Ölelj át!

Kapcsolati kérdések fiataloknak. „Minden örömöm megkétszerezem azonmód, ahogy veled megfelezem” (Illyés Gyula)

Randira készülve a gardrób előtt tanakodik a lány. Ha ezt veszem fel, túl kihívó, ha azt, az meg túl „snassz”… a hajam sem áll sehogy, hajrá! Itt a hajvasaló. Smink, strapaálló rúzs, nehogy könnyen elmaszatolódjon. Egy másik lakásban a fiú töpreng. Mire hívjam meg, van rá elég pénzem: rózsát vigyek, vagy csokoládét? Moziba menjünk vagy teázóba? Ja, s még valami, ezt el ne felejtsem, s a zsebébe csúsztat egy pici csomagot minden eshetőségre felkészülve.

A középiskolai osztályteremben nagy a zsibongás, vihogás, hördülés, röhögés. A csapat szinte egy kupacban. Néhányan egy másik pad mellett sutyorognak. Az egyik sarokban pedig egy fiú meg egy lány összegubancolódva.

Ölelj át, itt és most! Nem számít a helyzet, a helyszín, az alkalom, s az sem, mi lesz a továbbiakban. Ki gondol azzal, nem kell a lelkizés! Esetleg csak akkor, ha már a szétszakadt kapcsolat romjaiból talpra kell állni. Mi lehet a gyors megoldás? Egyedül maradtam? Akkor kell valaki, aki megért, aki átölel. De így könnyen és gyorsan megy a váltás. Szerva itt, csere ott – mint egy nagy játszma. S a sebek a lélekben halmozódnak, egymásra rakódnak, raktározódnak.

Ki mondja meg, mit kezdjek a bennem felpezsdülő bizsergéssel? Hogyan kell kapcsolatokban élni, kapcsolatot építeni, ápolni? Egyáltalán mit rejt a szó: kapcsolat? Info a facebookon? Büszke jelzés: kapcsolatban él! Miről szól? Meddig tart?

Fiúk, lányok, van egy kis időtök? Gondolkodjunk együtt a szerelemről, a kapcsolatról, annak értelméről, céljairól!

Először is, tisztáznunk kell határozottan, ami mai világunkban már nem egyértelmű, hogy a kapcsolat szónak a „szerelme, szerelmese” értelemben csakis férfi és nő között működő viszonyban van bibliai értelemben helye. Isten az embert férfivá és nővé teremtette. Ádámnak Évát adta, s nem egy másik Ádámot. Az első emberpárt különbözőségükkel és egymásra hangolódásukkal ajándékozta meg Isten. Ugyan a két édeni életet élő ember harmóniájába rövidesen beleszólt egy harmadik, aki a látvány, a kívánság oldaláról támadta meg az isteni teremtett rendet. S ezt azóta is csapdaként használja az életünkben az a harmadik, a kísértő, mégpedig: a kívánság, a látvány, a vizualitás eszközeit használva. Olyan erőteljes, s valamiképpen a fejlődéssel olyan magas szintűre, kifinomulttá formálva, hogy már az egyik legnépszerűbb pékséglánc neve is ez: „látványpékség”.

A külsőség, a szépség, a „tollászkodás” fontos eleme a társkeresésnek, az önmagam elfogadtatásának. A látvány, az illat elvarázsolja a szemet, az érzékeket kellemesen elégíti ki vagy éppen csiklandozza fel. De ezt a Teremtő is így rendezte. Hiszen a teremtés minden mozzanatát ez a gondolat zárta le: „Látta Isten, hogy jó!” A csábító huncutsága pedig az, hogy éppen ezt az összhatásában, harmóniájában teljes teremtést megbontotta, kiemelve egy szálát, a látványt, a szemen keresztül felkelthető kívánságot olyan csatornává tette, amellyel azóta is küzd az emberiség. Nemcsak a társas kapcsolataiban, hanem az élet minden területén, amely az alapvető szükségleteink túlhangsúlyozásának játékává lett. S cselekedeteink egyik fő motivációja ennek a soha ki nem elégíthető látványéhségnek a kiszolgálásába fullad.

Az ember élete különböző stádiumokra osztható. Gyakran hozzuk párhuzamba a természettel, hiszen a négy évszak olyan magától értetődően kínálja ezt. De a Bibliában is gyakori az élet folyamatát természeti képekkel illusztrálni. Például a Zsoltárok könyvében is olvashatjuk: „fű/pára” az ember élete, amikor annak időtartamáról beszélünk, vagy a Prédikátor könyvében a kivirágzó mandulafa képe.

