Február 8-án egy dicsőítő alkalom került megrendezésre Szentendrén a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban az Offline Center, a Szentendrei Baptista Gyülekezet és az Agapé szervezésében. Az esemény sok érdeklődőt vonzott Szentendréről és környékéről. A könyvtár megtelt olyan emberekkel, akik Isten jelenlétére vágytak, és sokakban megfogalmazódott, hogy az Isten alakú űrt a szívükben csak az ő jelenléte tudja betölteni.

Az est folyamán az Agapé dicsőítő csapata vezetett Isten imádatában és dicsőítésében. Az énekek között Paul Henderson, a Pestszentlőrinci Agapé Gyülekezet lelkipásztora készült bibliai üzenettel, és osztott meg bátorítást. Több bizonyságtétel is elhangzott, illetve lehetőség is adódott imatámogatást kérni a segítőktől.

A visszajelzések alapján a résztvevők feltöltődve távoztak és a következő alkalom iránt érdeklődtek. Az esemény legemlékezetesebb pillanata Isten nevének felemelése volt. Inspiráló volt megtapasztalni, ahogy ennyi ember került kapcsolatba Teremtőjével az imádaton keresztül. Akár keresztény háttérből érkezett valaki, akár most vett részt először ilyen alkalmon, Isten szeretete és közelsége mindannyiunkat megérintett.

Kívánságunk a továbbiakban, hogy hasonló találkozásokat éljünk át Azzal, aki mindent feláldozott, hogy életünket megmentse az ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül.

Ha elvesznék az utamon,
Te értem jönnél,
Az egyetlenért, aki én vagyok,
Mert úgy szerettél
.

Mindent feladtál, hogy rám találj,
Mert hittél bennem,
Elküldted értem az egyetlent,
Aki tárt karokkal vár
.

Idézet a Szavak nélkül című dalból, mely az alábbi linken megtekinthető: https://youtu.be/r6ieyRm4Y80?si=kQGnUcgZVeUDvls1


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!