„Randevú egy életen át”

Vasárnap kezdődik a házasság hete

2949

Hazánkban tizenkettedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A már több mint húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A február 10. és 17. között zajló országos rendezvénysorozat házaspár arca dr. Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta tanár. A központilag szervezett programok fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A Házasság Hete Mozgalom több mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból, amelyhez Magyarország az elsők között csatlakozott 2008-ban. Elsősorban azzal a céllal, hogy programok szervezésével, illetve regionális rendezvények katalizálásával, országos internetes programfelület biztosításával elérhetővé váljanak a tartós és örömteli házasság megéléséhez szükséges ismeretek és sikeres példák. A széles körű társadalmi és civil összefogáson alapuló országos rendezvénysorozatnak jelentős szerepe van a házasság megítélésében bekövetkezett pozitív szemléletváltásban és a házasságkötések számának növekedésében is.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján Magyarországon 2010 és 2016 között csaknem másfélszeresére, 35,5 ezerről 51,8 ezerre nőtt a házasságkötések száma, és a legfrissebb adatok szerint 2018 első tizenegy hónapjában is volt egy szerény 1,1%-os növekedés a 2017-es év hasonló időszakához képest. Ez arra enged következtetni, hogy a házasulási kedv növekedése nem kampányszerű, hanem tartós elköteleződés eredménye. Egy, a közelmúltban megjelent, a házasságkötési magatartás változását vizsgáló KSH-kutatás szerint 1991 és 2016 között több mint nyolc évvel emelkedett a nők és a férfiak első házasságkötésének átlagos életkora. Több mint másfélszeresére emelkedtek viszont a harmincas éveik elején járó nők és férfiak házasságkötései. A fiatalok tehát tovább tanulnak, majd egzisztenciát teremtenek, és csak ezt követően szánják rá magukat a családalapításra. Főleg a magasabb iskolai végzettség elérése és az egzisztencia megteremtése miatt fiatalon elhalasztott házasságokat későbbi életkorban ugyan, de pótolják a párok.

Kétségtelenül változnak az életkörülmények, a munkaerőpiaci kihívások, a technológiai környezet, ami a kapcsolatokra is kihat, de a másik emberhez való biztos kötődés igénye állandó. Nagyon mélyről fakad az a szükséglet, hogy valaki mellett biztonságban érezzük magunkat elfogadó és szeretetteljes közegben – mondta Herjeczki Kornél, a Házasság Hete Mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója. A házasságok ápolása kapcsán kiemelte: életkörülményeinkben haladnunk kell a korral, ugyanakkor pedig maradnunk kell az örök értékeknél. A haladásra utalva hangsúlyozta: igazodva a digitalizálódó nemzedék igényeihez a szervezők a modern technológiát is alkalmazva a házasságra készülőknek és a már házasságban élőknek a hagyományos programok mellett idén Házasság start online tréninggel is készülnek. – Az egymásra szánt idő fontossága még nagyobb jelentőséggel bír, mint korábban. Közösen tenni valamit a párunkkal, ami a kapcsolat erősödését szolgálja, erre időt szánni, ez kortalan érték – tette hozzá.

Ennek jegyében február 10-től egy héten át ismét számos budapesti, vidéki, sőt határon túli helyszínen több száz előadással, kulturális programmal hívják fel a figyelmet a házasság, a család fontosságára. A házasság hete központi programsorozata ünnepi istentisztelettel veszi kezdetét Noszvajon, ahol igét hirdet Pásztor Dániel püspök. Az ezt követő héten Mihalec Gábor Gyűrű-kúra újratöltve című előadására várják az érdeklődőket az Aranytíz Kultúrházba, kedden az ELTE-n Mohay Bence sportriporter beszélget a házasság hete arcai mellett Sapszon Borbála karnaggyal és férjével, valamint Fábián László olimpiai bajnok öttusázóval és feleségével. Szerdán párkapcsolat-építő tánc lesz Erdőfi Dániel és Erdőfi Anna vezetésével, másnap pedig a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében a Magyar Tudományos Akadémián Családról és munkáról címmel tartanak konferenciát. Este áldással egybekötött zenés istentisztelet lesz a Deák téri evangélikus templomban a Gemma énekegyüttes közreműködésével. Pénteken a házasság hete idei házaspár arca Vitaminok és nyomelemek a házasságban című előadására, szombaton pedig a TIT Stúdióba várják az érdeklődőket az intimitás témájában rendezett beszélgetésre. A hetet ünnepi szentmise zárja a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban, ahol a szentmisét bemutatja és homíliát mond Mohos Gábor esztergom–budapesti segédpüspök.

