Sweet harmony – avagy kapcsolatépítés így is, úgy is

A mögöttünk álló évek sok szempontból hatást gyakoroltak az emberiség gondolkodására. Sokkal inkább előtérbe került a félelem – a rettegett koronavírus-járvány kapcsán –, ami alapjaiban változtatta meg az egyes ember viszonyulását az élet dolgaihoz, egyszersmind nyitott meg és zárt be kapukat a lélek szintjén, és teremtett, avagy gátolt lehetőségeket a tettek színterén. Azt gondolom, hogy a társas kapcsolatok platformján szerezte és szenvedte el ez az időszak a legtöbb és legfájóbb sebet, ami a mai napig ápolásra, helyreállításra szorul. Többek között ezért is számít kiváltképpen jó kezdeményezésnek a Szegedi Baptista Gyülekezet és a nagyváradi Azzur-Elat Egyesület együttműködésében megvalósításra került „Sweet harmony – projekt az élethosszig tartó párkapcsolatok érdekében” címet viselő programsorozat, amely – mint ahogyan a címadásból is tökéletesen visszaköszön – a párkapcsolatok, a házasságok harmóniájának fejlesztését, javítását tűzte ki céljául. A projekt kapcsán a magyarországi szakmai vezetőt, Balázs Andrét kérdeztem a képzés részleteiről, jelentőségéről, tanulságairól.

– Mesélj, kérlek, arról, mi hívta életre a „Sweet harmony” című képzéssorozatot!

– Ha frappánsan kellene fogalmaznom, azt mondanám, hogy egyrészt a szükség, másrészt a gondviselés. A Covid és a mai rohanó világ emberre nehezedő nyomása sok emberi kapcsolatot megpróbált és megpróbál nap mint nap. Nem képeznek kivételt ezek alól sem a házasságok, sem pedig a még házasság előtt álló párkapcsolatok. A férfi-női szerepek felborulása, a depresszió, válások, kommunikációs nehézségek mind-mind egyre inkább teret hódítanak – azt kell sajnos mondanom, hogy még a gyülekezetekben is, ahol – legtöbbször – stabil alapokon nyugszanak a kötelékek, hát még, ahol nem… Ezen problémák feltérképezése és célirányos orvoslása vált szükségessé. Erre érkezett mintegy válaszként – egy pályázatokat figyelemmel követő és elnyerésükön fáradhatatlanul tüsténkedő testvérnő jóvoltából – ez az Erasmus+ támogatását élvező program, mely az imént említett nehézségek megoldására specializálódott, s mely elősegítette, hogy nem mindennapi formában újíthassák meg kapcsolatukat a résztvevők, továbbá lehetőség nyílt az evangélium közvetett formában történő hirdetésére is.

– Mit értesz a „nem mindennapi” formán? Mitől volt ez más, mint egy „átlagos” házasságmegerősítő képzés vagy programsorozat?

– Ez tulajdonképpen nemcsak egy speciális, tematikus oktatás volt, hanem egy hosszabb időt – majd egy évet – felölelő, széles spektrumú – hiszen két országot is érintett –, sok embert megmozgató, kutatással egybekötött tudásátadás, illetve reprezentatív felmérés volt fogyasztható köntösbe csomagolva.

– Ez aztán egészen összetetten és titokzatosan hangzik. Bontsd ki, kérlek, azt a köntöst! Hogyan képzeljük el ezt a sokrétű tevékenységet az emberek és a lebonyolítás viszonylatában?

– A projekt több fázisban valósult meg. Első ízben tizenöt kiválasztott pár került bevonásra a hosszú távú képzési folyamatba, mely során kiváló szakemberek osztották meg tudásukat az említett témakörök kapcsán. Majd ezek a párok, akik felvérteződtek az új ismeretanyaggal, ráébredtek saját kapcsolatuk kihívásaira, és – jó reménység szerint – felfrissültek vagy legalábbis elindultak a reformok útján, maguk is tartottak egynapos, úgynevezett „Randevú” képzéseket meghívott, érdeklődő párok számára. A képzésben részt vevők közül néhányan bekapcsolódtak a program kutatási részébe is, amelynek során feltérképezték, hogy a különböző szektorokban tevékenykedő szervezetek milyen intézkedéseket tesznek a párkapcsolatban élők érdekében.

