Szemeimet a hegyekre emelem

A reformáció 500. évfordulója kapcsán hirdette meg a Kispesti Baptista Gyülekezet azt az emléktúrát, melynek során Erdély történelmi nevezetességeit és természeti szépségeit kerestük föl egy hitmélyítő társasutazás során 2017. július 2–9. között.

Az 56 fős csoportban a kispestieken kívül többen más budapesti és környékbeli gyülekezetekből, a baptista teológiáról, sőt még Erdélyből is csatlakoztak hozzánk. A nyolcnapos utazás első állomása Nagyvárad volt, ahol 2-án, vasárnap részt vettünk a Belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet délelőtti istentiszteletén.

A nyári időszak ellenére zsúfolásig megtelt a nagyváradi imaház, ahol dr. Mészáros Kálmán kispesti lelkipásztor hirdette az igét és a kispesti énekkar szolgált nagyszerű lelki énekekkel. Ezt követően közös úrvacsorai közösségben vehettünk részt a nagyváradi testvérekkel, amit dr. Giorgiov Adrián helyi lelkipásztor vezetett.

Az istentisztelet után megköszönve a nagyváradi testvérek vendégszeretetét egy rövid városnézés következett. Fölkerestük többek között a négyezer ülőhelyes Emánuel Baptista Templomot és a Szt. László magyar király alapította katolikus székesegyházat, majd folytattuk utunkat Székelyföld irányába, a hargitai baptista ifjúsági táborba, ahol a szálláshelyünk és napi csillagtúráink bázishelye volt az egész hét során.

A Hargita Keresztény Tábor már 25 éve kedvelt találkozási hely az erdélyi, a Kárpát-medence és a nagyvilág magyar baptistái számára éppúgy, mint más anyanyelvű evangéliumi keresztények részére is.

Nagyszerű turistalátványosságok találhatóak itt a környéken, ahova most a kispestiek is ellátogattak, mint például a Békás-szoros, ahol a hajdani Magyarország keleti határátkelője volt a Kárpátok égbe törő csúcsai között; a Gyilkos-tó vagy éppen a Szent Anna-tó, ahol a parton elhelyezett Krisztus keresztje körül megrendült szívvel énekeltük el a „Messze fenn egy hegyen” című éneket.

Farkaslakán Tamási Áronra emlékeztünk, míg Korondon az őshonos magyar kézművesség színes motívumokkal díszített portékáit csodáltuk meg. Itt olvastam Wass Albert sorait az egyik népművészeti alkotáson: „És lészen csillagfordulás megint és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia, s ki mint vetett, azonképpen arat, mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad!”

Ugyanitt olvastam a „Házi áldás” sorait a sok gyönyörűen elkészített tálon és korsón, aminek ez az utolsó sora: „Hol Isten, ott szükség nincsen!” – Erdély népe láthatóan ma is ebben a reménységben és hitben él. Hát nincs igazuk?

Parajdon a sóbánya mélyén újabb meglepő eseménynek lehettünk tanúi, amikor a 150 méter mélységben található bányakápolnában rögtönzött evangéliumi énekkoncertet tartottunk, melyet a magyar és székely himnusszal zártunk. A közben zsúfolásig megtelt bányatemplom hallgatói könnyes szemmel köszönték meg, hogy ilyen felemelő lelki élményben lehetett részük.

Innen a mélységből a Hargita hegység legmagasabb pontját, a Madarasi-Hargita csúcsát vettük célba, ahova úttalan utakon, traktorvontatású úgynevezett „limbóhintóval” és gyalogosan jutottunk föl. A magaslaton hálaadással szólt ajkunkról a „Nagy Istenem, ha nézem a világot” című énekdicséret.

Utunk során meglátogattuk a csíksomlyói hegyháton található zarándokhelyet is, ahol pünkösdkor kétszázezer magyar honfitársunk találkozott a Kárpát-medence szinte minden sarkából. Most a kispesti énekkar a „Feltámadt Hős, ó, dics neked” című énekétől visszhangzott a hatalmas erdővel körülvett tisztás.

Innen a Gyimesbükk völgyén haladva egészen a történelmi Magyarország 1000 éves határának utolsó vasúti állomásáig utaztunk, ahol a Kárpátok hágójának magaslatán épült Rákóczi-vár őrtornyából figyeltük az utolsó vasúti bakterház mellett Ó-Romániába tartó vonatok forgalmát.

