November 17-én örömteli eseményre, presbiter- és diakónusavatásra került sor az imaházunkban. Baráth Sándort presbiteri, Virágh Bálint elöljárót pedig diakónusi szolgálatra rendelte ki ezen a napon a gyülekezetünk ünnepélyes keretek között.

Mindkét testvérünk hűségesen és példamutatóan szolgál már hosszú évek óta Isten népe között, így nem csoda, hogy mindkettőjüket túlnyomó többséggel támogatta a gyülekezet presbiteri, illetve diakónusi szolgálatra. Avatási istentiszteletünkön a Presbiteri Tanács elnöke, Barbarics Péter szolgált igehirdetéssel. Arra biztatta az avatandó testvéreket, hogy lelki ajándékaik és hitük mértéke szerint szolgáljanak a gyülekezet tagjai között.

Az igei buzdítás után került sor a gyülekezet és Isten színe előtt az ünnepélyes fogadalomtételre, utána pedig az avatási istentisztelet legfontosabb eseményére, a kézrátételes imádságokra. A Presbiteri Tanács elnöke és a helyi lelkipásztor mellett a gyülekezet eddigi és továbbra is megbecsült presbitere, Kovács Ferenc mondott imát.

Mindkét újonnan avatott testvérünk életére és szolgálatára Istenünk áldását kívánjuk ezúton is!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!