2020. január 26-án délelőtt zsúfolásig megtelt a Gyulai Baptista Gyülekezet imaháza, még az előtérben is ültek emberek, akik kivetítőn keresztül követték, hogy kilenc fehérruhás bizonyságot tesz megtéréséről.

A Gyula TV beszámolója

Patkás Emma volt a legfiatalabb bemerítkező. Egy Tahiban megtartott gyermektáborban hozta meg élete legfontosabb döntését, melyet tavaly nyáron Tóalmáson is megerősített. Sokáig vívódott magában, hogy 12 évesen elég érett-e ahhoz, hogy bemerítkezzen, de a szüleivel való beszélgetések és a törekvők óráján elhangzottak eloszlatták félelmeit.

Timár Rebeka ugyancsak hívő családban nőtt fel. Ő is egy tahi táborban tért meg. Aktív tagja lett az ifjúságnak, és bekapcsolódott a gyermekszolgálatokba is.

Szőke Fanni Méhkeréken nőtt fel. Nővérén keresztül jutott el a gyülekezetbe. Mivel nem ismerte a román nyelvet, ezért egy olyan helyre vágyott, ahol magyarul hallhat Istenről. Egy ismerősén keresztül jutott el a gyulai ifjúságba. Itt megértette, hogy elsősorban Jézus Krisztusra, és nem az emberek elfogadására van szüksége.

Csóka Márta szintén hívő családban nevelkedett. Ő is a tahi táborban tért meg, de sokáig nem érezte magát elég jónak ahhoz, hogy bemerítkezzen. Egyszer már végigjárta a barátkozók óráját, de akkor úgy döntött, vár még a bizonyságtételével. Idén az édesanyjával történt beszélgetések segítették arra a felismerésre, hogy bár még mindig szüksége van változásra, de Jézus Krisztus már őt is megmentette.

Lendvainé Fazekas Andrea már régen megtért. Egy barátnőjén keresztül, gyermeknevelési problémákkal küzdve jutott hitre. Hosszú ideig egy másik gyülekezetbe járt, de családja miatt kezdett járni a Gyulai Baptista Gyülekezetbe. Itt lelki otthonra, testvérekre talált, és örömmel kötelezte el magát ő is Krisztus mellett.

Puskás Dániel is gyermekkorában hozott döntést Jézus Krisztus mellett, de bizonytalan volt megtérését illetően, mert hívő családban élve nem látott nagy kontrasztot a megtérése előtti és a megtérése utáni élete között. Sokat segítettek neki is a törekvők órái, ahol átgondolhatta, igazából mi is történt vele, és miben és kiben hisz.

Hankó Péter nem keresztény családban nőtt fel. Egy osztálytársa hívására jött el az ifjúságba. Rendszeres bibliaolvasása segítette a megtérésében. Azóta bátran tesz bizonyságot családja, kortársai körében.

Ticudean Ábel is Méhkeréken nőtt fel. Ő sem tanult meg románul, ezért az ottani istentiszteleteken nem figyelt. Fiatalok hívták meg Gyulára, és itt kezdett el igazán érdeklődni a Biblia üzenete iránt. Nagyszülei elvesztése után lelki tusájában értette meg az evangélium igazságait és azt, hogy neki is szüksége van Jézusra.

Szűcs Barnabás hívő szülők gyermekeként 2015-ben egy gyülekezeti táborban tért meg. Sokat segítettek neki Ácsné Tünde foglalkozásai, majd 2017-ben egy újabb gyülekezeti táborban ismét odaszánta magát Istennek.

A bizonyságtételek után Merényi Zoltán lelkipásztor merítette be az új hívőket.

Az istentiszteleten Durkó István missziói igazgató hirdette az igét. Üzenetében a hívő ember öröméről beszélt. Sokan képzelik úgy, hogy a keresztény élet egy savanyú élet, de Jézus Krisztus a teljes és valódi örömöt adja az őt követők életébe.

A hallgatóság közül többen jelezték, hogy szeretnék ők is megtapasztalni ezt az örömöt.

Az avatottak azért imádkoztak a frissen bemerítkezettek felett, hogy tartsa meg őket az Úr, vezesse és áldja meg életüket, valamint töltse be szívüket a Szentlélekkel.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!