„Nem kímélték életüket mindhalálig”

Különleges alkalmon gyűlhettünk össze a Rózsák terei görögkatolikus templomban március 8-án este. Énekes istentisztelet keretében emlékeztünk meg a korábbi korok és a jelen mártírjairól, akik életüket adták Krisztusért. A Baptista Központi Énekkar énekelt Oláh Gábor és Oláh Miklós karvezetők vezetésével és Tóka Ágoston orgonaművész testvér közreműködésével. Az est házigazdája Jaczkó Sándor atya volt, Isten igéjét Hegomen Khalil Youssef atya, protopresbiter, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház plébánosa hirdette, a tolmácsolás szolgálatát Fakhouri Youssef testvérünk végezte.

Kulcsár Ferenc lelkipásztor, az alkalom szervezője üdvözölte a gyülekezetet a 100. zsoltár szavaival: „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre”, majd imádságban kértük Isten áldását és a Szentlélek jelenlétét. A mártíromságra, keresztény életünk valóságára Jézus szavai hívták fel figyelmünket János evangéliuma 15. fejezetéből:

„Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem.”

Miként tapasztaljuk meg ezt a mi időnkben? Alig múlt tíz éve annak, hogy Líbiában huszonegy kopt keresztény testvérünket ölték meg Jézus Krisztusba vetett hitükért, a közelmúltban hetvenen haltak mártírhalált Kongóban, de nap mint nap vesztik életüket Krisztus ma élő tanítványai Szíriában, Pakisztánban, Nigériában csak azért, mert hisznek Jézusban, és ezt nem szégyellik, sőt inkább halálba mennek, mint hogy megtagadják Urukat és Megváltójukat. Világszerte 380 millió ember szenved üldöztetést Krisztus Jézusba vetett hite miatt. Miközben hálás szívvel emlékezünk a mártírokra, ez az alkalom hitbeli megerősödésünket is szolgálta. Az elhangzott énekek és az ige szavai lelki felüdülést adtak, ezekből erőt és bátorságot meríthetünk mindennapjaink megéléséhez.

A köszöntés után a kórus énekekben mondta el Isten csodálatos tetteit, és dicsőítette őt.

Az első kórusműként Mendelssohn 100. zsoltára hangzott el. A nyolcszólamú kórus a 100. zsoltár szövegére készült, zeneileg is méltó indítása volt az emlékezésnek: „Ujjongva zengj, egész föld!”

Tulajdonképpen a megjelent gyülekezetet buzdította az Isten előtti főhajtásra. Az ének utolsó sorai valamennyiünket késztettek az ő szeretetének elfogadására.

A következő két ének egy norvég zeneszerző (Nystedt) művei, az első a hatalmas Isten dicséretére szólított fel, „Laudate Dominum omnes gentes”, a második pedig a feltámadt Úr Jézus tanítványai előtti megjelenésekor mondott köszöntését énekelte meg: „Békességet hagyok nektek, az én békességem adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja.”

Az első blokk utolsó éneke pedig a halhatatlan Szeretetről énekelt, mely örökké teljes, örökké szabadon áramló.

Az énekek után az igehirdetés következett. Mivel ritkán találkozunk kopt igehirdetéssel, ezért hadd álljon itt Hegomen Khalil Youssef atya, protopresbiter prédikációja teljes terjedelmében.

„Szeretnék köszönetet mondani az elhangzott szép énekekért. Két dolog nagyon megragadta a figyelmemet: az egyik a harmónia és a buzgóság, ami megvan, a másik a zene és a mély imádság. A lelki életünkben ez a két dolog nagyon fontos: mély legyen a hitünk, mint ahogy hallhattuk az éneken keresztül, és legyen bennünk belülről való harmónia. Azok a konfliktusok, indulatok és haragok, amelyek az emberen belül vannak, gyengüljenek, mert ezek a sátántól és világtól eredő bűnök. Köszönet ezért az alkalomért Kulcsár Ferenc lelkipásztornak, akivel régi barátság köt össze. Jó példája annak, aki Krisztussal teljes szívből szolgál. A szolgálat nem egy munka, nem egy állás és nem egy kötelesség, amit elvégzünk és megyünk tovább. A szolgálatunk arról szól, hogy adjuk tovább, ami bennünk van, amit a Szentlélektől megkaptunk. Köszönet Jaczkó Sándor atyának, hogy fogadott bennünket ebben a gyönyörű templomban. A jelen levő szeretet, ami itt köztünk van, testesíti meg Krisztus egységes testét.

