A Szegedi Baptista Gyülekezet és a nagyváradi Azzur-Elat Egyesület együttműködésében 2022 szeptemberében kezdődött a „Sweet harmony – projekt az élethosszig tartó párkapcsolatok érdekében” című tevékenységsorozat az Erasmus + program támogatásával. A projekt keretében decemberben felkészítésre került 30 célcsoporttag, akik 2023 első hónapjaiban mind Magyarországon, mind Romániában „randevúképzéseket” valósítanak meg 100-100 fő részére.

A két szervezet tevékenységeivel az elmúlt évek negatív tendenciáira kíván válaszokat nyújtani, amelyek során megfigyelhető volt a válások megnövekedett száma, illetve a házasságok számának nagymértékű csökkenése. A koronavírus-járvány még inkább fokozta a problémákat, sok esetben sérültek a társas kapcsolatok, megnőtt a lelki problémákkal összefüggő betegségek száma, és sok fiatal számára hosszú ideig gyakorlatilag lehetetlenné vált a párkapcsolatok kialakítása.

A projekt többek között ezekre a problémákra kíván reagálni. A bevonásra került 15 pár számára a két partnerszervezet Nagyváradon valósított meg egy tréninget, amely során a résztvevők felkészítésre kerültek úgynevezett „randevúképzések” megtartására. A január és május között megvalósuló egynapos programok célja többek között a részt vevő párok közötti konfliktushelyzetek kialakulásának megelőzését szolgáló technikák elsajátítása, a szeretetnyelvek elsajátítása és a mélyebb önismeretre vonatkozó módszerek megismerése.

A projekt további tevékenységei között szerepel egy kutatás, amelynek célja jó példák gyűjtése arra vonatkozóan, hogy a különböző szektorokban tevékenykedő szervezetek milyen intézkedéseket tesznek a párkapcsolatban élők érdekében. A tevékenységsorozat lezárásaként egy, a projekt eredményeit és tevékenységeit összefoglaló módszertani kiadvány kerül elkészítésre és terjesztésre.

A projektről bővebb információ érhető el az alábbi címeken: https://baptistaszeged.hu/sweet-harmony/; https://www.facebook.com/baptistaszeged


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!