Rendhagyó születésnapi köszöntés

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezetben több évtizedes szép hagyomány a születésnapjukat ünneplők felköszöntése egy-egy igeverssel az adott hónap utolsó vasárnapján, ami Tóth Zsámboki Tiborné szolgálata.

Nemrég egyik ilyen alkalmon Nagy Sándor (édesapja Nagy Sándor lelkipásztor) volt magyar nyelv és irodalom – ének-zene szakos tanár testvér (aki áldásosan kamatoztatja versmondó és énekes talentumát közösségünkben, és aki idén 75. születésnapját töltötte be) kezdeményezésére az alábbi gondolatokkal emlékeztünk meg az 1817. március 2-án Nagyszalontán született költő, balladaíró óriás, műfordító, tanár, akadémikus Arany Jánosról.

Nagyon közel áll ő minden magyar, a legegyszerűbb ember szívéhez is. Mint a politika- és társadalomtörténetben Kossuth Lajos vagy Széchenyi István, ugyanazt jelenti az irodalomtörténetben Petőfi Sándor és Arany János. Nincs Magyarországon település, ahol ne lenne róluk utca is elnevezve. A Petőfi Irodalmi Múzeum exkluzív kiállítással tiszteleg az emlékévben Arany János előtt, fesztiválok standjain verseiből felolvasásokat tartanak.

Személyes érintettségként szabadjon megemlíteni többünk: N. Sándor családja és családunk hajdú-bihari eredetét. Apai dédnagymamám emlegette a család nagyszalontai származását, és bátyámnak, Bereczki Lajos korábbi debreceni lelkipásztor testvérnek szintén március 2-án van a születésnapja, idén a 60-at ünnepelhettük Isten kegyelméből.
Itt meg kell emlékeznünk a Nagyszalontáról elindult Kornya Mihály parasztapostol, az újkori „baptista reformáció” kiemelkedő lélekmentő személyéről is, aki 11 ezer embert merített be, és 100 éve érkezett a mennyei hazába

A szintén szegény földműves Arany György családját szörnyű módon sújtotta a XIX. század népbetegsége, a tbc, amelyben a tíz gyermekükből a legidősebb lány és a legkisebb fiú, János kivételével valamennyien meghaltak.

Nem annyira életrajzi adatok ismertetésével akartunk emlékezni a költő életútjára, mint a történésekből levonható, megszívlelendő tanulságokkal:

1.Nagyon fontos, hogy minőségi időt, maradandó értéket tudjunk adni gyermekeinknek, ami nem függ a körülményektől, ma mondhatjuk a csúcstechnikák meglététől. Ahogy Móra Ferencet édesanyja a befagyott ablaküvegen tanította a betűk kanyarítására, úgy Arany Jánost édesapja hamuba rajzolva oktatta négyévesen a betűvetésre. Nem azt ajánljuk, hogy feltétlenül mi is ezt tanítsuk meg gyermekeinknek, de akkor a kis János olyan kincset kapott, hogy nemcsak olvasni tudott, amikor iskolába került, hanem komoly olvasottsággal is bírt a megelőző korok irodalmából. Bizonyára ez is hozzásegítette adományként kapott rendkívüli nyelvi készsége kibontakozásához: különböző szinteken 23, 40, 58 ezer körüli szót ismert és használt. Beszélte a görög, latin, angol, német, francia nyelvet, és jól kamatoztatta például Shakespeare és más írók műveinek fordításában is.

2. Már diákkorában igyekezett arra, hogy idősödő szülei terhein könnyítsen: szülővárosában házitanítói állást vállalt, debreceni tanulmányait pedig felfüggesztette és Kisújszálláson segédtanítóként dolgozott, közben szorgalmasan képezte magát az ottani gimnázium könyvtárában.

3. Nagy elődje volt többünknek a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában, amit nekünk, közönségesebb halandóknak szükséges volt elvégeznünk. Tettük ezt évtizedes különbségekkel Rábold Gábor tanár úr, a klasszika-filológia kiváló művelője és Arany János nagy tisztelője osztályában. Sokszor idézte Arany Epilógus című versének kedvelt részletét, amely kifejezi írója ars poeticáját is:

„Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon’…
Legfölebb ha omnibuszon.

Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, – –
Félreálltam, letöröltem.”

4. Arany János – Csokonaihoz hasonlóan – nem látta hátrányát annak, hogy hivatalosan nem fejezte be gimnáziumi tanulmányait, mert József Attila előtt ő is elmondhatta volna, hogy képes népét „nem középiskolás fokon / taní- / tani”, bár úgy is, hiszen 1850-től egy évtizeden át állt a Nagykőrösi Református Gimnázium magyar nyelv és irodalom tanári katedráján. Majd onnan vezetett útja Pestre a Magyar Tudományos Akadémia titkári, majd elnöki tisztéig.

