Néhány évvel ezelőtt történt, hogy egy 60 év körüli amerikai kongresszusi képviselő egyik napról a másikra felmondott a munkahelyén. Amikor a Fehér Házban kérdezték, hogy miért hagyja ott jól fizető, megbecsült állását, azt mondta: „Gyerekkorom óta kamionos szerettem volna lenni. Nem várhatok tovább, hogy megvalósítsam az álmom.”
Kisgyermekként még majdnem mindennek a lehetősége bennünk rejlik: József Attilát idézve lehetünk tűzoltók, katonák, vadakat terelő juhászok, de szinte bárkiből lehet orvos, ápoló, tanár, kutató. Aztán a „bármi lehetek”-re lassan rárakódik a képességek, elvárások, lehetőség valósága.
Az utóbbi időben sokat gondolkodtam azon, hogy Jézus vajon mikortól tudta, miért született meg erre a földre, Isten létére miért vett fel emberi formát? Amikor kisgyermekként formálgatta a fadarabokat, és próbálta ellesni Józseftől az ácsmesterség fogásait, akkor még arra készült, hogy a környék legjobb mesterévé válik? Mikor kezdte felismerni, hogy egészen másféle Mestere lesz majd a tanítványoknak? Mikor értette meg, mit kell majd elviselnie, elvégeznie az emberiség megmentéséért? Vajon mikor tudatosodott benne a megváltás módja? Gondolt-e alternatívákra?
A Bibliában a legkorábban a kísértéstörténetet követően olvashatunk arról, hogy Jézus Názáretben a zsinagógában felolvasta Ézsaiás könyvéből a rá vonatkozó szakaszt, majd a kérdő tekinteteket látva így szólt:
„Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára.” (Lk 4,21)
Később Keresztelő János kérdésére egyértelművé teszi, hogy ő az az Eljövendő, akiről az Írások szólnak, akit vár Isten választott népe. A Lk 9,22.44-ben és a 18,31–33-ban már egyértelműen beszél a szenvedéséről, haláláról és a feltámadásról. A Jn 5,39-ben pedig azt olvassuk:
„Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot…”
A Jeruzsálembe való bevonulása előtt Jézus harmadszor is nyilatkozik a küldetését illetően:
„Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mt 20,28)
Virágvasárnap a saját képzeletük által megalkotott Királyt üdvözlik, dicsőítik az ünneplő tömegek. Mennyivel könnyebb lenne elfogadni a földi koronát, mint a tövisből készültet!
És velünk mi van? Mi honnan tudjuk, kik vagyunk és hova tartunk?
Gyermekkori álmainkat, ifjúkori terveinket felülírhatják a körülmények. Lehet, hogy egyszerű törekvéseink ellenére olyan lehetőségekhez jutunk, amelyekről álmodni sem mertünk. De a megszokott, jól bejáratott mindennapi életünket egyik pillanatról a másikra alapjaiban felforgathatja egy járvány, egy karantén vagy más váratlan esemény.
Istennek minden egyes ember életére nézve terve van, sőt jó terve van. Mindannyiunkéra. Gondoljunk bele, még a hajunk szálai is számon vannak tartva nála (Mt 10,30). Lássuk meg, hogy a megmentő Isten szabadulást készített a bűn, a betegség, a halál fogságából. Az Igén keresztül szól hozzánk, bátorít, erősít, felemel. Velünk van, figyel ránk, meghallgat. Az ő ígéretei igazak, bízhatunk bennük. Kik vagyunk hát? Isten gyermekei vagyunk, akiket annyira szeretett, hogy kész volt a Fiát is feláldozni, hogy majd vele lehessünk örökké. Jézus tanítványai vagyunk, akiknek az a küldetésünk, hogy másoknak is elmondjuk az örömhírt, a szabadulás útját. Isten „meghosszabbított” ölelő karjai vagyunk, hogy rajtunk keresztül szeresse, segítse, felemelje a rászorulókat.
Vajon Isten terve és a mi tervünk mikor ér össze, mikor találkozik egymással a két vonal?
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!