– Nagyon izgalmas! Tehát, ha jól értem, nemcsak az a tizenöt előzetesen kiválasztásra kerülő pár vett részt az egész programfolyamatban, hanem ennél jóval több embert megmozgatott a projekt. Nyilvánvaló, hogy a professzionális képzésben részt vevő párosok valamelyest gyülekezeti kapcsolódásúak voltak, de mi a helyzet a többiekkel? Hogyan képzeljük el ezeket a „Randevú” képzéseket?

– Voltaképpen ezek a „Randevú” képzések tartalmazták az evangelizációs részét a projektnek. Promóció révén elsősorban a gyülekezetekben, illetve a gyülekezeti tagok ismeretségi körében volt hirdetve ez a lehetőség, mely ingyenes gyertyafényes vacsorát ígérve tette csábítóbbá a részvételt, majd ez a meghívás továbbnyílt a városi közeg felé. A képzést tartó párok alkalmanként öt-öt másik párt megszólítva adták át a megszerzett tudással kiegészített, saját tapasztalataikra épülő tanítást, melyben méltó helyet kapott maga az Isten és az ő kegyelmének, szeretetének jelentősége is. A résztvevők között voltak természetesen a gyülekezetbe járó, a legkülönbözőbb korosztályt képviselő házastársak, de jelentős számban meg lettek szólítva és részvételükkel gyarapították a program színvonalát hívő közösségen kívül eső résztvevők is.
A „Randinap” két részre oszlott, egy délelőtti és délutáni szakaszra, melyek során tematikus lebontásban, interaktív módon zajlott az elméleti és a gyakorlati tudásátadás, és a nap megkoronázásaként került sor a gyertyafényes vacsorára, ahol lehetőségük nyílt a pároknak a nap során elhangzottak mentén, a konzekvenciák leszűrése révén, kötetlen formában beszélgetni egymással, új alapokra helyezni a kapcsolatukat.

– Micsoda szuper lehetőség! Különösen az tetszik ebben az egészben, hogy ez a képzés nem csupán a nagykönyvben megírt, „konyhakész” megoldásokat kínálta a résztvevők számára, hanem annál jóval emberközelibb módon, tapasztalatok által megfűszerezett formában tárta fel az esetleges problémákat, nehézségeket, így sokkal hitelesebben nyújthatott segítséget bármi, ami elhangzott, nem beszélve a prevencióról.

– Bizony! Nagyon fontos célkitűzése volt a projektnek a megelőzés, hiszen sokkal könnyebb valamit biztonságos mederben tartani, mint hibás berögzüléseket, megszokásokat kijavítani. A már megtapasztalt krízisek, melyek képesek voltak a feledés homályába merülni, és a túlélés utáni, egymás mellett kitartó, szeretettel egymáshoz viszonyuló kapcsolatok egyfajta reménysugarat nyújthattak az éppen ugyanezt átélők számára, valamint figyelmeztető példát statuálva állhattak a még rózsaszín ködben lebegő fiatalok előtt.  

– Tartja is a mondás: jobb félni, mint megijedni… Ennek kapcsán még az jutott eszembe, hogy jól sejtem, hogy a házasságok épülésén kívül közvetett módon ezek az alkalmak jót tettek a gyülekezeti kapcsolatok ápolásának is?

– Abszolút így van. Sok esetben az istentiszteleti alkalmak utáni beszélgetések alig jutnak túl egy-egy szívélyes üdvözlésen, nem engednek teret az elmélyülésnek, és a mindennapok forgatagában is ritka, ha az ember minden szeretett, hitbéli testvérével ápolni tudja a kapcsolatot. A generációs különbségeket pedig még nem is említettük. Egy idősebb, tapasztaltabb házaspár nem beszélget olyan gyakorta a fiatalokkal, pláne nem jut el a társalgás fontos, hasznos tanácsok megosztásáig. A programsorozat teret engedett az említett kapcsolatok gondozásának is, hiszen fel tudtak elevenedni régi barátságok ezen beszélgetések, tapasztalatcserék alkalmával – ami hiszem, hogy a gyülekezeti élet szempontjából is nagyon építő volt –, valamint a fiatalabb generáció is megmártózhatott a rutinos párok vallomásaiban, és erőt meríthetett az ő egykori erőtlenségeikből, botladozásaikból, sikereikből, praktikáikból.

