“Nem te is az ő tanítványai közül való vagy?” – Pollák Dávid – Kispest

466

67 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 6. Pollák Dávid lelkipásztor igehirdetése a Jn 18:12-27 igeversek alapján. Istentisztelet a Kispesti Baptista Gyülekezetben.

„A katonai csapat, az ezredes és a zsidók templomszolgái ekkor elfogták Jézust, és megkötözték. 13Először Annáshoz vitték, ez ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. 14Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. 15Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap palotájába; 16Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, szólt az ajtót őrző lánynak, és bevitte Pétert. 17Az ajtót őrző szolgálólány így szólt Péterhez: Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy te is? De ő így felelt: Nem vagyok. 18Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett.
19A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. 20Jézus így válaszolt neki: Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mind összegyűlnek, titokban nem beszéltem semmit. 21Miért engem kérdezel? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam. 22Amikor ezt mondta, az ott álló őrök közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: Így felelsz a főpapnak? 23Jézus így válaszolt neki: Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?
24Annás ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz. 25Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá: Nem az ő tanítványai közül való vagy te is? Ő tagadta, és megint csak azt mondta: Nem vagyok. 26A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: Nem láttalak én téged vele együtt a kertben? 27Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.”
(Jn 18:12-27)

https://www.youtube.com/@KispestiBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/groups/468615016506467


Cím:
1191 Budapest, Kisfaludy u. 20.
Lelkipásztor:Pollák Dávid
Állandó alkalmak:Vasárnap 9:00-től imaóra és gyermekeknek vasárnapi iskola délelőtt 10:00-től és délután 17:00-től istentiszteletet
Csütörtökön este 18:00-tól bibliaóra
Honlap:http://www.kispestibaptista.hu

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!