Udvarnoki András

553

Udvarnoki András (1865-1945) Szadán született 1865. november 26-án. Isten hívó szavát 18 éves korában hallotta meg és hitét Budapesten, Meyer Henrik által kiszolgáltatott baptizma (vízbemerítés) által pecsételte meg. Legnagyobb érdemének tekinthetjük a független magyar baptista közösség létrehozását . Udvarnoki András egy társával Hamburgba ment teológiát tanulni. Hazatérve megalapította a Békehírnök című lapot (1895). Ugyan ebben az évben nyitotta meg “a harmadik budapesti gyülekezetet” a Hunyadi utcában (később Nap utca). 1905-ben elérte a felekezet állami elismerését. A budapesti teológiai iskolának első tanára és igazgatója volt (1906). Arra késztették az első világháború veszteségei, hogy gondoskodjon az árvákról (1914) és az idős, magukra maradt emberekről (Baptisták Árvaháza, szeretetházak Kiskőrösön és Hajdúböszörményben). Londonban, a Baptista Világszövetség (Baptist World Alliance) megalakulásán, 1905-ben népes magyar csoporttal vett részt, tapasztalatairól pedig útleírást adott ki.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!