Kedves Testvérek! Szeretettel köszöntünk benneteket az Úr Jézus Krisztus nevében, és az ő nevében kérjük a segítségeteket az alábbiakban.
Mi az a Lencseország? Nem egy mesebeli vidék, hanem egy létező ázsiai ország, ahol a lakosság nagy többsége muszlim. A keresztények elnyomva élnek. Bár hivatalosan ott is tilos a rabszolgatartás, a gyakorlatban él és virul a jelenség: sok keresztény a szó szoros értelmében rabszolga. Téglagyárakban vagy a mezőgazdaságban dolgoztatják őket reggeltől estig, embertelen körülmények között. A földeken dolgozó nők teljesen kiszolgáltatottak a földtulajdonosok és a munkafelügyelők kénye-kedvének, akik ellen a korrupció és az erőviszonyok miatt szinte lehetetlen fellépni. A mentő nem megy ki a keresztények által lakott területekre, a kórházakba gyakran nem fogadják be őket, mert egy megvetett, lenézett kisebbségnek számítanak. Ezen felül az idei évben több természeti katasztrófa is érte az országot, ami miatt a szokásos nehézségeknél is nehezebb nekik. Azért nevezzük az országot fiktív néven „Lencseországnak”, mert ha nyíltan kiírnánk a nevét, amikor ezekről a negatív dolgokról beszélünk, akkor lehet, hogy az ott dolgozó magyar szolgálattevők kitiltását kockáztatnánk, és az ottani keresztény közösségeket is retorziók érhetnék.
Kik mennek oda, mikor és mit fognak ott csinálni? Decemberben utazik ki egy ötfős baptista csapat, két lelkipásztor (Merényi Zoltán Gyuláról és Nemeshegyi-Horvát György Hatvanból), két tanár (Nemeshegyi-Horvát Anna Hatvanból és Soltész Sándor Gyöngyösről) és a Mai Ige fordító-szerkesztője (Nikodém Noémi Orosházáról). Rövid távú missziós útra megyünk, igét hirdetünk, bátorítjuk az ottani hívő testvéreket, meghallgatjuk a problémáikat, és a lehetőségekhez mérten anyagi segítséget is viszünk a kintieknek (lásd lentebb).
Hogy kerülnek oda magyarok, hogy jött létre kapcsolat a kintiekkel? Több évvel ezelőtt Téglási Lajos testvér, a vecsési gyülekezet lelkipásztora egy nemzetközi konferencián találkozott egy ottani keresztény vezetővel. Összebarátkoztak, és Téglási testvér is többször elutazott Lencseországba, és az illető is Magyarországra. Azóta az évek alatt ez a nemzetközi kapcsolat kiszélesedett, mostanra már több magyar baptista lelkipásztor (pl. Szimon Gergő Tatáról és Révész Jonatán Angyalföldről) és a közösségünkhöz tartozó hívő ember is szolgált Lencseországban, és segített különféle módokon az ottaniaknak.
Miben kérjük a testvérek segítségét? Szeretnénk, ha minél jelentősebb támogatást tudnánk magunkkal vinni egy ottani, már épülő, tető alatt lévő egészségügyi központ kialakításához és felszereléséhez. Amint fentebb említettük, a helyi keresztények nem vagy csak nagyon minimálisan részesülnek a ottani egészségügyi ellátásból, például általában a keresztény nők sem szülhetnek a kórházakban, ezért indokolt, hogy létrehozzák a saját klinikájukat. Ehhez szeretnénk anyagi támogatást kérni azoktól, akiknek van lehetőségük és jó szívvel tudnak adni erre a célra. Sajnos logisztikai nehézségek miatt csak pénzbeli adományt tudunk kijuttatni. Ha sikerülne kb. 25 000 eurót, azaz mintegy 10,5 millió forintot kivinnünk, az szűkösen, de elég lenne azokra a berendezésekre, amelyek egy ilyen klinikán minimálisan szükségesek. Ez az összeg akár egy magyar kórház költségvetéséhez viszonyítva is nevetségesen alacsony, ott mégis rengeteget jelentene több ezer ember számára, ha beindulhatna ez az intézmény.
Sokakban felmerülhetnek a következő kérdések is: Nem túl random dolog ez? Miért pont egy távoli ázsiai ország lakóin segítsek? Nincsenek-e közelebb nehéz sorsú emberek, itthon, Magyarországon? Nekem magamnak is nehézségeim vannak a számláim befizetésével. És ha adnék is, honnan tudhatom, hogy az adományom hány százaléka jut célba?
Ezek jogos kérdések. A következő válaszokat tudjuk rájuk adni: Nem azoktól kérünk, akik maguk is küszködnek, hanem azoktól, akiknek van és szívesen tudnak adni. Igen, vannak sokkal közelebb is szegény emberek, és lehetőségünk szerint itthon, a közvetlen környezetünkben is szoktunk segíteni az Úr nevében. Mégsem észszerűtlen dolog a messzebbre nyújtott segítő kéz sem. Isten országa felekezeteken, népeken, nyelveken átívelő realitás. A kapcsolatok oda-vissza működnek. A magyarországi baptisták például Amerikából kaptak sok segítséget, tudomásom szerint a magyar reformátusoknak a hollandokkal, az evangélikusoknak a finnekkel, a katolikusoknak az olaszokkal vannak jó kapcsolataik. Ezerféle módon kaptak a magyar keresztények is segítséget külföldről az elmúlt évtizedekben, évszázadokban. Megvolt, megvan az ideje az elfogadásnak, de annak is, hogy mi legyünk az az idősebb, gazdagabb külföldi testvér, aki adni tud.
A kiutazó csapat a pénzt közvetlenül a klinikát építő, általunk jól ismert közösségnek adja át. A kiutazó csapat útját nagyobb részben önerőből, kisebb részben a Magyarországi Baptista Egyház támogatásából finanszírozza, így arra a küldött adományokból nem költünk. Ily módon az adományok 100%-a oda jut, ahova kell. Akinek nincs lehetősége pénzt küldeni, az a jó célért való imádkozással segíthet. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének!
Hová tud pénzt küldeni, aki szeretne? A következő bankszámlaszámra: Hatvani Baptista Gyülekezet, OTP Bank, 11739054-21249547, a közleménybe azt írva: „klinika”
Előre is köszönünk minden segítséget, és mindenkinek köszönjük, hogy rászánta az időt ezek elolvasására!
Szeretettel és köszönettel az Úr Jézus, a kiutazó csapat és a lencseországbeli testvérek nevében: Nemeshegyi-Horvát György lelkipásztor
Elérhetőség: gynemeshegyi.horvat@gmail.com, +36 20 775 8274