A hónap igéje
„Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (ApCsel 2,41–42)

Mindennap dönthetünk arról, hogy melyik irányt követjük! Egy fontos biztosítéka annak, hogy Jézus útján járunk, ha a követőivel tartunk. Gondoljunk csak bele, hogy életünk során hány és hány embert küldött Isten hozzánk, akiknek a példája mentén járhatunk! És mennyire megkönnyítette ezzel a dolgunkat, hiszen a Fián kívül hús-vér embereket is elénk állít, akiket közvetlenül tapasztalhatunk meg. A követőkkel tartás nemcsak a jó példa átvételét jelentheti, hanem a folyamatos kontrollt saját magunk fölött, hiszen a Jézust követők egyik fontos küldetése, hogy egymás útját is egyengessék. Muszáj, hogy nyitottak legyünk az egymástól kapott visszajelzésekre, sőt bátorítsuk is egymást erre, mert így jutunk közelebb ahhoz a képmáshoz, amivé válni szeretnénk. És hogy milyen eszközeink vannak ehhez? Miként az ige írja, bibliatanulmányozás, bibliai tanítás, részvétel a gyülekezet és a házi csoport közösségében, és a szüntelen ima. Nem is tűnik olyan soknak, mégis az életünket teljességében kitöltő feladatok ezek. Legyünk állhatatosak ebben a küldetésben!
A hónap gyakorlata
Vedd számba, hogy eddigi életed során Isten hány tanítót/követőt küldött hozzád azzal a céllal, hogy őket eszközként használva formáljon téged! Kik voltak ők? Milyen tanításokat hoztak számodra? Te kiknek az életében voltál már eszköz Isten kezében? Milyen változásokat idézett elő azoknál az embereknél az Isten vezetésével végzett munkálkodásod?
A hónap imája
Köszönöm, Istenem, hogy te embereket is küldesz, akiknek a segítségével megerősödhetünk a követésedben! Köszönöm, hogy mi is a követőiddé válhatunk ezáltal is! Köszönöm, hogy segítesz nekünk felismerni azokat az embereket, akiket azért küldesz hozzánk, mert azt szeretnéd, hogy fejlődjünk általuk! Kérlek, maradj velünk mindig a te követésedben! Ámen.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!