Az alapítása óta 124 évre visszatekintő Kispesti Baptista Gyülekezet ebben az esztendőben jelentős szakaszhatárhoz érkezett. Az évindító gyülekezeti tanácskozáson az Isten további vezetését kérő lelki közösség több előremutató döntést hozott.

A képen ruházat, öltöny, személy, ember látható

Automatikusan generált leírás

Először is a héttagú elöljáróság sorait – Kőszegné Füzesi Márta, Guti Miklós, Kunosné Végh Mária, Máthé Ferenc, Pap István, Zsigmond Istvánné Erzsébet és Zsigmond István – több új taggal egészítette ki.

Dr. Mészáros Kálmán – aki 12 éven át volt a gyülekezet aktív lelkipásztora – jelezte, hogy a Baptista Teológiai Akadémia nagy felelősséggel járó rektori feladatai mellett a továbbiakban nem tudja a kispesti lelkipásztori szolgálatát már olyan intenzitással végezni, mint ahogy szeretné, ezért kész ezt a megbízatását letenni és fiatalabb utódjának, Pollák Dávid felavatott lelkipásztornak átadni.

A gyülekezet értékelve mindkét lelkipásztora eddig végzett szolgálatát Mészáros testvért arra kérte, hogy a jövőben tiszteletbeli lelkipásztorként segítse a gyülekezet missziómunkáját, Pollák testvért pedig teljes egyetértésben megerősítette abban, hogy a következő négy esztendőben ő legyen a gyülekezet vezető lelkipásztora.

Az új szolgálattevők ünnepélyes beiktatására és a korábbi lelkipásztor, valamint családja tiszteletteljes búcsúztatására 2024. március 17-én került sor a kispesti gyülekezet tavaszi virágokkal ékesített templomában hálaadó istentisztelet keretében.

Mindenekelőtt az újonnan megválasztott elöljárók tettek tanúságot eddigi életük fordulatokban gazdag állomásairól, benne Isten elhívásáról és a jövőben kibontakozó terveikről. Ezt követően történt imádságos kirendelésük a jelen lévő lelkipásztorok által.

Mivel a gyülekezetvezetői és gondnoki szolgálatban is váltás történt, Ludvik Csaba korábbi elöljáró köszöntötte utódját, Zsigmond István testvért, imádságában áldást kívánva életére és szolgálatára.

Mészáros Kálmán testvér búcsúbeszédében hálaadással tekintett vissza a több mint egy évtizedes kispesti szolgálatára, melyben egy-egy fénykép erejéig felidézte a gyülekezet utóbbi 12 évében átélt változatos események emlékét. Megköszönte a közösség támogató szeretetét, áldást kívánva a gyülekezet további missziómunkájára a következő prófétai üzenettel:

„Végül kiárad ránk a lélek a magasból. Akkor majd a puszta kertté válik, a kert pedig erdőnek látszik. A pusztában is jog lakik, a kertben igazság honol. Az igazság békét teremt, és az igazság a békét és a biztonságot szolgálja örökké. Békés hajlékban lakik majd népem, biztonságos lakóhelyeken, gondtalan nyugalomban.” (Ézs 32,15–19)

Ezt követően utódja, Pollák Dávid testvér mondta el személyes meggyőződését az eddig is végzett gyülekezeti munkájával kapcsolatban. Ezen túl azt a reménységét, ahogyan látja a misszió kiteljesedésének körvonalait a jövőre vonatkozóan, amit a következő igében értett meg:

„Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.” (Ézs 43,18–19)

Az ünnepélyes istentisztelet igehirdetője Boros Dávid lelkipásztor, a budapesti missziókerület elnöke volt, aki a következő igével bátorította a gyülekezet tagjait és vezetőit: „Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.” (Róm 8,29–30)

Boros testvér miután áldó imádságot mondott az elköszönő és most beiktatott lelkipásztor életére, a budapesti missziókerület nevében kívánt békességes együttműködést a közösség tagjai és vezetőik további közös szolgálatára.

A képen ruházat, öltöny, személy, virág látható

Automatikusan generált leírás

Végül a két lelkipásztor házaspár állt a gyülekezet elé, hogy kifejezze köszönetét a kölcsönös bizalomért és a szeretetteljes támogatásért. Mészárosné dr. Seres Leila lelkipásztorné közvetlen szavakkal és bátorító igeversekkel kívánt áldást utódja, Pollák-Liling Judit lelkipásztorné életére, aki kifejtette, hogy példaképként tekint elődje kitartó és hűséges helytállására.

Legyen Isten gazdag áldása a távozó és a most elköteleződő lelkimunkások további életén, nem felejtve az aktuális ige bátorító üzenetét: „Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15,58)

Soli Deo gloria! – Immánuel! Velünk az Isten!

Dr. Mészáros Kálmán


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!