– Ha már a gyülekezet építése témába került, akkor ha tágabb vizekre evezünk, és a közösségek – mármint a szóban forgó két közösség, a Szegedi Baptista Gyülekezet és a nagyváradi Azzur-Elat Egyesület – egymással való viszonyáról is beszéljünk! Hogyan értékelnéd a két ország kollaborációját? 

– Egy pályázat alapján létrejövő programsorozat lebonyolítása sok szervezést, logisztikát és energiabefektetést igényel. Szakmai vezetőként beleláthattam, sőt mi több, szerves részét képezhettem a folyamatoknak. A tapasztalataim arról vallanak, hogy nagyon gördülékeny munkamegosztás jellemezte a két ország együttműködését úgy az adminisztrációs, mint a gyakorlati megvalósítást igénylő területeken. A szegediek és a nagyváradiak, úgy gondolom, sok szempontból tanulhattak egymástól vendégszeretetet, és az országhatárok áthidalása baráti, testvéri kapcsolatokat eredményezhetett. 

– Az evangelizációs terület mennyire tudott erőteljesen kidomborodni az alkalmak folyamán? Érkeztek erről visszajelzések?

– Úgy vélem, hogy a jó hír megosztása szempontjából kiváló terepet biztosított ez a projekt. A képzést végző párok a saját életük alapján – tehát korántsem zsákbamacskát árulva – igyekeztek bemutatni az egymás elfogadásán alapuló szeretetkapcsolatot, azt a krisztusi mintát, ami ha olykor hullámvölgybe is kerül, de Isten kegyelme révén újra és újra képes abból kilábalni és szárnyra kapni. Ebben segítettek a szakértők által pszichológiai szempontból kimunkált, de a keresztény szemléletnek és lelkiségnek minden szempontból helyet adó stratégiák, irányított gyakorlatok. Hiszem, hogy a nem hívő résztvevők az elhangzott bizonyságok, megvallások révén és az alkalmakon létrejövő bensőséges légkör segítségével mindenképpen közelebb kerültek az Úrhoz. A „Randevú” képzéseket tartó házaspárok beszámolása alapján nagyon megnyerő visszhangja volt ezeknek az alkalmaknak, hálás szívvel zárták a napot a részt vevő párok, így a projekt a célját már elérte, hiszen bizonyára valamilyen folyamatot elindított a jelen levő szívekben. Imádkozunk érte, hogy Isten munkálja tovább ezeket az új hajtásokat a kapcsolatok minőségében a maga dicsőségére.

– Kívánom, hogy mindez teljesüljön, és a megtépázott, éppen hullámvölgyet megélő kapcsolatokat gyógyítsa meg az Úr, és mélyítse el újra az egymás iránti elfogadást, elköteleződést, szeretetet, illetve adjon új lendületet a hétköznapok szürkeségében élők számára, és jelentsen mindenkor kapaszkodót azoknak, akik még elképzelni sem tudják, hogy jöhetnek nehezebb idők is.
A beszélgetésünk elején említetted, hogy egyfajta kutatás is részét képezte a megvalósításnak. Milyen aspektusok mentén zajlott mindez? Milyen módszerek segítségével gyűjtöttétek az információkat, és mi az a célkitűzés, aminek alapjául szolgált ez a bizonyos felmérés?

– A képzéseken részt vevők egy csoportja vállalta, hogy tevékenyen részt vesz egyfajta információgyűjtésben arra vonatkozóan, hogy egyes forprofit, nonprofit szervezeteknél, különféle munkahelyi közösségek tekintetében miként valósul meg a családtámogatás. Milyen intézkedéseket hoznak a munkaadók, valamint a párokat, családokat cél szerint támogató szervezetek annak érdekében, hogy segítsék a hosszú távú párkapcsolatok fenntartását. Ugyanezen információgyűjtés érdekében az idős generáció képviselőit is megkérdeztük a tapasztalataikról, majd mindezt interjúk formájában online módon rögzítve gyűjtöttük össze, melynek eredményeként egy összefoglaló módszertani kiadvány kerül majd elkészítésre és terjesztésre, ami a tervek szerint a nyáron lát majd napvilágot, és elérhető lesz a Szegedi Baptista Gyülekezet honlapján. Azt gondolom, hogy nagy jelentőséget képviselhet majd ez a kiadvány, hiszen olyan speciális, egyedülálló segédanyagot gyűjt egybe a párkapcsolatok jóllétét, megerősítését, felfrissítését megcélzóan, amit bármikor bátran hasznosíthat bárki – akár egyéni, akár közösségi szinten.