Ezen kívül számtalan magyarországi és határon túli településen – többek között Győrött, Kaposváron, Szolnokon, Pécsett – tartalmas programokkal várják az önkéntes szervezők az érdeklődőket. Az országos rendezvénysorozat folyamatosan bővülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu, illetve a www.facebook.com/hazassaghete oldalon érhető el.

Fotó: Mészáros Péter/Harmat Kiadó

A házasság hete központilag szervezett programjai:

Február 10., vasárnap 10:30: Nyitó istentisztelet, Noszvaji Református Egyházközség.
Igét hirdet: Pásztor Dániel püspökhelyettes (3325 Noszvaj, Deák Ferenc út 1.).

Február 11., hétfő 18 óra: Gyűrű-kúra újratöltve. Előadó: dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta (Aranytíz Kultúrház, 1051 Budapest, Arany János u. 10.).

Február 12., kedd 18 óra: Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal. Résztvevők: dr. Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta – a házasság hete idei arcai; Fábián László olimpiai bajnok öttusázó, a MOB sportigazgatója és felesége, Fábián Monika; Sapszon Borbála karnagy és férje, dr. Varga Márton. Moderátor: Mohay Bence sportriporter (ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Aula Magna, 1053 Budapest, Egyetem tér 1–3.).

Február 13., szerda 18 óra: Szabad egy táncra? – Hogyan építsük újra kapcsolatunk egységét, és őrizzük meg a házasság frissességét? Interaktív tánctanulás és beszélgetés pároknak Erdőfi Dániellel és Erdőfi Annával, a Rebuild – Párkapcsolat-építő Tánc® módszerének kidolgozóival (Aranytíz Kultúrház, 1051 Budapest, Arany János u. 10.).

Február 14., csütörtök 10 óra: Családról és munkáról – Családbarát konferencia a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom szervezésében (Magyar Tudományos Akadémia, 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.). A program regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a www.haromkiralyfi.hu oldalon lehet.

18 óra: Áldással egybekötött zenés istentisztelet a Gemma énekegyüttes közreműködésével. Vezényel: Tóth Márton karnagy. Igét hirdet: Kondor Péter püspök (Deák téri evangélikus templom, 1052 Budapest, Deák Ferenc tér 4.).

Február 15., péntek 18 óra: Vitaminok és nyomelemek a házasságban. Előadók: dr. Gorove László és Gorove Kriszta, a házasság hete idei házaspár arca (Aranytíz Kultúrház, 1051 Budapest, Arany János u. 10.).

Február 16., szombat 17 óra: Intimitás a házasságban. Selmeczi László és Selmeczi Ottilia lelkigondozók előadása (TIT Stúdió, 1113 Budapest, Zsombolyai u. 6.).

Február 17., vasárnap, 18 óra: Záró szentmise a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban. A szentmisét bemutatja és homíliát mond Mohos Gábor esztergom–budapesti segédpüspök (1056 Budapest, Március 15. tér 2.).

Az országos rendezvénysorozat folyamatosan bővülő eseménynaptára elérhető az interneten:
www.hazassaghete.hu, www.facebook.com/hazassaghete

A Házasság Hete Szervezőbizottságában közreműködő szervezetek:

Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz), Magyar Katolikus Családegyesület, Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Szolgálat, Bibliai Házassággondozó Szolgálat, Magyarországi Evangélikus Egyház Női Misszió, a Magyarországi Baptista Egyház Családi Szolgálata, a Biblia Szól Gyülekezet Házassági Tanácsadó Szolgálata, a Magyarországi Metodista Egyház Családszolgálata, a Harmat Kiadói Alapítvány és a Family magazin.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!