Üdvösséges szép remény…

1884

Békéscsabán 2015. március 6-8 között került sor a 8. Határmenti Karvezetői- és Kóruskurzusra, melynek ezúttal is a „Csabagyöngye” Kulturális Központ adott helyet.

A kurzus záróeseményét vasárnap, istentisztelet keretében tartottuk. A Körösvidéki Baptista Egyházkerület elnökének, Kiss Tibor Péter testvérnek megnyitó szavai után Oláh Gábor karnagy testvér kapta meg a szót, aki ecsetelte a tanfolyam célját, kihangsúlyozva hitépítő és összetartó erejét, melynek során a különböző felekezetekből, határon innen és túlról érkező tanulni vágyó fiatalok ismerhették meg az énekkar-vezetés fortélyait.

A nap során elhangzott legtöbb énekkel, mint: „Jövel az élet vizéhez”, „Az Isten sátora”, „Az áldott orvos jön hozzánk”, és még többel Ráduly Emil zeneszerzőre emlékeztünk, aki betöltötte 90. életévét, és munkásságával gazdagította szép baptista énekeink tárházát.

A kurzus tanítványai sorban kaptak lehetőséget a bemutatkozásra, akik főleg Ráduly Emil komponálta művekkel örvendeztették meg a kb. 400 fős alkalmi gyülekezetet, a mintegy 80 fős énekkar előadásában. A legkisebbek rövid énekszámokra, mint „Zákeus kicsi volt…” vagy „Bemerítő János szép hangja” c. énekekre vezényeltek. Az énekkart Tóka Szabolcs orgonaművész kísérte az egyházkerület által – a tavalyi jótékonysági koncert adományaiból – beszerzett saját orgonán, aki más orgonaművekkel is dicsőítette Istent mindannyiunk örömére.

Istenünk igéjét délelőtt és délután is Szeverényi János missziós evangélikus lelkipásztor testvér, az Evangéliumi Aliansz elnöke hirdette. Délelőtt az 1Kir 19,1-8 igeversek alapján Isten övéiről való gondoskodását hangsúlyozta, mert akivel célja van Istennek, azt megerősíti, táplálja, és ez valamennyiünknek erőt adott, hogy fellelkesedjünk a hétköznapi fáradtságból. Nekünk Isten lelki táplálékul adta az Igét – mint Illésnek a lángost – hogy erőt merítsünk belőle és eljuthassunk az Ő dicső országába, amint Illés a Hórebre, Isten hegyére. Ez az igehallgatók számára „üdvösséges szép remény”-ként hangzott, mint ahogy közösen énekeltük is a „Megtaláltam Jézus útját” kezdetű ének során.

A délutáni igehirdetés a Lk 5,1-11 igeversekre épült, amikor a halfogással Jézus isteni hatalmáról adott példát, és ott megszégyenültek, akik nem hittek az Úr biztató szavában. Félelem fogta el a tanítványokat, de Jézus bátorította őket, és bátorít bennünket is, hogy mindent tegyünk félre és kövessük Őt, amint a tanítványok is tették.

Ünnepi alkalmunkat megtisztelte jelenlétével többek között Dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa, evangélikus lelkész, Dr. Birkás Antal a Reformáció Emlékbizottság munkatársa, Abelovszky László a békéscsabai Evangélikus Egyházközség felügyelője, valamint a helyi önkormányzat néhány jeles képviselője, de jelen voltak az egyházkerület baptista gyülekezeteinek tagjai is.

Az ünnepség a „Feltámadt Hős” c. énekkel záródott, amikor az énekkarral és a fúvós zenekarral közösen énekelt az alkalmi gyülekezet ifj. Bálint József testvér vezetésével, aki az esemény szervezője is volt.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!