Pünkösdkor a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió több intézményében is szerveztek lelki alkalmakat, a gyülekezettel közös programokat.

Debrecenben a Szappanos utcai gyülekezetből érkeztek szolgáló fiatalok, akik közösen dicsőítettek az ellátottakkal, majd Szabó István lelkigondozó osztotta meg pünkösd üzenetét a jelenlevőkkel. A meghitt, áldott alkalmat szeretetvendégséggel zárták.

A ceglédi Új Esély Központ munkatársai a helyi baptista gyülekezettel közösen szervezték meg a pünkösdi alkalmat. Az istentisztelet során Molnár József lelkipásztor, a központ lelkigondozója prédikált. Az üzenetet örömmel hallgatta a jelenlévők nagy része, akik utána kisebb csoportokban beszélgettek a pünkösdi történetről, a Szentlélek hozta változási lehetőségről. Az alkalmon mintegy 50 résztvevő volt jelen, akiket bográcsban főtt ebéddel láttak vendégül a szervezők. Az alkalomról Cegléd Város Honlapja is beszámolt.

Pünkösdhétfőn a kaposvári Reménység Kapuja Baptista Gyülekezet kirándulást szervezett a közelben lévő Gyertyánosi parkerdőben. A gyülekezeti programon több BTESZ-ellátott is részt vett, akik a gyülekezeti alkalmakat is elkezdték látogatni. Az ellátottak a kiránduláson nemcsak jelen voltak, hanem a szervezett bográcsfőzésen is aktívan segédkeztek. „Nagyon jó volt együtt lenni, és a BTESZ-es vendégekkel együtt tölteni a napot, akik lassan már nem is vendégek, hanem egyre jobban a közösségünk tagjaivá kezdenek válni” – mondták a gyülekezet szolgálói az alkalomról.

A szegedi Új Esély Központban Szilasi Elizabeth lelkigondozó beszélgetett az ellátottakkal pünkösd alkalmából az ünnep valódi jelentőségéről és üzenetéről.

A dombóvári Új Esély Központ pünkösdi alkalmán Floch Gábor missziós koordinátor osztotta meg Isten üzenetét az ellátottakkal. Nem csupán arra emlékeztek, hogy 2000 évvel ezelőtt megszületett az egyház, amikor a Szentlélek kitöltetett, hanem arról is beszélgettek, hogy ez milyen hatással lehet ránk most, 2023-ban. A meghitt alkalmon szenvedély- és pszichiátriai beteg ellátottak is jelen voltak.

Az Ózdi Új Esély Központ különleges pünkösdi alkalmán nagy számban vettek részt az ellátottak. Jelen volt Birkás-Ferreira Zsófia missziós koordinátor is, a lelki üzenetet pedig Váraljai Zsolt lelkigondozó, lelkipásztor osztotta meg a jelenlevőkkel. A zenés istentiszteletet közös ebéddel zárták. Az intézmény hitéleti foglalkozásainak résztvevői közül többen is jelezték, hogy szeretnének elindulni a bemerítkezésre való felkészítés útján is. Hálásak vagyunk, hogy az egyház születésének ünnepén megtapasztalhattuk, hogy a Szentlélek ma is dolgozik. 


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!