskolás diáknak és óvodásnak – taníthatják nyilvánosan a Biblia igazságait. Feleségemmel, Rosalynnal együtt küldjük jókívánságunkat. Testvéri üdvözlettel: Jimmy Carter”

Nem tartjuk véletlennek, hogy 45 évvel ezelőtt éppen ezen a napon (január 6.), a világkereszténység legősibb ünnepnapján, vízkereszt vigíliáján érkeztek vissza Magyarországra a koronázási ékszerek. Az új kegyelmi korszak kezdetét jelentő epifánia, azaz Urunk színre lépésének emléknapján, amikor megváltó Krisztus Jézusunknak a Jordán folyó vizében való bemerítkezésére emlékezünk világszerte. Itt hallotta az őt körülvevő ünneplő sokaság a mennyei szózatot: „Íme, az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm.”

2000 évvel ezelőtt ezzel indult el Isten eljövendő királyságának látható előretörése. Aztán folytatódott Krisztus keresztáldozata által a bűn erejének megtörése. Halálból való feltámadásával pedig az örök élet diadala. Ennek világraszóló örömhírét aztán kiválasztott apostolaira bízta.

1000 évvel ezelőtt ezt az apostoli küldetést értette meg Szent István királyunk is, aki miután felnőtt férfiúvá érett, elhagyta pogány életvitelét és addig használt Vajk nevét, és az első jeruzsálemi gyülekezet vértanújának, István diakónusnak a nevét vette fel a hitvalló keresztségében, melynek jelentése stefanus, azaz „győzelmi korona”.

Azt sem tartjuk véletlennek, hogy ő volt az utolsó európai uralkodó, aki a keleti és nyugati kereszténység határán, Bizánc és Róma jóváhagyásával és áldásával lehetett Közép-Európa egyik legtekintélyesebb uralkodója. Megteremtve ezzel egy keresztény alapokon álló, egységes országot itt a Kárpátok ölelte Pannon-medencében, amely a történelem földindulásai ellenére ma is szilárd alapokon nyugszik. Amely 1000 éven át ellenállt minden ellenséges erőnek és bennünket letiporni szándékozó világuralmi eszmerendszernek.

Mi, magyar baptisták 2023-ban jubileumi esztendőhöz érkeztünk. Ebben az évben emlékezünk meg azokról a bátor reformátorokról, akik 500 évvel ezelőtt érkeztek hazánkba, és a megtérés és újjászületés evangéliumát hirdetve a Jézus Krisztus követése melletti nyilvános vallástétel baptista tanítását osztották meg a Kárpát-medence népeivel. 

Bár a sok viharos évszázad után a koronán megdőlt a kereszt, mégis minden keresztényellenes összefogás ellenére a Krisztus keresztje ma is ott ragyog és diadalmaskodik a korona csúcsdíszeként. Mert nincs korona kereszt nélkül! Mint ahogy nincs örök élet koronája sem Krisztushoz mindhalálig hű kereszthordozás nélkül!

A Biblia azt mondja: „Ha megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkozva keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat…” (2Krón 7,14)

Isten áldja meg magyar hazánkat és benne minden népet!

Dr. Mészáros Kálmán

a Baptista Teológiai Akadémia rektora


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!