Találkozó a Baptista Teológiai Akadémián a Tyndale Teológiai Szeminárium vezetőivel és az Európai Baptista Szövetség elnökével

460

A Baptista Teológiai Akadémia 2024. január 18-án megtartott rektori kabinetének soron következő tanácskozásán külföldi vendégeket fogadott az intézmény dísztermében.

A nemzetközi delegáció vezetője Mateusz Wichary, az Európai Baptista Föderáció elnöke volt, aki egyben a Lengyel Baptista Teológiai Szeminárium tanáraként is szolgál. Vele érkezett Gunnar Magi, a hollandiai Tyndale Teológiai Szeminárium rektora, Szaszi Bene rektorhelyettes, valamint Derek Bass ószövetség-professzor. A megbeszélésen jelen volt egyházunk elnöke, Papp János testvér is.

A képen ruházat, öltöny, ember, személy látható

Automatikusan generált leírás

Ahogyan vendégeink elmondták, a hollandiai Amszterdam városában működő Tyndale Teológiai Szeminárium evangéliumi szellemiségű, a bibliai alapelvekhez ragaszkodó intézet nevét a 16. századi bibliafordítóról, William Tyndale-ről (1494–1536) kapta, aki Angliában, Németalföldön (a mai Belgium és Hollandia területén) a Szentírás szöveghű fordításán dolgozott. Bár az akkor illegális tevékenységnek számított, és ezért üldözték, az eredeti nyelvekről angolra fordított Bibliát kinyomtatta és hazájába, Angliába csempészte. Ezért a munkásságáért Tyndale-t 1536-ban elfogták és Brüsszel közelében kivégezték.

A napjainkban Tyndale nevét viselő hollandiai nemzetközi, angol nyelvű szemináriumot az amerikai Wheaton College európai társintézményeként alapították meg 1985-ben többek között Bob Evans, Art Johnston és Billy Graham világszerte ismert evangélista, valamint több ismert teológus támogatásával.

A Tyndale-nek jelenleg két fő képzési programja van, a Master of Divinity (MDiv) és a Master of Evangelical Theology (MET). Mindkét programot az Európai Evangéliumi Akkreditációs Szövetség (jelenleg Európai Teológiai Oktatási Tanács) akkreditálta. 2012-ben a Tyndale hivatalos elismerést is kapott mint holland felsőoktatási intézmény.

A Tyndale-ben minden évben több mint 20 nemzet diákjai tanulnak egymás mellett egy meghitt testvéri és elkötelezett tanítványi közösségben. Több mint 30 éves szolgálata során a Tyndale több mint 80 nemzetből fogadott hallgatókat. Hálásak vagyunk történelmünkért, és várakozással tekintünk a budapesti teológiával kapcsolatos lehetséges együttműködésünk elé is! – fejezte be ismertetését Gunnar Magi, a hollandiai Tyndale Teológiai Szeminárium rektora.

Ezt követően az amszterdami, varsói és budapesti teológiai intézmények vezetői tanintézetük életéről, oktatási programjairól, céljaikról számoltak be, majd a későbbi együttműködés lehetséges módozatairól egyeztettek a beszélgetés résztvevői. Az európai kereszténység mai helyzetét elemezve szomorúan egyeztek meg abban, hogy napjainkban kontinensünk nemzetei etikai és lelki válságban szenvednek. Mindez nem elkeseredésre, sokkal inkább hatékonyabb lelkimunkára szólítja a biblikus értékrendet képviselő intézményeket. Jézus szavát idézve: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!” (Lk 10,2)

Az útkeresés, missziós célok megfogalmazása közben egyértelművé vált, hogy az azonosan gondolkodó Krisztust követőknek össze kell fogniuk, és szilárdan képviselni az evangélium igazságát világunkban. A tanácskozás végén megelégedéssel köszöntük meg vendégeinknek a testvéri közeledés és intézményes segítségnyújtás szándékát, amit a későbbiekben gyakorlati módon is folytatni szeretnénk.

A beszámolót Ujváriné Szabó Anikó külügyi kapcsolattartó és dr. Mészáros Kálmán rektor írta. A fotót Patkás Rita készítette.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!