Új gyülekezet született Tökölön

3339
Avatottak feleségeikkel

Ahogy egy kisgyermek születésének, úgy örvendeztünk február 23-án, délután Tökölön egy új gyülekezet alakulásának.

Avatás
Kézrátételes imádkozás az avatottakért

A történet néhány éve kezdődött, amikor a Rózsakerti Baptista Közösségben megtért egy fiatal házaspár, akik Tökölön laknak. A feleség egy fodrász szalont működtet, és Dr. Kovács Géza lelkipásztor fejében megfogalmazódott a gondolat, ez az üzlet lesz az új gyülekezet bázisa. Teltek a hónapok, majd elindult egy házi közösség a Szalády házaspár szalonjában. Isten csodálatos módon összegyűjtötte a településen élő hívőket, akik eddig távolabbi gyülekezetekben szolgáltak. Agyalföldről, Érdligetről valamint a Szigetszentmiklósi Szabadkeresztény Gyülekezetből is érkeztek családok. A kis csoport gyorsan 20-25 látogatóra duzzadt.

A közös imádságok, bibliatanulmányozások, – a kirendelő gyülekezetek támogatásával – megérlelték azt a gondolatot, hogy önálló gyülekezetté formálódjanak, melynek célja az Isten dicsőítésén, a közösség gyakorlásán, és a tanításokon túl, a tököli emberek elérése. Azt is eldöntötték, hogy a baptista közösséghez szeretnének tartozni.

Az Úr egy kitűnő helységet is adott az induló közösség számára egy bezárt pizzériában. A nyitó istentisztelet már ezen a helyen történt.

Természetesen az alkalomra a kis imaterem csordultig megtelt tököliekkel és vendégekkel. Az Igét Papp János, egyházunk elnöke hirdette a 2Tim 1,8-11 alapján. Kiemelte, a gyülekezetre Isten egy drága kincset bízott, az evangélium továbbadását. Id. Kovács Géza testvér kért áldást a megalakult tököli misszióra, majd fia, Dr. Kovács Géza ünnepélyesen kihirdette a gyülekezet megalakulását. A bejelentést nagy öröm követte.

Papp János szolgálata
Papp János szolgálata

Merényi Zoltán, angyalföldi és Varga György, érdligeti lelkipásztorok a támogató gyülekezetek nevében köszöntötték az fiatal közösséget.

Még egy fontos esemény is történt ezen az estén. Az új gyülekezet élére két presbitert (Rubint Sándor és Gyurkovics Mihály) és egy diakónust (Németh András) avatott közösségünk.

Együtt örülünk a létrejött új gyülekezettel és kívánjuk Isten áldását szolgálatukra, életükre!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!