A hét során Székelyudvarhelyre is ellátogattunk. Megcsodáltuk a hegyoldal székelykapukkal díszített emlékhelyét, a város főterén álló ősi templomokat, a magyar királyokat és fejedelmeket bemutató történelmi panteont, majd részt vehettünk és igehirdetéssel, kórusénekekkel szolgálhattunk a helyi gyülekezet gyönyörű imaházában megtartott hétköznapi istentiszteleten.

A Hargita Keresztény Táborban velünk párhuzamosan 160 baptista gyermek vett részt az egyhetes ének-zenei továbbképzésen. Az ennek záróalkalmán tartott minikoncerten mi is részt vettünk. A gyermekhét záró-istentiszteletén nagyon figyelmes gyermekhallgatóságnak is szólt az igei üzenet. Az esti alkalmon egy nagy tábortűz melletti énekléssel ért véget közös táborozásunk.

Jó volt naponta együtt lenni, bibliai és történelmi időutazást tenni Erdély vadregényes tájain. Miután megköszöntük a Hargita baptista tábor vezetőinek, mindenekelőtt a Joó házaspárnak és munkatársaiknak a szeretetteljes fogadtatást, továbbindult csoportunk a dél-erdélyi szászvárosok és a Fogarasi-havasok irányába.
Segesvár közelében Petőfi Sándor feltételezett sírja mellett elhaladva megemlékeztünk a nagy magyar költő életéről és a magyar szabadságharc további áldozatairól. Vajdahunyad várában pedig a törökverő Hunyadiak és Mátyás király történelmi emlékei idéződtek fel bennünk.

Utunk utolsó állomása 2017. július 9-én, vasárnap Arad városa volt. A városban 22 baptista gyülekezet található, ebből kettő magyar anyanyelvű. Ezen a vasárnapon az Arad II. Magyar Baptista Gyülekezet vendégei voltunk. A gyülekezet egy hónappal ezelőtt vette birtokba új, nagyon szép templomát. Mi voltunk az első nagyobb számú szolgálati csoport, akik az új imaházban szolgáltunk.

Az imaközösséget Fodor Péter ócsai és Kelemen Sándor Tomi szalárdi testvérünk tartotta. A gyülekezet lelkipásztora, dr. Sallai Jakab szeretettel köszöntötte a Kispestről érkezett testvéreket, majd Fodorné Bálint Andrea, Salyámosy Éva, Kocsis Tibor, Ludvik Csaba és felesége, Tittel Kinga tettek bizonyságot életük hitpróbáiról is győzelmeiről.

Isten igéjét dr. Mészáros Kálmán kispesti lelkipásztor hirdette, melyet az énekkar szolgálatai tettek még áldottabbá Fodorné Horváth Krisztina és Deák Ottilia vezetésével.

A bőséges vendéglátás után a gyülekezet lelkipásztora és Tóth Zoltán, aki egész utunk egyik idegenvezetője is volt, mutatta be a város nevezetesebb történelmi emlékeit. Először az aradi vár közelében kivégzett 13 vértanú vesztőhelyén hajtottunk fejet a vértanúk emléke előtt, majd a belvárosban elhelyezett Magyar Szabadság Emlékműve előtt emlékeztünk meg nemzetünk mindhalálig hűséges hőseiről.

Isten iránti hálával köszönjük meg, hogy hosszú utunk során oltalmáról biztosított. Köszönjük vendéglátóink szeretetét, akik megtettek mindent 56 fős csoportunk kiváló elszállásolásáért és bőséges vendéglátásáért. Köszönjük autóbuszunk vezetőjének, Farkas Sándornak éber és türelmes munkáját, valamint Kőszegné Füzesi Mártának az utazás szervezésében és precíz lebonyolításában nyújtott nagyszerű segítségét.

Nyolcnapos történelmi-hitmélyítő erdélyi körutunk beszámolóját a zsoltáríró hálaadó zarándokénekével zárom, amely a napi áhítataink elmélkedéseit kötötte össze:

„Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ. Bizony nem szunnyad, nem alszik Izrael őrizője! Az Úr a te őriződ, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor.” (121. zsoltár) Soli Deo gloria!