– Azt gondolom, valóban nagyon hiánypótló horderejű összegzése lehet ez a Sweet harmony projektnek, különösen azért, mert manapság a krízisek csak úgy jönnek-mennek az emberek életében, legyen szó az egyéni megélésről vagy – amiről most is beszélünk – a párkapcsolati aspektusról. Számos esetben nem is tudják a kapcsolatban élők, milyen segítséghez nyúljanak, honnan is kezdjenek feltárni egy-egy adott problémát. Erre mindenképpen egy nagyon hasznos alternatívát kínálhat majd a kiadvány, főként azért is, mert hiszem, hogy a keresztény szemlélet előnyben részesítése kapcsán az Isten egy pluszsegítséget, megerősítést is ad a kapcsolatrendezésre, felfrissülésre törekvők számára.         
Szakmai vezetőként hogyan látod, mennyire tudott megvalósulni az, amit a projekt kapcsán kilátásba helyeztetek?

– Mindig kétesélyesek az ilyen jellegű vállalások. Egyrészt – mivel irányított tevékenységi folyamatokról beszélünk, melyek során konkrét pontoknak kell megfelelni – megvan a veszélye annak, hogy a muszáj fölé magasodik a lelkesedésnek, másrészt pedig a produktivitást is nagyban meghatározzák az egyéni tényezők, melyekre nem lehetnek a szervezők befolyással. Ám mindezek ellenére azt kell mondanom, hogy mind motiváció, mind pedig a hatékonyság terén kiemelkedő kimenetellel zárult a program.

– És lelkipásztorként mi a meglátásod, milyen hatást gyakoroltak a gyülekezetbéli résztvevőkre ezek a megmozdulások?

– Szerettem volna kiemelni mindenképpen azt, hogy több képzést tartó pár is kimagasló módon szerepelt – ha lehet ilyet mondani – a projekt lebonyolítása kapcsán. Korábban még nem hárult rájuk ehhez hasonló szerep, így nem volt rálátásuk saját maguknak sem – sem pedig nekünk, szervezőknek – arra, hogy milyen ügyesen és találó módon képesek egy-egy ilyen alkalmat megtartani. Azt hiszem, ez a lehetőség nagyszerű példája is volt annak, hogy a Mindenható miképpen bontakoztat ki ajándékokat az emberek életében. Emellett pedig úgy látom, hogy minden pár, aki valamilyen formában részesévé vált a programoknak, kapott valami olyan üzenetet, felhívást vagy megerősítést, amit továbbvihet, amit felhasználhat a jövőben a kapcsolati szövetség erősítésére, megszilárdítására. Ez látványosan is megnyilvánul a gyülekezeti jelenlét kapcsán, és ez engem nagy örömmel tölt el.

– Valóban nagy dolog, ha a változások látványosan kamatoznak a párok életében, dicsőség érte az Úrnak! Végezetül arra szeretnélek kérni, hogy néhány mondatban bátorítsd az olvasókat a Sweet harmony konzekvenciái és Isten rád bízott üzenete alapján azzal kapcsolatban, hogy a párkapcsolatok miképpen válhatnak élethosszig tartóvá!

– Három szó jut eszembe, ami mindenképpen alapját képezheti a kitartó, elfogadó, szeretetteljes párkapcsolatoknak, ez pedig Pál korinthusiakhoz írott levele alapján a hit, a remény és a szeretet. E három fogalom jelenléte elengedhetetlen fontosságú annak érdekében, hogy a ránk nehezedő feladatok szinte összenyomó terhei, az azok által bennünk generált indulatok és viselkedési megnyilvánulások ne nyomják rá bélyegüket a párunkkal való kapcsolatunkra. Hit – mely alapvető oltalmat ad életünknek, remény – ami fenntartja a bizalmat a dolgok pozitív kimenetelét illetően a nehezítő körülmények ellenére is, és végül pedig a szeretet, ami – ahogy Pál is írja – a legfontosabb tényezőjének kell hogy legyen az egymás iránt táplált érzéseknek mindenek ellenére és mindenért.