Rajzpályázat

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió rajzpályázatot hirdetett azokon a településeken, ahol nevelőszülői hálózatot is működtetnek, hogy a náluk nevelkedő gyermekekre nagyobb figyelem vetüljön és sikerélményekkel gazdagodjanak.

Védőszárnyaik alá vették a tuzséri, családban élő, ám zömében hátrányos helyzetű fiatalokat is, akiknek így lehetőséget biztosítottak tehetségük kibontakoztatására a 4–12 éves korosztályban. A rajzokat zsűri értékeli (a debreceni MODEM kurátora és mentálhigiénés, gyermekvédelmi szakemberek). A tuzséri Lónyay Menyhért Általános Iskola közel 200 kisdiákja ragadott ceruzát a felhívásra, műveikből az intézmény egyik pedagógusa választotta ki a legjobban sikerült 49 rajzot, melyekre május 25-én délig olvasóink is szavazhatnak lapunk Facebook-oldalán. A legtöbb lájkot kapott rajz készítőjének ajándékkal kedveskedünk. Természetesen a voksolókról sem feledkezünk meg: egy szerencsés szavazó Kelet-ajándékcsomagot és féléves digitális Kelet-előfizetést nyer.

A gyermekek három témából választhattak (mi leszek, ha nagy leszek; legkedvesebb barátom és legkedvesebb játékom), a kategóriagyőzteseket díjazza a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió, de csatlakozott a kezdeményezéshez a megyei rendőr-főkapitányság és a Nyíregyháza Spartacus is, mert mint az alkotásokból kiderült, a legtöbben rendőrként vagy focistaként képzelik el a jövőjüket.

A műveket a szervezet kiállítás keretében mutatja be, sőt kiadványaikban is helyet kapnak. A kategórianyerteseket természetesen a szervezet is díjazza, de nem titkolt szándékuk, hogy minden pályázót meglepjenek valami apró ajándékkal, ehhez azonban segítségre van szükségük.

Lapunk munkatársai ezért csokoládégyűjtő akcióba kezdtek, amihez olvasóink is csatlakozhatnak. Felajánlásaikat a KeletMagyarország szerkesztőségében (Dózsa György utca 4–6.) adhatják le május 25-éig. Az édes adományokat a tuzséri díjkiosztó ünnepségen adjuk át a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió munkatársainak.

A link, ahol a szavazatot le lehet adni:

https://www.facebook.com/pg/keletmagyarorszag/photos/?tab=album&album_id=811351839014849


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!