A bölcsességirodalomban pedig egy nagyon is megfontolandó igével találkozunk, amely az életünk minden-minden területére, akármilyen modern világot is élünk, igaz állítás: „Mindennek megszabott ideje van”, „Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak”. (Préd 3,1.5)

Az kérdés izgalmát az adja, mikor jön el az ideje az ölelésnek!

Napjainkban az érzelmek, az igazi mély érzések nincsenek jóhelyzetben a pillanatnyi kívánságokkal szemben. A vágy, mindaz,amit meglátunk, ami kívánatos, azonnal elérhető, hiszen még azt isaz orrunk alá tolják a reklámok, a kirakatok, az ügynökök, amire semmi szükségünk nincs. Úgy is mondhatnánk, mielőtt kitalálnák, mi hiányzik, mit kívánunk, látjuk, felkínálják. Ebben csak az a félelmetes,hogy a szükségleteinket leelőzik a vágyak, az ingerek, a kívánságok. Semmi nem szab határt nekik, esetleg csak a pénztárcánk. Vagyis végül a vágyak lesznek életünk mozgatórugói a valós szükségletekkel szemben. A kortünet pedig nem szab határt a vágyaknak, hiszen az üzleti életnek, a fogyasztói társadalomnak ez kedvez. S minél színesebb a csábító „gyümölcs”, annál kívánatosabb.

Kívánatos a felpezsdülő érzéseket tovább fokozni. Jó korán kezdődik ez a játék. Ugye, tudjuk, hogy már óvodás korban megy a „nekem ilyen van, neked olyan”, s kuncogás. De még zavart, még az őszinte rácsodálkozás a nemi különbségekre. A kisiskolás korra szoktuk mondani, afféle nyugalmi állapot a nemiségünket illetően. Hiszen annyi érdekes van a világban, amit meg lehet figyelni, ki lehet próbálni. Az is közismert, hogy a fiúk-lányok érési idejében van némi eltolódás. A tény viszont tény, hogy a serdülőkorban ez a kérdés azután teljes erővel berobban. Mint a tavasz, vagy a virágzás a természetben. Már ott bizsereg az élet a februári fagyban, de márciusban fékezhetetlenül kipattan.

A gond nem ez, hanem az, hogy mire használjuk a kialakuló kapcsolatainkat. Ismerkedésre. Kipróbálom magam, hogyan viselkedjek, mint nő vagy mint férfi. Keressük a viselkedési mintákat. Vagy már nem is keressük, hiszen ekkorra már bennünk van sok elraktározott élmény. Szüleink példája, milyen nő az anyám, milyen férfi az apám? Melyik színész vagy színésznő, vagy melyik énekes az, akinek az egyénisége, életvitele magával ragad. Olyan szeretnék lenni, mint ő!

S itt álljunk meg egy szóra! Drága felnőtt-társadalom, amikor éljük a magunk viharos érzelmi életét, észrevesszük, mit raktároznak el gyermekeink? Milyen párbeszédek, konfliktusmegoldási mechanizmusok, milyen szerelmi minta fényképeződik be, s rakódik el a sok kis polc egyikére, amit majd elővesz gyermekünk anélkül, hogy akár tudatosan tenné azt?! Mielőtt még megbotránkozva ítélnénk el a mai ifjúság viselkedését, kérdezzük meg, ki tanította őket erre, honnan vesznek példát, életmintát?

A filmekből? Számomra óriási felismerés volt, amikor a Bibliából a Galatákhoz írt levélből végigolvastam a test cselekedeteit felsoroló listát, s rá kellett döbbennem, ez tökéletes filmforgatókönyv. „Tuti a siker”, hiszen mindezek áradnak ránk, mindenféle csatornán, s a valóságban is.

Hogyan tanulható meg az érzelmek kezelése, miközben a test már ezerrel üzeni, ölelj át? Hány fiatal csak azért kezdi el a szexuális életét idejekorán, hogy le ne maradjon a trendi szabályokról? Hogy mesélhessen a legújabb esetéről, egy házibulin begyűjtött skalpjáról? S

őszinte pillanataiban hány és hány fiatal meri bevallani, hogy a korán kezdett szerelmi élet nem is adta meg az örömet, még a gyönyört sem. Hová vezet ez az út? Csalódáshoz, kiábrándultsághoz, kiégéshez. Olyan kapcsolatokhoz, melyekben mégis űr van, s csak egymás idegeiremegy férfi és nő!