A prédikáció kezdetén olvassuk az igét: Jelenések 12,10–11: »Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig.« Fontos igeszakasz még e mai napon a Márk evangéliuma 8,34–35 verse: »Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.« Először szeretnék tömören beszélni a kopt egyházról. Nagyon régi egyház, Szent Márk apostol alapította, aki Szent Péter és Szent Pál apostolok tanítványa volt. Krisztus után 44-ben kezdte meg szolgálatát Egyiptomban. Alexandriában halt vértanúhalált 68-ban, a feltámadás ünnepén. A Szent Márk apostol által alapított kopt egyháznak három fő pillére van. Az első fontos alappillér a szerzetesség, utána az alexandriai teológiai iskola, a harmadik pillér a vértanúság. Amikor a mártíromságról beszélünk, az nem jelenti feltétlenül a vér kiontása általi halált, mert amikor valaki a vérét adja a hitéért, az az utolsó stádium. A mártíromság az egy életformának a következménye. Kell egy erős hit, kell a hitet gyakorolni, megélni és ha szükséges, az életünket, vérünket adni Krisztusért. Vagyis a Krisztusért vállalt tanúság az egy hosszabb folyamat, és amennyiben megköveteli a helyzet a halált, akkor vállalja a halált. És ott van a példa, a huszonegy vértanú, aki Krisztusért halt, átlagos fiatalemberek voltak, nem voltak szerzetesek, élték az életüket, dolgoztak, az ember nem vett észre rajtuk semmi különöset. Mint az összes kopt, ők az egyházban nőttek fel, és ez különbözteti meg a kopt egyházat a jelen korszakban. A gyerekeket a hitben nevelik fel. Úgy nőnek fel, hogy templomba járnak, a hitet befogadják, megértik és megélik. Tudják, mit jelent a Krisztus szeretete, és meg is tapasztalják. Tudják, mi a Szentírás, tudják, mit jelent Krisztus kérésének a teljesítése, tudják és megtapasztalták, hogy mit jelent a Szentlélekkel való betöltekezés. Ez nem jelenti azt, hogy ők angyalok. Az emberek között élnek, dolgoznak, házasodnak, gyerekeket nevelnek, vannak anyagi és más gondjaik, mint bárki másnak. Viszont tisztában vannak azzal, hogy az Isten mit kér tőlük az életben. Az Újszövetségből hallottunk két részletet, az elsőben Jézus Krisztus kinyilatkoztat, a másikat Szent János hallotta, amikor ezt írja: »Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé.« Szent János meghallotta ezt az égből jövő szózatot. Örültek a mennyben, mert látták, hogy a sátán szándéka, aki éjjel és nappal vádolta testvéreinket, lelepleződött, és levettetett az égből. Három fegyverrel, a Bárány vérével, a bizonyságtétel igéjével és azáltal lett legyőzve, hogy testvéreink lemondtak az életükről, az életüket felajánlották, »nem kímélték életüket mindhalálig«. Nagyon nehéznek tűnik, de nagyon egyszerű azoknak, akik szeretik az Istent. Lemondani magunkról azt jelenti, hogy lemondunk az önzésről, azaz lemondunk a világ szeretetéről és imádásáról. Inkább adunk, és még a lehetőségeinken felül is igyekszünk. Mi, akik e földön élünk, le tudjuk győzni a sátánt ugyanezzel a három fegyverrel: a Krisztus vére által, ezt éljük meg az eucharisztiában – úrvacsorában, a bizonyságtételünk a következő fegyver, melynek egyik része az Isten szava, amivel naponként táplálkoznunk kell, a másik része az a titkos erő, amellyel Krisztus cselekszik rajtunk keresztül, ezek után jön a harmadik fegyver, az önzésről, az életről, azaz a magunkról való lemondás. A másik evangéliumi szakasz, amit hallottunk, Szent Márk apostoltól, van és ebben azokról beszél Krisztus, akik utána akarna menni, hogy kövessék. Abban tehát, hogy »ha valaki énutánam akar jönni«, megvan az egyéni szabadság. Ez egy üzenet mindazoknak, akik Krisztust választják. Aki Krisztust akarja követni, annak önmagáról le kell mondania. Aki pedig lemond magáról, és Krisztust akarja követni, annak viselnie kell a keresztjét. Vagyis az üdvösség felé vezető út a szabadság felé vezető út azáltal, hogy az ember lemond a saját javáról. Aki lemond a saját javáról Krisztus javára, annak Krisztus az örök életben biztosít egy különleges helyet. Ez egy nagyon tömör összefoglalás azokról a vértanúkról, akik életüket és javukat adták Krisztusért, legyen szó a régiekről vagy a jelenlegiekről. Az egészet két szóban lehet összefoglalni: Krisztus szeretete. Aki szereti Krisztust, lemond teljesen magáról boldogan. Ahogy Pál apostol tanítónk mondja: »Krisztus szeretete szorongat minket.« 

Kérem az Úrtól, hogy a szívünkbe adjon nekünk erőt, és szeressük őt, kérem az Úrtól, hogy könnyítse meg számunkra az üdvösség, a szent élet felé vezető utat, és kérem az Úrtól, hogy legyen bennünk teljessé az ő szeretete.”

