Gyülekezetünkben rövid idő alatt három alkalommal tartottunk bemerítési istentiszteletet. Nem csökkent a vágy Isten szeretete felé, és nem csökkent Isten kegyelme sem. A három alkalmon 16 fehér ruhás testvér mondta el: Az Úr Jézus Krisztus az én megváltóm.

Húsvét vasárnapján hatan vallották meg hitüket bemerítés által. Mind a hatan más közegből érkeztek, de mindegyikőjükben a közös az, hogy találkoztak az Úr Jézus Krisztussal. Ennek hatására igent mondtak a hívó szónak. A zsúfolásig megtelt imaházban örömmel hallgattuk a megtérők bizonyságtételét.

Kovács-Nácsa Éva és férje, István bizonyságtételükben elmondták, sok évvel ezelőtt az őrbottyáni imaház előtt mentek el. Megfogalmazódott mindkettőjükben, nézzük meg, milyen egy baptista templom belülről. Egyik vasárnap délelőtt történt, mikor először beléptek az imaházba. Rögvest megragadta őket a gyülekezet atmoszférája, a szeretet légköre. Az akkori lelkipásztor, Kotán Béla testvér meghívására a délutáni bemerítési istentiszteletre is visszamentek. A bemerítési alkalom tovább növelte bennük az Isten utáni vágyat. Mindketten már túl voltak az ötvenen, mikor megragadták a kegyelmi lehetőséget. Egymást segítve, biztatva haladtak a törekvők óráján, míg megérlelődött bennük több év után, hogy ők is Jézus Krisztus követői akarnak lenni.

Jóföldi Katalin élete nem átlagos. Édesanyja korán meghalt. Édesapja nevelte, majd az anyai nagymama szerető otthonába került. Egy Rangers táborban jutott hitre. Ebben a táborban még nem merte vállalni Krisztust. Elindult feléje, de még nem mert igent mondani. Ezért Isten úgy alakította  az életét, hogy egy másik táborban is részt vegyen. Ebben a táborban történt a nagy változás. Ott imádkozott először: Jézus, légy az életem Ura! A törekvők óráján az elsők között volt, akiben megfogalmazódott a vágy, hogy be akar merítkezni.

Gyügyei Petra hívő szülők gyermekeként nőtt fel. Isten elvitte egy angoltáborba, ahol a hallott ige megérintette a szívét. Bűneit lerakva kérte, hogy Jézus Krisztus lépjen be az életébe, és legyen élete Megváltója.

Hodozsó Ágoston testvér élete más, mint a többi fiatalé. Komoly kihívást jelentett a mindennapi életvitel elsajátítása mellett az olvasás, írás, beszéd és fogalmak megértése. Nem a megszokott iskolát végzi. De az Úr őhozzá is leereszkedett és megragadta Ágoston kinyújtott kezét. Megtérésében nagyon sokat jelentett a család szeretete, az otthoni áhítatok, a szülők türelme, imádságai, és ahogyan a gyülekezet Ágostont elfogadta. Ágoston kiemelte bizonyságtételében: „Hálás vagyok az Úrnak, hogy megérezhettem Isten szeretetét. Kívánom, hogy ti is érezzétek meg Isten szeretetét! Mert az Isten szeretet.”

Zolnai Maryn a sportember. Nagyon szeretett és tudott focizni. A foci meghatározta az életét. Egy mérkőzésen labdával fejbe rúgták, és agyrázkódást szenvedett. Ennek következtében kialakult benne egyfajta szorongás. Megállt a sportélet. Több hónapot kihagyott. Orvosokhoz járt.  Kicsit enyhült a fájdalom, mikor újbóli focizás közben ismét eltalálták labdával a fejét. Egyik családi beszélgetésben hangzott el: „Maryn tudja, hogy hol van a gyógyulás, csak nem jó helyen keresi.” Ez a mondat szíven találta. Elindította a hit felé. Mert a lelki gyógyulás színtere a kereszt.

Az örömhírt az éppen Kenyából hazatért dr. Steiner József lelkipásztor hirdette az 1Jn 2,28 alapján. Kiemelte, a ma embere nem érzi magát biztonságban. Ezért a biztonságérzetért mindent megad. A keresztény ember Krisztusban van igazán biztonságban. Az igehirdető kiválóan szemléltette, hogy a keresztény ember nemcsak Krisztusban van, hanem Isten védelme alatt is áll.

Üzenetét három pontban foglalta össze:

  • Maradjatok Őbenne!
  • A kegyelemből kapott üdvösséget nem lehet elveszteni akaratlanul, figyelmetlenségből.
  • Hogyan lehet a tiéd ez a biztonság, ez az üdvösség?

Az igehirdetés után a hat fehér ruhás testvér meghitt baptizálását a helyi lelkipásztor, Sellyei Imre végezte. A bemerítés után bizonyságtétellel szolgáltak Krizsanyik Győző, Téglási Lajos lelkipásztorok.

A kézrátételes imádságban Kelédi Géza, dr. Steiner József, Krizsanyik Győző, Téglási Lajos, Petrik Péter és Sellyei Imre testvérek kérték Urunk áldását, a Lélek megtartását és kiáradását hittestvéreink életére.

Az új életben elindulókat köszöntötték a családtagok, majd bekapcsolódott Blaskó Péter testvér is, aki a körzet másik állomását képviselte, a sződi gyülekezetet.

Hálát adunk Istenünknek, hogy a bemerítés után újabb emberek jelezték, hogy elindultak a megtérés útján.

Sellyei Imre


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!