A Magyar Baptisták Világszövetsége posztumusz Kornya-díj adományozásával fejezte ki tiszteletét Füredi Kamilla kispesti származású, példás életű afrikai misszionárius emléke előtt 2017. augusztus 5-én, a Debrecenben megtartott negyedik világtalálkozón. A díjat a Füredi család megbízásából megőrzésre Kamilla korábbi kispesti gyülekezetének lelkipásztora, dr. Mészáros Kálmán vette át.
Füredi Kamilla testvérnőnk volt a rendszerváltás után az első magyarországi baptista misszionárius, aki Afrikába ment. A magyarországi és az észak-amerikai magyar baptista misszió jeles képviselőjeként több évtizedet töltött Sierra Leonéban, ahol először orvosasszisztensként dolgozott, majd teológiai oktatói, evangelizációs és gyülekezetépítő szolgálatot végzett.
A Sierra Leone-i Baptista Lelkészképző Bibliaiskola tanára, majd igazgatója volt. 1995-ben a Sierra Leone-i polgárháború során a misszionáriusok élete veszélyben forgott, így nagy nehézségek között kimenekült az országból, de 2006-ban visszatért.
Ez évben jelent meg önálló könyve Egy misszionárius levelei címmel. A közelmúltban a Sierra Leonét sújtó ebolajárvány idején sem hagyta el a karanténba zárt területet. 2016 májusában anyagyülekezetében, a Kispesti Baptista Gyülekezetben elmondott bizonyságtételében mesélte el különös álmát, melyben Isten szólt hozzá: „Kamilla, kinyílt előtted az ajtó, ha akarsz, hazajöhetsz a mennyországba” – mondta Isten Kamilla álmában.
A misszionárius időt kért, hogy elrendezze hátramaradt dolgait. Majd így folytatta: „Mielőtt végleg »igent« mondanék és belépnék azon a bizonyos ajtón, szeretném tudni, hogy ki áll majd a helyembe, ki végzi tovább az általam megkezdett missziómunkát…”
Füredi Kamilla 2016. július 19-én lépett át azon a bizonyos „ajtón”, és vette át Megváltója kezéből a mindhalálig hű szolgának elkészített élet koronáját.