Tehetséges nevelt gyermekeknek indított ösztöndíjprogramot a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány március 4-én indította el ösztöndíjprogramját, melyben tehetséges nevelt gyermekeket támogatnak egy éven keresztül. A programban tizenhárom általános és középiskolás tanuló vesz részt, akik tanulmányaik és sporttevékenységük támogatására használják fel az ösztöndíjat: felszerelést vásárolnak, edzőtáborba utaznak vagy éppen a tagdíjakat fizetik be.

„Az alapítvánnyal célunk, hogy azokat a gyerekeket segítsük, akik tehetségesek, de nehezebb körülmények közül indulnak. A sportot, a művészeteket és a tudományos fejlődést is rendkívül fontosnak tartjuk a jövőjük szempontjából. Hiszen aki ezeket a tevékenységeket gyakorolja, nemcsak egy bizonyos területen fejlődik, hanem kitartást, csapatmunkát, szorgalmat is tanul. Ezek pedig segítik őket abban, hogy elérjék a céljaikat, és olyan felnőttekké váljanak, akik felelősségteljesek és aktívan gazdagítják társadalmunk életét. Alapítványunk mottója: Te jövőnek hívod. Ő álomnak. Mi célnak. Reméljük, hogy egy lépéssel közelebb kerülhetünk az ösztöndíjprogram által is ahhoz, hogy ezek az álmok valóra váljanak” – mondta Bacsó Benjámin, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány elnöke.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!