Titkos összetartozás

Billy Graham még halálában is szól hozzánk, újra hív bennünket, hogy szeressük Istent, tegyünk bizonyságot a hitünkről.

Billy Graham halálának hírére mindnyájunkban újraéledt első magyarországi látogatása, igehirdetése. Én is elolvastam több beszámolót, megnéztem a videofelvételeket a szolgálatáról, és most is ugyanúgy beleremegett a szívem hallgatva a szavait, mint negyven évvel ezelőtt.

Néhány hónappal több mint 40 éve utaztunk el Tahiba, a baptista táborba, hogy meghallgassuk Billy Graham evangelizációját. Gyerekeink el sem tudják képzelni, ez milyen hatalmas esemény volt a kommunista Magyarországon. Negyven éve történt, én akkor 17 éves voltam. Kevés esemény él olyan élénken az emlékezetemben, mint az a nap. A székesfehérvári evangélikus gyülekezet rendelt buszt, velük utaztunk fel – emlékeim szerint. Családunkból szinte mindenki ott volt, de én édesapámra és idősebbik bátyámra emlékszem élénken. Édesapánk csendes ember volt, hallani nem hallottunk tőle a hitéről, de az élete tükrözte.

Nagy izgalommal utaztunk, és nagy várakozás volt bennünk, hiszen azokban az évtizedekben szinte senki nem jutott el külföldre, és az a tény, hogy valaki Amerikából eljön Magyarországra, már önmagában hihetetlen esemény volt. A tízezer ember látványa megrendítő és felemelő volt. Titkos összetartozás, ami ott, akkor mindenkit erővel, bátorsággal töltött el.

Billy Graham alakját, ahogy felment az emelvényre, nem lehet elfelejteni. Amikor pedig megszólalt, mindenki lélegzet-visszafojtva hallgatta. „Nem véletlenül jöttél el, Isten az ő tervében hozott el ide” – mondta. Ez mindnyájunkra igaz volt. Minden szava személyesen szólt külön minden emberhez. Dr. Haraszti Sándor csodálatosan tolmácsolt. Ugyanazzal a lendülettel, erős hanggal. Nem hiszem, hogy lett volna ott bárki, akit ne érintett volna meg az üzenet. Gyakorlati prédikációt hallottunk: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy elküldte a Fiát, Jézust, hogy ha Billy Graham – itt kérte, hogy mindenki mondja a saját nevét – hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)

A már hívő embereknek azt mondta, hogy újra határozzák el azt, hogy követik Krisztust. A sok feltartott kéz jelezte a döntést. A Szentlélek megérintett minden szívet.

Most, ahogy visszaemlékezem, jöttem rá, hogy ez az igehirdetés volt az, ami előkészítette édesapánkat az Istennel való találkozásra. Tahiban 1977. szeptember 4-én voltunk, ő pedig 1978. június végén halt meg tragikus hirtelenséggel. Egy hirtelen jött nagy vihar elől behúzódott az épülő házunk fészerébe, amelybe belecsapott a villám. Isten magához vette őt. Ma már teljesen biztos vagyok abban, hogy ott, Tahiban ő is újra odaadta szívét Jézusnak.

Kimondhatatlanul hálás vagyok Istennek, hogy ő tényleg minden gondolatot felülmúlva olyan megtéréseket tervez az életekben, amilyeneket álmainkban sem gondolnánk.
Billy Graham még halálában is szól hozzánk, újra hív bennünket, hogy szeressük Istent, tegyünk bizonyságot a hitünkről.

Egyedül Istené a dicsőség!