A kapcsolatokat mi magunk is irányíthatjuk, nem kell bennük sodródnunk. Például egy-egy találkára készülve előre tisztázhatom önmagamban, hogy meddig megyek el, mit engedek magamnak, a másiknak, mire mondok nemet. Valahol olvastam ilyen kérdésekről, s

A tanulsága megfogott. Sokkal könnyebb nemet mondani, kevésbe keveredik bele „csak úgy” helyzetekbe valaki, ha ezeket a határokat a lelkében előre átgondolja s letisztázza. A szen-vedély nem ad teret a gondolatoknak, de amíg nem ragad el, addig beépülhet az az erkölcsi értékrend viszont, amely tartást ad. Az önfegyelem, az önuralom az élet minden területén fontos kérdés. Miért hagynánk ki a szerelmi életünk területén ezt a hasznos tulajdonságot? Hiszen ez szükséges a hűséghez is, amikor már valakivel házasságban élek, hogy az a csábító harmadik ne tudjon befurakodni közénk akár egy személy, akár más jellegű konfliktusok képében.

„Tudom, Kedves. Van nő száz, meg ezer:
látom: szép is némelyik, s bizonyára
fontos mind-mind valakinek. De más a
kapocs: – hiányzik sok-sok pici jel,
amire a szem csak később figyel
s még inkább a szív: test s lélek varázs
a bizalom teljes…” (Szabó Lőrinc: Bizalom)

Ezt a nagyon is mély tartalmú érzést futó kaland nem adja meg. Remegést, izgalmat, érzéki csillogást igen, de tartalmat, a másik fölfedezésének ki nem hunyó lángját csakis a tartós kapcsolat biztosítja. Akkor fedezem csak fel igazán magamat, a másikban egy olyan teremtő erőt, amelynek gazdagságát csodálni egy emberélet is kevés. Nagyon is megfontolandó Bagdy Emőke gondolata, álljon most itt tanulságként: „a »szociális érintések« szükséglete, az elis-merés és gyengédségnyerés vágya sarkallja, irányítja magatartásunkat (simogatás-szükséglet)… Ha az ember az intimitás helyzeteiben (a szokványosnál nagyobb érzelmi összetartozáson alapuló, örömszerző kapcsolatformák: partnerkapcsolat, barátság, család, a gyerekekhez való érzelmi viszony) nem tud elegendő (az igényeinek, szükségleteinek megfelelő) elismeréshez, gyengédséghez jutni, akkor helyettesítő játszmákhoz folyamodik.”

Félelmetes ennek az idézetnek a tanulsága. Mert rámutat arra a résre, ahol befurakodhat életünkbe az a már sokat emlegetett harmadik, a kísértő, s az alkalomhoz illő formát felvéve teszi tönkre életünket. De a jó hír, hogy nem kell ennek így lennie. A harmadik jelenléte szinte kizárható, de tény és való, hogy a kapcsolatunkba való belefeledkezést, fáradhatatlan figyelmet igényel.

Zárógondolatként álljon itt Ady Endrétől egy sor, amely összefoglalja mindazt, mit szerettem volna nektek elmondani arról, hogy az az ölelés, amelyre vágyunk, örömteli lehet, ha kölcsönös szeretet motiválja, mely olyan bizalomra épülhet, ami kitart a próbák sorozatán át is a következőképpen:

„Kinek én úgy adtam ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne.”

Legyen karotok kész ilyen ölelésre, mely a mély, tartós szeretet alapja, harcainak mélypontján átlendítője, erő és oltalom, menedék közvetítője! Mert az ölelés kell, hiszen a mi lelkünket is egy végtelen őszinte ölelés tartja életben, mely nem emberi, hanem annál sokkal megbízhatóbb: isteni.

Az az isteni szeretet, mely kitárta karját ott a kereszten, hogy befogadjon minden életet végtelen nyitottságával, s a benne bízót pedig körülöleli, mint egy pajzzsal, hogy a támadó, az a „harmadik”, aki a lelkünk nagy ellensége, ne férkőzhessen hozzánk!

Legyen életünk kapcsolati rendszerének jó íze a szánkban, mely átölel gyengédséggel, s jó érzést nyújt nekünk: „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5,22–23)

Megjelent a Múlt, Jelen, Jövő Baptista Kalendáriumban (85. évf. 145. old)