Önkénteskonferenciát szervezett a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ április 25-én a Baptista Teológiai Akadémia épületében.

Megnyitó beszédében Serafin József módszertani vezető bemutatta a Magyarországi Baptista Egyház szociális területen végzett munkáját, beszélt az önkéntesek bevonásáról is a szociális intézmények tevékenységébe: „Lássunk sok jó ügyet, mert egymást erősítjük!”

A Kulturális és Innovációs Minisztérium részéről Mohay Gergely főosztályvezető köszöntőjét személyes élményeivel kezdte, majd így folytatta: „Az önkéntesség lényege a szolgálat, nemcsak testi és fizikai, hanem lelki segítséget nyújtani azoknak, akik arra rászorulnak”, mondta, majd arról beszélt, hogy a keresztény gondolkodásban az önkéntesség, az önmagunkról való megfeledkezés mindig fontos szerepet játszott. „Minél nagyobb a szeretet, annál nagyobb az önfeláldozás is”, emlékeztetett, hozzátéve, hogy amit ma teszünk, hatással van a jövő társadalmára. Rámutatott, hogy a válságok korát éljük, hiszen túl vagyunk a koronavírus okozta krízisen, miközben a háború vége még távolinak látszik: mindezek nagy hatással voltak és vannak az önkéntes tevékenységekre, ezek a körülmények pedig a civil szervezeteket is nagyobb kreativitásra késztették. Szerinte nem elég pusztán az akarat, hiszen a szervezeti keret, valamint a végrehajtáshoz szükséges erő is nélkülözhetetlen.

Durkó István, a Magyarországi Baptista Egyház missziói igazgatója kijelentette: az önkéntesség felbecsülhetetlen érték, sok-sok ezer ember munkáját jelenti. „Isten nagyon szereti és megbecsüli az önkénteseket”, utalt a Biblia útmutatásaira, amelyek arra bátorítanak, hogy hozzunk áldozatot másokért.

A konferencián volt interaktív játék, egyebek mellett előadás hangzott el az önkéntesprogramok beindításáról, az önkéntesség látható és láthatatlan költségeiről, nemzetközi és hazai felmérések eredményeiről, többek között bemutatták a Szívpárna-projektet, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványt, valamint a Magyar Vöröskereszt önkéntes és menekültügyi programját az önkéntesség viszonylatában.

A napot a karitatív tevékenységéről is ismert Csuja Imre színművész megható, felejthetetlen előadása, teadélután és kötetlen beszélgetés zárta.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!