Történelmi és emlékező konferencia a korona hazahozatalának 40. évfordulója alkalmából

5456

2018. november 22-én egyházunk történelmi és emlékező konferenciát szervezett a Szent Korona hazahozatalának 40. évfordulója alkalmából az MTA épületében.

Sok szempontból emblematikus volt ez a nap. Ekkor tartották a hálaadás ünnepét az Egyesült Államokban, és mi, magyarok hálával gondolunk arra, hogy 40 évvel ezelőtt az akkori amerikai elnök, Jimmy Carter – aki történetesen baptista –, úgy döntött, visszaszolgáltatják a Szent Koronát a magyar népnek.

A Magyar Tudományos Akadémia Duna-parton fekvő impozáns épülete méltó otthont adott a rendezvénynek, amelynek megvalósulását a magyar állam is támogatta. A konferenciát Mészáros Kornél főtitkár testvér nyitotta meg köszöntő beszédével, majd egy archív videót tekinthettek meg a résztvevők a korona hazaérkezéséről. Papp János egyházelnök ünnepi beszédében kiemelte, mennyi mindenért lehetünk hálásak, és mire tanít, mire kötelez bennünket Isten hatalmas szeretete és jósága. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár köszöntötte a több mint 80 fős konferencia meghívott résztvevőit, és megköszönte a baptisták nemzetért végzett szolgálatát és helytállását a nehéz időszakokban is. Bár nemzeti ünnepük miatt nem lehetett jelen David B. Cornstein, az Egyesült Államok nagykövete, de hosszú levélben méltatta azokat az embereket és eseményeket, amelyek szorosan összekötik a két nemzetet.

A konferencia főelőadói voltak: dr. Pálffy Géza, az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője; dr. Glant Tibor, a Debreceni Egyetem profeszszora; valamint dr. Almási Mihály professor emeritus, a Baptista Teológiai Akadémia tanára, mint az események egyik élő tanúja. Izgalmas, tanulságos előadásaik a történelmi visszatekintésen keresztül segítettek megérteni a Szent Korona szimbolikus nemzetegyesítő szerepét, és betekintést engedtek a 40 évvel ezelőtti hazahozatal kulisszatitkaiba is.

A konferenciát Dósa Csenge, 2018 Fiatal Baptista Művésze csodálatos hegedűjátéka tette még emlékezetesebbé. Hálásak vagyunk Istennek, hogy nemcsak szellemileg-lelkileg gazdagodtunk a rendezvény során, de megélhettük a testvéri közösséget a találkozások által is.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!