„A tiszta becsületességű ember”

A Debreceni Baptista Gyülekezet önállósulása utáni első lelkipásztora, Szűcs Imre testvér 1866. augusztus 16-án született Hajdúböszörményben. Bemerítkezése is ebben a városban történt Kornya Mihály testvér, az „úttörő parasztapostol” által 1893. május 10-én.

Érdemes felidézni (a ma már különösnek tűnő) első személyes találkozását a baptista gyülekezettel. Mint református fiatalember ellenszenvvel figyelte a baptisták munkálkodását, és amikor először ment az imaházba, néhány társával együtt vastag botokkal volt felszerelkezve, hogy (a csendőrök által felbérelve) szétzavarja a hívők összejövetelét. Mint a csoport vezére az ajtó mellett ült le, s mindkét fülét bedugta, ne is hallja, miről beszélnek ott, csak a kellő pillanatot várta, hogy jelt adjon a többieknek a rendzavarásra. Azonban egy légy éppen a vezér orrára szállt, s miután a kezével elhessegette, többé nem zárta be a fülét, sőt szívét sem, mert amit akkor hallott, meggyőzte őt arról, hogy akiket üldözni akart, azoknak a védelmezőjévé kell válnia. Így azután hamarosan komoly odaszánással csatlakozott a hajdúböszörményi baptistákhoz.

1894-ben egy kerületi gyűlésen mint „próbaevangélistát” állították munkába. Amíg a Tiszántúl felső része kisebb körzetekre nem oszlott, addig sok várost és községet (kb. 25 helységet) látogatott meg, hirdetve Isten országának evangéliumát. Missziós körútjai hetekig tartottak. Előfordult, hogy öt hétig is távol volt otthonától az induló gyülekezeteket látogatva. Volt úgy, hogy csak a hó tetején tudta kipihenni rövid időre fáradtságát. Ha egyik oldalán fázni kezdett, a másikra fordult, majd futni kényszerült, hogy felmelegedjék.

Üldöztetésben is volt része. Több ízben bezárták. Az egyik alkalommal, amikor a szolgabíró küldöttei érte jöttek, azt mondta, engedelmeskedik, de csak az igehirdetés után, mert ő jó hírt hozott az embereknek. Az összejövetel végén aztán a hallgatósága is elkísérte őt, és egész éjjel mellette maradt a fűtetlen teremben. Mindezek között nagy örömöt jelentettek számára az összejövetelek, különösen, amikor éjfélig, sőt hajnalig nem fogytak ki a kérdések, a buzgó éneklés és imádkozás.

Szűcs testvért 1898-ban a debreceni gyülekezet elöljárójává választották. A debreceni testvéreket ekkor a Hajdúböszörményben munkálkodó Balogh Lajos testvér pásztorolta. 1898 elején azonban problémák adódtak a debreceni gyülekezetben, s így szükségessé vált, hogy egy felelős személyt állítsanak a közösség élére, aki folyamatosan Debrecenben végzi a szolgálatát.

Ezt a feladatot vállalta Szűcs testvér hosszas vívódás után. Munkálkodása eredményesnek bizonyult, vezetése alatt rendeződtek a viták és újra lendületet vett a misszió. A gyülekezet pásztora továbbra is Balogh Lajos maradt, azonban a gyülekezet folyamatos növekedése indokolttá tette, hogy önállóvá váljék. Erre 1903-ban került sor, amikor Debrecen öt másik gyülekezettel önálló körzetté alakult, és Szűcs Imrét felavatták lelkipásztoruknak.

Szűcs Imre avatásától számítva 24 évig volt a debreceni gyülekezet lelkipásztora, nagy odaadással végezte szolgálatát az Úrhoz és a gyülekezethez való hűségben, egészen 1927 szeptemberéig. Ekkor megromlott egészségi állapota miatt átadta a pásztorlást ifjabb munkatársának, Fortin László testvérnek.

A Debreceni Baptista Gyülekezetben mindeddig Szűcs Imre testvér töltötte be leghosszabb ideig a lelkipásztori szolgálatot. Az Úr 1932. november 28-án hívta haza a földi munkamezőkről hű szolgáját. A Békehírnök korabeli nekrológjából, amely az 1932/51. számban jelent meg, idézzük a következő sorokat:

„Érdekes egyéniségét sokfelé ismerték, s hiányát érezni fogja a testvériség a gyülekezetben és az országban. Bátor fellépésű, erős akaratú, tiszta becsületességű ember volt. Konferenciáinkon bölcs tanácsai, talpraesett, sokszor derültséget keltő felszólalásai (oldalmegjegyzései, amint ő mondaná) mindig figyelmet érdemeltek. Őszinte szókimondása közismert volt. Néha ellentéteket ügyesen tudott elsimítani. Igehirdetői bátorsága ifjúkorától jellemezte. Ha gyülekezetének vagy valamely testvérnek az ügyében kellett eljárnia, bátran bement a magas hivatalokba is… Buzgó imádkozó volt. Hálára és könyörgésre nyíltak ajkai a magánéletben, a családi életben, a gyülekezetben, a vasúti állomáson, a városháza egyik-másik hivatalában, a műhelyben, a mezőn, ahol az Úr őt indította… Vagyonának nagy részét – feleségével egyetértésben – az Úr oltárára tette. Ez az áldozatuk drága ékesség lesz koronájukban.”

Temetése, amelyre a búcsúzó testvériség nagy számban gyűlt össze, 1932. december 1-jén volt. Udvarnoki András testvér, a Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének elnöke hirdette a vigasztalás igéit. Pál apostol búcsúzó szavait idézte a 2Tim 4,7-ből: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.”

Szűcs Imre lelkipásztor testvér fejfájára ezt írták: „Jézus él!”