A tábor megnyitóját 2024. augusztus 4-én, vasárnap tartottuk, amelyen először Nemeshegyi Krisztina köszöntötte a gyermekeket, szüleiket, és ismertette a tábor menetét. Az előző héthez hasonlóan ismét a Royal Rangers ócsai törzsének tagjai adtak elő egy újabb, igen megrendítő és sokakat megindító pantomimjelenetet. Az alkalom ismét a csapatok beosztásával és a gyermekek tábori pólóinak kiosztásával ért véget.

A napok általános rendje szerint reggel 8-kor volt a gyülekező, ezt követően pedig a napindítóra került sor, ahol éneklés mellett Csordás Kristóf, Tóth Patrícia, Tóth Priszcilla, Antal Filip és Csordás Regina bizonyságtételeit hallgathattuk meg, majd a továbbiakban sorversenyeken hat csapat mérhette össze ügyességét, gyorsaságát egymással. A gyermekek nagy kedvencei voltak a rendkívül kreatív és élvezetes csapatjátékok, ahol mindig lehetett találni szurkolni- és nevetnivalót.

Ezt követően fogyaszthatták el a táborozók a legendássá váló tízóraikat, amelyekkel a gyülekezet nőtestvérei örvendeztették meg a sportban megfáradt gyermekeket. A délelőtti lakomát az igei tanítást hordozó blokk követte, amikor sok énekléssel kísérve a gyermekek meghallgathatták az adott napi témához kapcsolódó bibliai történetet, és megtanulhatták az aranymondásokat. A tábor tematikája idén a Lovagi tábor volt. A középpontba öt lovagi erény került, melyeket bibliai történeteken keresztül mutattunk be a gyermekeknek. Az öt erény: igazságosság, könyörület, türelem, bátorság, hit.

A tanítást egy háromnegyed órás csoportfoglalkozás követte, amin lehetőség nyílt az igei üzenetet tovább mélyíteni a táborozókban különféle eszközökkel. Délben megkezdődött az ebéd, ami után a csendes pihenő keretében tartott könnyed, pihentető foglalkozások kötötték le a táborozókat a nap legmelegebb pontján.

A délutáni programok kreatív, érdekes, izgalmas foglalkozásokkal folytatódtak. Hétfőn az apródképző nevű állomásos feladatokban vehettek részt, kedden várépítős kézművesben, szerdán a fegyverhordozók viadalának titulált „egy perc és nyersz” játékokban, csütörtökön ismét kézműves foglalkozás következett, de itt a lovagpalánták elkészíthették a saját lovaikat, végül pedig pénteken került sor a lovagi tornára, azaz a csapatok egyenként végigsétáltak egy meghatározott útvonalat Ócsán, ahol különböző állomásokon más-más kihívásnak kellett eleget tenniük.

Az egyes napokat a bőséges és változatos uzsonna, illetve szabad játék zárta. A pénteki táborzáró alkalmon a szülők meghallgathatták az egyes csapatok rövid beszámolóit, csatakiáltásait és egy-egy igeverset, amit a hét folyamán tanultak a gyerekek. Emellett a héten tanult énekeket is nagy lelkesedéssel adták elő a táborozók. Az alkalmat a szeretetvendégség és ajándékvásár zárta, ahol a gyermekek a hét folyamán megszerzett pontjaikat válthatták ajándékokra.

Kimondhatatlan hála van a szívünkben Istenünk iránt, hogy felettébb megáldotta mind a tinitábort, mind a gyermektábort. A szuper időjárás mellett minden bajtól védelmet kaptunk!

Nagy hála van a szívünkben mindenki felé, aki bármilyen módon segítette a tábor tervezését, létrehozását, lebonyolítását! Óriási és rendkívül megterhelő több mint 100 gyermeket két héten keresztül lekötni egész nap, vigyázva rájuk és megadni nekik a megfelelő testi-lelki táplálékot, de ha ez a teher több tucat vállon nyugszik, akkor máris könnyebb az örömteli dolgokra és áldásokra figyelni.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!