Némaság filmajánló

A film igaz történeten alapul. Az azonos című regényt Suszaku Endo japán író írta.

A történelmi háttér: Xavéri Szent Ferenc jezsuita szerzetes hat társával együtt 1549-ben kezdett el missziózni Japánban. Két éven belül a keresztények száma egyetlen nemzedék alatt háromszázezerre nőtt.

A 16. század végéhez közeledve azonban megváltozott a helyzet (erről szól a Némaság): a japán hadvezérek, a sógunok minden idegent gyanúsnak nyilvánítottak. A misszionáriusokat kitiltották az országból, a keresztényeknek pedig meg kellett tagadniuk a vallásukat, és buddhista hitre kellett térniük. Ekkor feszítettek keresztre huszonhat hívőt, az első japán mártírokat.

A hit végső próbáját a fumie elnevezésű fakeretes bronztábla jelentette, amely Jézust ábrázolta. Ha valaki hajlandó volt lábával megtaposni ezt a táblát, azt hitehagyott kereszténynek nyilvánították és szabadon engedték. Azokat viszont, akik ezt megtagadták, kivégezték. Ez volt az egyház történetének egyik legsikeresebb keresztényüldöző hadjárata. A többséget megkötözték és vízbe dobták, leforrázták vagy hullákkal és ürülékkel teli vermek fölé lógatták fejjel lefelé.

Miközben a filmet néztem, rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem. Vajon én megtapostam volna-e azt a táblát? Mit éreznek a hitüket megtagadók? Mit tennék abban az esetben, ha valakit addig kínoznak, míg én meg nem tagadom Jézust?

Ahogy arra a cím is utal, a csend, a némaság mint téma az egész történeten végigvonul. Rodrigues sokszor áll szemben Jézus arcával. Szereti, szolgálja ezt az arcot, de az arc néma marad.

Endo nehezményezte, hogy sokan félreértették a címet. „Azt hiszik, hogy a némaság Istenre vonatkozik, ő volt néma” – mondta. Pedig Isten megszólal. Íme a fordulópont, amikor megtörik a csend – az a pillanat, amikor Rodrigues a film egy pontján a tábla megtaposását fontolgatja magában:

„S akkor a bronzba vert Krisztus szól hozzá: »Taposs rám! Taposs rám! Én mindenkinél jobban tudom, mennyire fáj ez neked. Taposs rám! Én azért születtem erre a világra, hogy az emberek rám tapossanak. Azért vettem a hátamra a keresztet, hogy az emberek fájdalmában osztozzak.«”

Hívőként fájdalmas árulást látni, de arról gyakran elfeledkezünk, hogy az egyházat olyan tanítványok alapították, akik maguk is megtagadták mesterüket. Jézus őértük, az árulókért adta életét.

Endo szerint a regény fő motívuma nem a jellemek, hanem Jézus arcának átalakulása. „Számomra a regény legfontosabb mozzanata az, amikor a főhős elkezdi másképp látni Jézus arcát” – magyarázza. A pap azelőtt fenségesnek és hatalmasnak látta Jézust. Az arc tisztaságot, nyugalmat, mennyei fenséget sugárzott. De ahogy halad előre az idő, Jézus arcára egyre inkább az emberi szenvedés nyomai ülnek ki.

A kimerült, űzött, csüggedt Rodrigues megpillantja saját arcképét egy nagyobb tócsában, s a pillantás jelenéssé lényegül át:

„A vízben egy fáradt, beesett arc tükröződött. Abban a pillanatban, nem tudom, miért, egy másik arc jutott eszembe… a keresztre feszített Jézus arca… besározott, borostás, keskeny és piszkos; az üldözött gondterhelt és elcsigázott vonásai.”

Ehhez a történethez, filmhez sokféleképpen lehet állni. Ha az árulás szempontjából nézzük, akkor eszünkkel tudjuk, hogy nem szabad soha, semmilyen körülmények között megtagadni Urunkat. Erre is tudunk jó példákat az egyháztörténetből, sőt még napjainkból is. Viszont számomra kérdés az, hogy hány éven át tudnám megőrizni hitemet egy ilyen környezetben. A japán hívők egy maroknyi csapatának ez sikerült, s ez mindenképp bátorító.

Ha „Jézus arca” szempontjából követjük a történéseket, akkor egyet kell értenünk az íróval, aki azt állítja, hogy az ember azzal az Istennel tud legkönnyebben azonosulni, aki velünk együtt szenved és tekintettel van gyengeségeinkre.

Ajánlom a filmet megnézésre, közös gondolkozásra és megbeszélésre. Meggyőződésem, hogy sokat tudunk tanulni japán testvéreinktől a Némaság című könyvön és filmen keresztül is.