Az igehirdetés után újra az énekkar szolgálata következett. Egy nemzetközileg is jól ismert és gyakran énekelt énekfeldolgozás hangzott el: Hustad–Sodestrom: Great is Thy Faithfulness. Isten hűsége végtelen hozzánk.

Majd két kórus következett Mendelssohn Éliás című oratóriumából.

1. „Izrael Ura mindig ébren van!” Akkor is, amikor mi úgy gondoljuk, hogy nem!
2. „Ki mindvégig híven kitart…” A mártírokra ez teljesen igaz. Mi vajon hogy állunk ezzel a kérdéssel?

Végül a hallgatósággal közösen elénekeltünk egy baptista gyülekezeti éneket: „Légy mindhalálig hű!”

Jaczkó Sándor atya zárszavával ért véget az est. Először köszönetet mondott az énekkarnak és a karvezetőknek – Oláh Gábor és Oláh Miklós karnagy és Tóka Ágoston orgonaművész testvéreknek – az elhangzott csodálatos dallamokért, Youssef atyának a vértanúságról szóló prédikációért, a tolmácsolást végző Youssef testvérnek a szakszerű fordításért, és Kulcsár Ferenc lelkipásztornak az alkalom megszervezéséért. Három gondolatot osztott meg a jelenlevőkkel. A keleti testvéreinknél a liturgikus nap nem reggel kezdődik, hanem este a vigíliával. Ezzel a szertartással gyakorlatilag elkezdődik a vasárnap. Görögkatolikus testvéreink ezen a vasárnapon vértanúkat ünnepeltek, a negyven sebastei vértanút. A történetük dióhéjban a következő. Licinius császár uralkodása alatt az egyik legelitebb hadosztály kereszténnyé vált. Örményországban szolgált a légió része. A császár tudta, hogy márciusnak ezen időszakában nagyon hideg van, és ezt a negyven legjobb katonáját ráállította a befagyott tó jegére. Azt üzente, hogy bárki, aki megtagadja a hitét, azt szállítsák le, szedjék le a jégről, és ott van egy kis kunyhó a jég mellett, ahol tűz égett, és aki megtagadja Krisztust, az ott fel tud melegedni. A katonák kitartóan álltak a tó jegén, de az egyik közülük elgyengült és kilépett a sorból, odament megmelegedni, hogy tagjaiba visszatérjen az élet, de nem bírta már a teste, és meghalt. A jég körül álló többi katona látta, hogy a negyven közül egy kilépett, de a harminckilenc kitart. Az egyikük azt mondta: „Mától fogva én is keresztény vagyok”, majd beállt negyvenediknek a sorból kilépett katona helyére, és vállalta a fagyhalált a többi harminckilenccel. Őket ünnepelték, rájuk emlékeztek vasárnap, március 9-én.

Sándor atya második gondolata a huszonegy kopt vértanút ábrázoló ikonra terelte a gyülekezet figyelmét. A képen a vértanúk letérdepelve Krisztusra néznek, és valójában az arcuk hasonlít teljesen Krisztusra. A vértanúság azt jelenti, hogy Krisztusra kezdünk hasonlítani, a ruházatunk olyan, mint az angyaloké, és hozzák az angyalok az égből a koronát úgy, mint a sebastei vértanúk számára is. A vértanúság tehát azt jelenti, hogy Krisztushoz válunk a lehető legtökéletesebben hasonlóvá. Sándor atya kérte, hogy ezt a gondolatot vigyük magunkkal, és mélyítsük el, mert a vértanúságra való késztetésünk és törekvésünk nem ösztönös, abban van tanult elem is. A harmadik gondolat arra irányult, hogy ha magunkkal visszük ez előző, vértanúságról szóló gondolatot, és dolgozunk vele, akár még álmunkban is előjön, akkor ha gyengülünk vagy kísértésbe kerülünk, ez majd erősíteni fog abban, hogy mi ténylegesen Krisztushoz szeretnénk tartozni. Hogy van olyan, aki kilép a sorból, majd lesz, aki helyette beáll. Ha lesz, aki otthagyja az egyházat vagy a szenvedés és megpróbáltatás idején a társait, bízzunk abban, hogy Krisztus állít oda majd valaki mást helyette. Milyen jó lenne, ha a mi példánkon, a mi életünkön keresztül valaki így tudna csatlakozni hozzá. Végül a Krisztustól tanult imádságot mondta el a gyülekezet közösen Sándor atya vezetésével, majd sanctust énekeltünk közösen, és az ároni áldással ért véget ez a különleges, igei üzenetekkel teljes és áldásokban gazdag énekes istentisztelet.

Oláh Gábor és Kulcsár Ferenc