A Baptista Teológiai Akadémia oktatói karának 2002 óta tagja Várady Endre, aki egy hosszú felkészülési folyamat végére érkezett 2019. július 5-én, amikor a doktori disszertációját sikeresen megvédhette az Evangélikus Hittudományi Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa előtt.
A doktorrá avatás felemelő pillanataira 2019. szeptember 6-án került sor az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanévnyitó istentisztelete keretében. A BTA hivatalos képviselőjeként dr. Almási Kornél Zsolt általános rektorhelyettes vett részt az ünnepségen.
A Baptista Teológiai Akadémia oktatói, dolgozói és hallgatói mindnyájan örülünk e nagyszerű eredménynek, és gratulálunk dr. Várady Endre testvérünknek, további oktatói munkájára Isten áldását kívánjuk.
Az evangelikus.hu hivatalos beszámolója:
Megkezdődött az Evangélikus Hittudományi Egyetem 129. tanéve
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) tanévnyitó ünnepi istentiszteletének liturgiai szolgálatát Réz-Nagy Zoltán egyetemi lelkész végezte. Béres Tamás a 2Kor 12,6–10 alapján mondott prédikációjában a határ, az elégséges és a felelősség kérdését járta körül. A 21. század kényszerítő gazdasági logikájának köszönhetően „kevés olyan ma jellemző jelenséget nevezhetnénk meg, mint az értéktelen és fölösleges fogyasztás” – fogalmazott a rektorhelyettes.