Sztárok is segítették az idei Cipősdoboz Akciót

2571

Aki Hoffmann varázslatos meséjét, a Diótörő és Egérkirályt december 17-én, vasárnap délután megtekintette, egyben a Cipősdoboz Akciót is támogatta és sokat tett a gyerekek boldogabb karácsonyáért.

Ott volt velünk a Papp László Budapest Sportarénában Radics Gigi énekes, Szuper Levente jégkorongozó, Mező Misi énekes, Gubik Petra színésznő és Vujity Tvrtko televíziós is, akik a közönséggel együtt lehettek részesei a közös karácsonyi csodának, és ajándékaikat a színpadon adták át a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő Tábita Gyermekhospice Ház családjaiból érkező gyerekeknek: Lillának, Levinek, Dominak, Dórinak, Kingának, Brúnónak, Sárának, Máténak és Ábelnek.

Aki részt vett a jótékonysági akcióban, elkészíthette személyre szabott ajándékdobozát, s leadhatta a gyűjtőpontok egyikén. Ezt Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója köszönte meg az eseményen.

Az Aréna előtt a Cipősdoboz Tündér várta azokat, akik meglepetéseiket az előadás előtt szerették volna átadni: az ajándékok egy, a Cipősdoboztündér hivatalos szállítója által biztosított Skodába kerültek.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!