Új gyülekezet Balatonlellén

4074
Iván Imre és felesége

Balatonlelle a Balaton déli partján, Balatonszemes szomszédságában fekszik. Lakosainak száma az elmúlt években 5 – 6 ezer között mozgott. Evangéliumi gyülekezet a településen nincs, a lakosság túlnyomó része katolikus valláshoz tartozik.

A Balatonlellei gyülekezetplántálás a Balatonszemesi baptista gyülekezetből indult el, és a gyülekezet támogatásával folyik.

Iván Imre vagyok, a Balatonszemesi gyülekezet presbitere. Feleségem Iván Gabriella, aki hűséges házas, és szolgatársam, a gyülekezetplántálásban is.

1997-ben kapcsolatba kerültünk egy családdal, akik segítséget kértek spirituális területen ért csalódásaik miatt. Feleségemmel felajánlottunk nekik egy bibliatanulmányozást, amit szívesen fogadtak.  Nagy mélységekben jártak, a közös tanulmányozás hosszú időre nyúlt. Közben hoztak magukkal egy személyt, és mindhárman megtértek. A szülők elhozták gyermekeiket is, akikkel a mi gyermekeink beszélgettek, játszottak, bibliáztak, amíg mi a szülőkkel beszélgettünk.

A szülők maguk is bizonyságtévőkké lettek lakóhelyükön, így idővel mi jártunk át Lellére bibliaórákat tartani. Ez így ment évekig, közben még néhányan megtértek az ottani emberek közül, így az elmúlt évek alatt 11 személy részesült hitvalló bemerítésben.

Erről a munkánkról folyamatosan beszámoltunk a Szemesi gyülekezetben, elsősorban imatámogatást kérve. Amikor néhányan megtértek, a gyülekezet fokozottabban támogatta ezt a szolgálatot. Eleinte egy házaspárt kértünk, hogy segítsenek ebben a szolgálatban.

Időközben a külföldi munkavállalás minket is érintett, mert 3 személy külföldre ment munkát vállalni, kettő egy másik városba. Egy család, ahol 3 bemerített személy volt, a szemesi gyülekezetben tapasztalt botránkozás miatt esett ki. Nagyon éreztük, hogy kevés az az idő, amit élethelyzetünkből fakadóan ki tudunk szorítani erre a munkára.

Mivel azt láttuk, hogy a rendszertelen találkozás nehezíti a folyamatosságot, ezért ez év nyarán hoztuk azt a döntést, hogy ősztől rendszeresen fogunk istentiszteleteket tartani.

Ehhez az elhatározásunkhoz a szemesi gyülekezetből 7 személy csatlakozott, akik segítenek a dicsőítésben, vetítésben, székek pakolásában, stb.

A segítő személyekkel együtt 25-30 – an vagyunk egy istentiszteleten, ha pedig ünnepeket szervezünk, (anyák napja, családi nap) akkor 60-70-en.

Összejöveteleink egy volt parketta boltban vannak, a Rákóczi út 240 szám alatt, ahol egy kicsit nehéz a téli fűtést megoldani.
Terveink: Ősztől beindult a baptista hitoktatás 8 gyermekkel. Azt tapasztaljuk, hogy az elfogadottságunk, ismertségünk folyamatosan gyarapszik. Szeretnénk jó kapcsolatot kiépíteni a várossal, elsősorban szociális szerepvállalásokkal. Pl örömmel fogadták, amikor részt vállaltunk a mikulásnapi teaosztásban. Mintegy 90 liter forró teát osztottunk ki, közben nagyon jó beszélgetések alakultak ki a város vezetőivel, a tanári kar egy részével, a résztvevőkkel.

December 21-én készülünk a karácsonyi ünnep megtartására, ahol 60 db ajándék dobozt szeretnénk ünneplésünk keretei között szétosztani.

Hálásak vagyunk Istenünknek, hogy egyházunk vezetői felfigyeltek az itt folyó munkára, és felvették Balatonlellét a Kornya programba. Így több időt tudunk fordítani az itt végzett szolgálatainkra, amit hiszünk, hogy Isten dicsőségére, és embertársaink javára végezhetünk.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!