Testet, lelket gyógyítva

2027

Gyakran szegezik nekem a kérdést: „miért kell segíteni több ezer kilométerre élő leprabeteg embereken, miközben idehaza is annyi baj és nyomorúság terheli az emberek életét?”

A következő történet olvasása során ki-ki eldöntheti: érdemes-e, kell-e segítenünk? A ma már 18 éves észak-indiai Avdes így vall az életéről: „A 7. osztályba jártam, amikor már nem tudtam fogni a ceruzát. Senki nem tudta a faluban, hogy mi ennek az oka. A naini lepramissziós kórházba 2012 márciusában jutottam el, éppen 4 évre azután, hogy az első jeleket éreztem a betegségemről. Akkor kicsi, fehér  foltok jelentek meg a testemen, és nem éreztem az ujjaim végét. A szüleim nem vittek sehová. Apám azelőtt sem nagyon szeretett, de ettől kezdve verni kezdett és megátkozott. Bár a kórházban megműtöttek, amikor hazamentem, semmit nem javult a kapcsolat apámmal.

c53f189ef1dd61261798cf0b5e7a219eNégyszer akartam öngyilkos lenni. Kiugrottam a vonatból. Akkor már számos seb is volt rajtam. Majd a naini kórházba tértem vissza. Ott nagy szeretettel fogadtak és hozták rendbe a testemet. Nem koldulni akarok már. A kórházban felajánlották, hogy tanulhatok, sőt szakmát is szerezhetek! Ezt nagyon szeretném. Új életet kaptam. Nem volt segítségem, ti segítettetek rajtam! Utcákon bolyongtam és élelmet koldultam. Beteg voltam, és ti meggyógyíttattatok.  Nem tudom elfelejteni ezt a könyörületet. Olyanok vagytok, mintha apám vagy anyám lennétek. Nektek köszönhetően sokaknak az élete változhat meg úgy, mint az enyém is! Azokon segítetek, akiken mások nem segítenek. Ti mindenkivel egyformán jól bántok. Isten meg fog benneteket jutalmazni! Kérlek, ne haragudjatok, ha néha rosszat teszek. Avdes.”

Az orvosok elmondásuk szerint is ritkán találkoznak ennyire megrázó esettel, mint Avdesé volt. De minden jóra fordulhatott! Csodálatos változás testben, lélekben! India Lepramissziójának igazgatója, Dr. Sunil Anand a következő bátorító sorokat küldte:

„Mi egészségesek el sem tudjuk képzelni, hogy mit jelent  a leprabetegség! Testben, lélekben mérhetetlen szenvedéseket, melyek közül a lelkiek sokkal fájdalmasabbak a testieknél is! Az elhagyatottság, kilátástalanság, a szeretettség hiánya és a megvetettség érzése összetöri a lelket. Mi, a Lepramisszió világméretű közössége, nagyon sok fiatal és idős betegen igyekszünk segíteni úgy, hogy ne csak klinikai értelemben, hanem az életük teljességére nézve rendeződjön minden! Avdes szavai jól példázzák, hogy a lehajló szeretet mit munkál a betegek lelkében. Olyan kicsi az, amit tennünk kell! Mégis olyan sokat jelent azoknak életében, akik már mindent elveszítettek! Adományaink óriási változásokat visznek véghez. Hitünkről, szeretetünkről beszélnek mindennél kifejezőbb módon, és a krisztusi lelkületet mutatják be olyan embertársainknak, akik még soha nem hallották az Evangéliumot. A szeretetünk gyógyítja a sebeket, áttételesen ebből lesz műtét és művégtag, iskoláztatás és otthon. Szeretetünk cseppjei óceánná válva átalakítják embertársaink életét! Van-e ennél szebb dolog, mint együttérző szeretettel és  nagylelkűséggel változtatni meg a világot? Tisztelettel: Dr. Sunil Anand, India Lepramissziójának igazgatója.”

A 41 éves magyar Lepramisszió a 141 éves Nemzetközi Lepramisszió tagjaként az idei év során folytatja az indiai Shahdara lepramissziós kórház és a hozzá tartozó nyomornegyedek támogatását, valamint a 6 éve elkezdett dél-kínai leprarehabilitációs projektet. Újdonságként  az afrikai Kongóban is tudunk vállalni segítséget, támogatóink egyre növekvő nagylelkűségének köszönhetően. Mivel ma is minden 2. percben megállapítják valakiről a Földön, hogy leprás, és közülük minden 5. egy gyermek, Jézus szavai  ma is ugyanolyan égetően  érvényesek, mint voltak 2000 éve: „Gyógyítsatok meg betegeket,… tisztítsatok meg leprásokat!” (Máté 10,8)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!