5. Természetesen addigra már a Kisfaludy Társaság pályázatára írt Toldi és számtalan balladája – A walesi bárdok, Mátyás anyja, Ágnes asszony, Szondi két apródja, Híd-avatás, Tengeri-hántás – nyomán neves és elismert költő. Azért soha nem ragadta magával a mindenáron való alkotás, karrierjének tudatos és elsődleges építése. Mindig fontosabbnak tartotta családi feladatai, kötelességei betöltését: amikor feleségül vette Ercsey Juliannát, majd születtek gyermekeik, László és Juliska – inkább biztos polgári foglalkozást vállalt Nagyszalonta aljegyzőjeként, hogy tisztes megélhetést biztosítson, ugyanakkor elég időt is szánhasson családjának. Lányának, majd lányunokájának szintén korai halála felett érzett fájdalma is elodázta írói elképzeléseit.

6. A múzsa azonban újraélesztette alkotói elhivatottságát, amikor tudományos és publicisztikai tisztségeit letehette, és a Margitsziget árnyas lombjainak védelmében pályája végén megírta az Őszikék ciklus gyöngyszemeit. Jó példa számunkra az időskori értékátadásra és -alkotásra, hogy ebben a korban is beteljesíthetjük életünkön át elhalasztódott vágyainkat, terveinket: befejezte a Toldi-trilógiát a Toldi szerelme mű megírásával.

7. Legendás hírű és tartalmú, sajnálatosan rövid barátság fűzte össze a fiatalon üstökösként felívelő pályájú Petőfi Sándort és az idősebbként alkotói csúcsára érő Arany Jánost: „TOLDI írójához elküldöm lelkemet.” Mindketten messziről, az ismeretlenségből jöttek és lettek egy csapásra ismertek és szeretettek. A Kisfaludy Társaság irodalmi pályázatára megírt János vitéz (1844) és Toldi (1847) nemcsak témájával, hanem természetes nyelvezetében is örök érvényűen művészi szintre emelte a magyar nép egyszerű, ősi értékeit.
 A magyar nemzet mindig is fájdalommal gyászolta és ünnepelte a fiatalon elesett Petőfit. Egy az emlékére emelt szoboravatáson hűlt meg és 65 évesen távozott barátja után a már egyébként is gyengélkedő Arany János 1882 októberében.

8. Nagyjaink közül többek gyakorlata volt: Kölcsey Ferenc unokaöccséhez írta Parainesis című művét, Szent István király intelmeit Imre herceghez intézte, és ilyen összefoglaló erkölcsi, szellemi útmutatás Arany János Fiamnak című verse is, amelyet érzékletes, színvonalas előadásban hallhattunk Nagy Sándor testvértől az Arany János-év rendhagyó születésnapján Szigetszentmiklóson.

FIAMNAK                                    

Hála Isten! este van megin’.
Mával is fogyott a földi kín.
Bent magános, árva gyertya ég:
Kívül leskelődik a sötét.
Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?
Vetve ágyad puha-melegen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Látod, én szegény költő vagyok:
Örökül hát nem sokat hagyok;
Legföljebb mocsoktalan nevet:
A tömegnél hitvány érdemet.
Ártatlan szived tavaszkertében
A vallást ezért öntözgetem.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Mert szegénynek drága kincs a hit.
Tűrni és remélni megtanit:
S néki, míg a sír rá nem lehell,
Mindig tűrni és remélni kell!
Oh, ha bennem is, mint egykor, épen
Élne a hit, vigaszul nekem!…
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Majd ha játszótársaid közül
Munka hí el – úgy lehet, korán –
S idegennek szolgálsz eszközül,
Ki talán szeret… de mostohán:
Balzsamúl a hit malasztja légyen
Az elrejtett néma könnyeken.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Majd, ha látod, érzed a nyomort,
Melyet a becsület válla hord;
Megtiporva az erényt, az észt,
Míg a vétek irigységre készt
S a butának sorsa földi éden:
Álljon a vallás a mérlegen.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

És, ha felnövén, tapasztalod,
Hogy apáid földje nem honod
S a bölcsőd s koporsód közti ür
Századoknak szolgált mesgyeül:
Lelj vigasztalást a szent igében:
„Bujdosunk e földi téreken.”
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
S benne az erény diadalát:
Mert különben sorsod és e föld
Isten ellen zúgolódni költ. –
Járj örömmel álmaid egében,
Útravalód e csókom legyen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem!

(1850)