Randevúzzunk a házasságban is!

2447

Randitréning címmel szervezett foglalkozást házaspároknak a Pápai Sarokkő Baptista Gyülekezet Házasságedző-terem elnevezésű programsorozatának júniusi összejövetelén vasárnap a Huszár Közösségi Házban.

Általában úgy gondoljuk, hogy randira a frigy előtt van szükség, nem utána. Házasság előtt találkozunk egymással, amilyen gyakran csak tudunk. Aztán ahogy a kapcsolat idősödik, egyre kevesebb dologról tudunk beszélgetni. Már jól ismerjük, mit szeret a másik, mi zavarja, mi történt vele a munkahelyen, tudjuk gondolatait, vágyait, titkait. Ez oda vezet, hogy nincs miről beszélnünk. Így jönnek létre azok a párok, akik beülnek egy cukrászdába, rendelnek valamit, szótlanul elfogyasztják, majd húsz perc után távoznak is. Otthon leülnek a vacsora mellé, és a „kötelező körön” kívül nem szólnak egymáshoz, majd a tévé elé lepihenve elnyomják a közöttük ordító csendet – tudtuk meg Boncz Zoltán baptista lelkipásztortól, a program szervezőjétől.

Beszámolt arról, hogy a gyakorlaton három olyan, sok éve együtt élő házaspár vett részt, akiknél már gyakori a hallgatás. Visszajelzések alapján hasznosnak vélték a tréninget, melyen konkrét randit szerveztek nekik zenével, süteménnyel, italokkal, illetve hat kérdéssel, melyek másfél órás beszélgetéseket generáltak. Útravalóul harminc további gondolatébresztő kérdést kaptak, amelyeket a jövőben újra és újra elővehetnek majd.

A mentálhigiénés szakember megjegyezte, a randitréning épp azért alapvető fontosságú, mert segít megtanulni, hogyan ismerhetem meg a másikat még inkább. Olyan egyszerű kérdések, mint például „Szoktál valami miatt szégyenkezni? Miért?”, vagy „Miben szeretnéd, hogy változzon az életed a következő öt évben?”, olyan beszélgetéseket indítanak el, amelyek kapcsán párunk új oldalát ismerhetjük meg, ráadásul elkezdődhet egy közös tervezés, egy új irány az életünkben. Érdemes tehát a hosszú együttélés után újra megtanulni randizni, mert ez új színt visz a kapcsolatba. Ehhez nyújt segítséget a Házasságedző-terem, melynek havi alkalmaira várják a párok jelentkezését.

Laskovics Márió

Forrás: https://veol.hu/hirek/randevuzzunk-a-hazassagban-is-1840550


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!