Presbiter és diakónus avatás

5819
Bödő Sándor, Fóris István, Pafkó József, Hári Tibor, Révész Lajos, dr. Szűcs Zoltán. Fotó: Búza Péter

2016. április 24-én a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet nagyterme megtelt az ünneplőkkel. A vendégek és a gyülekezeti tagok avatási istentiszteletre gyűltek össze, melyen dr. Szűcs Zoltán, a presbiteri tanács elnöke tanított a Biblia igazságai alapján. Tanítása nem csak az avatandó elöljárókhoz szólt, hanem minden jelenlévőhöz.

Alapigéjében (Filippi 2:1-4) kiemelte azokat a pozitív és negatív dolgokat, melyeket megvizsgálva közvetlen, vagy épp közvetett tanulás által készülhetünk a szolgálatunkra:

– vigasztalás Krisztusban, szeretetből fakadó figyelmeztetés, közösség a Lélekben, irgalom és könyörület, ugyanazt akarjátok,

kerüljétek az önzést (lustaság, kényelmesség, elégedetlenség, hálátlanság, másokkal szembeni közöny forrása), hiúságot (sértődékenység, harag, taníthatatlanság forrása), dicsőségvágyat, gőgöt.

A 4Mózes 7:6-9 igeszakasz által pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy amint a szolgálatban is különbségek vannak, úgy a szolgálathoz kirendelt javakban is. „Kehát fiainak semmit sem adott, mert az ő tennivalójuk az volt, hogy a szent dolgokat a vállukon vigyék.” A szent terhek cipeléséhez erős vállakra van szükség mind fizikai, mind szellemi értelemben. Az elhívott vezetőknek, az avatottaknak Isten mindezt meg is adja.

Erről tehettek tanúbizonyságot új vezetőink a hozzájuk intézett konkrét kérdések alapján, megvallva hitüket a Biblia, a Szentlélek, a bemerítés, a család, a megváltás, az anyagiakkal való gazdálkodás, az imádkozás, az úrvacsora, és a vezetés kérdésében is.

Ezek után az avatóbizottság tagjai dr. Szűcs Zoltán, Révész Lajos és Bödő Sándor Isten áldását kérve kézrátétellel imádkozott a gyülekezet új szolgálóiért: Fóris István presbiterért, Hári Tibor és Pafkó József diakónusokért.

Az avatási istentisztelet elengedhetetlen részeként az újonnan avatott vezetők feleségeit is köszöntötte és ünnepelte a gyülekezet, hisz az a háttér, amit ők biztosítanak férjeik számára, elengedhetetlen a sikeres, hatékony és odaszánt szolgálathoz.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!