Sierra Leone-i beszámoló

Vajon mi jut eszünkbe Afrikáról? A jól ismert popsláger (párduc, oroszlán, gorilla…)? Pálmafák és koktél egy tengerparton a hűs szellőben a lemenő nap fényénél? Vagy valami kevésbé idilli kép? Éhező, alultáplált gyerekek, akik remény nélkül tekintenek a jövőbe? A már-már embertelen hőség és az ivóvíz hiánya? Háborús gócpontok, hadurak, törzsi és etnikai konfliktusok? Hosszan sorolhatnám még a példákat, és mindegyiknek lenne valóságtartalma. Persze Afrika óriási, és hol ezzel, hol azzal találkozunk benne.

Talán van, akinek Füredi Kamilla neve is eszébe jut, és jogosan, hiszen hosszú éveken keresztül szolgált testvérnőnk Afrikában, azon belül is Sierra Leonéban. Ez egy körülbelül nyolcmilliós ország Nyugat-Afrikában, egyenlítői éghajlaton, egyike a világ legszegényebb országainak. Noha ásványkincsekben gazdag, ennek hasznából csak egy nagyon szűk elit és nyugati iparmágnások részesülnek. (Itt játszódott a Véres gyémánt című film, ami szinte dokumentarista jelleggel mutatta be az itt élők kizsákmányolását.)

A mezőgazdaságban és a halászatban is lennének lehetőségek, de ehhez tudás, akarat, tőke kellene, és ki tudja, még mi. Így marad a 70% feletti munkanélküliség (!), az érthetetlenül alacsony fizetések, a korrupció, a kilátástalanság és a kiszolgáltatottság. Ámde Istennek nem közömbösek az itteni emberek sem. A többségében muszlim országban – egyedülálló módon – szabadságuk van a keresztényeknek arra, hogy megéljék a hitüket, és terjesszék azt.

Durkó István missziói igazgatóval és Szimon Gergővel, az M28 külmissziós bizottság képviselőjével látogattunk el Sierra Leonéba, hogy az újraindult baptista misszió 50 éves évfordulóján velük együtt ünnepeljünk. (A korábbi polgárháború után újra kellett kezdeni a missziót a nulláról.) Ebben az 50 éve tartó építkezésben vállalt meghatározó szerepet Füredi Kamilla is, aki tanítóként rengeteg ma meghatározó ember, szolgáló életére volt nagy hatással, és akiről méltóképpen emlékeztek meg az ünnepség keretein belül.

50 éve egy Mambolo nevű kisvárosban alakult meg az első baptista gyülekezet, hogy mostanra egy 20.000 főt számláló szövetségük legyen közel 200 lelkipásztorral, több tucat iskolával, szemklinikával, na és persze sok száz gyülekezettel szerte az országban, és megannyi plántálással. Ezt a fél évszázados csodát jöttek össze megünnepelni mindenhonnan az országból, miszerint Isten hűséges és szereti az övéit.

Bár számunkra megdöbbentő, hogy milyen puritán körülmények között élnek és szolgálnak testvéreink, sokszor fizetség nélkül, csak az elhívásnak engedve és az Úr gondoskodásában reménykedve végzik a lelki munkát, mégsem érződött rajtuk keserűség vagy elégedetlenség. Ha faggattuk őket, nem titkolták el a mindennapi megélhetésért vívott küzdelmeiket, másképp viszont csak boldog, elégedett, hálás embereket ismertünk meg, akik szívből és őszintén ünneplik Megváltónkat, az Úr Jézus Krisztust.

Különös élmény volt a közel 400 fős ünneplő sereggel ellátogatni Mambolóba, ahol az első gyülekezet alakult, hogy az ottani 1000 fős iskolájuk diákjaival és tanáraival végigvonuljunk a városka utcáin. Fúvószene, mazsorettek, dobegyüttes, hangos éneklés és tánc közepette masíroztunk vagy két órán keresztül a 35 fokos melegben, és az egész város attól zengett, hogy a baptisták hálát adnak a hűséges Istennek. Persze az afrikai emberek temperamentuma más, mint az európaiaké, de van mit tanulnunk tőlük, ha ünneplésről van szó.

Lehetőségünk volt a kint töltött öt napunk alatt meglátogatni különféle iskolákat és gyülekezeteket. Megrökönyödve értettük meg, hogy a legtöbb tanító és tanár szeretetből és odaadásból tanít, fizetség nélkül, a jövő generációja iránt érzett felelősségből. Ha a szülők vagy a lakóközösség hálából ad nekik ételt, akkor tudnak gondoskodni a családjukról. Gyakran a lelkészek is hasonló módon dolgoznak. Csak ámultunk, hogy  micsoda elhivatottság, amit az iskolákban és a gyülekezetekben láttunk ezeknek a nagyszerű férfiaknak és nőknek az életében. Meg is áldja őket az Úr, és valahogy hétről hétre gondoskodik róluk, számunkra érthetetlen módon.

Kiemelkedő élmény volt még látni azt az egységet, ami az egyházon belül uralkodik, és azt a megbecsülést, ami a vezetőket körbeveszi. Nagy és komoly terveik vannak a következő 50 évre is, és látva, hogy ide hogyan jutottak el, joggal bizakodhatnak, hiszen eddig is csak a jóságos Isten kegyelme vitte el őket, mert maguktól tehetetlenek.

Az világossá vált számunkra, hogy ezen a helyen, a Sierra Leone-i baptisták között Krisztus jelen van és hatalmasan munkálkodik. Azt is megértettük, hogy óriási a szükség, és a mi lehetőségeink hozzájuk képest hatalmasok. Mint ahogyan azt is felmértük, hogy akár egy magyar ember vagy egy magyar gyülekezet is sok tíz vagy száz család életét változtathatja meg a maga eszközeivel és forrásaival.

Isten munkálkodik Sierra Leonéban. Valamiért jónak látta, hogy ebbe a munkába belelássunk. Talán hogy megbecsüljük, amink van, talán hogy felelősséget támasszon bennünk egy afrikai kis ország missziója és baptista testvéreink iránt, talán mindkettő egyszerre. Bárhogyan is, kegyelem, hogy ott lehettünk és hogy a folytatáson gondolkozhatunk. Most már mi vagyunk a gazdag „nyugat”, ez pedig felelősséggel jár.

Téglási Lajos

külügyi szaktitkár