Milyen természetessé vált mindnyájunk számára, hogy nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án beszélünk az államalapításról, a kenyérről, hogy tűzijáték van, és a közeli vasárnapon mi baptisták Tahiban is találkozunk.
Magyar hazánk, magyar népünk fontos számunkra. Különös erő tartja egyben a nemzetet, hiszen sokan évek, évtizedek óta nem élnek már e hazában, mégis teljes valójukkal magyarnak vallják magukat. Összetartozunk. Emlékezünk az államalapításra, az évezredes múltra, hősökre, elődeinkre. Meghatározó, hogy kik vagyunk, kikhez tartozunk.
Változik a társadalom, a kultúra, a gondolkozás, és néha köszönőviszonyban sem vagyunk régi hagyományainkkal. Pedig érdemes lenne visszanyúlni a múltba, tanulni a régiektől, követni jó példájukat. Mit tennének ma ők?
A kenyérkérdés is előttünk van mindennap. Modern korunk elszakított bennünket a kenyér útjának végigkísérésétől, így más az üzenete is. A régi családok életének aktív része volt a kenyér elkészítése. Kezdve a szántástól, a vetésen át az aratásig, a cséplés, az őrlés, a liszt szitálása, a kenyér dagasztása, és végül a kemence forrósága. Amikor szétáradt a frissen sült kenyér illata, hála töltötte be az emberek szívét, hogy újra van ennivaló.
Manapság a kenyér a szupermarket polcán „terem”. Mindig van, és sokféle található az üzletben. Jobb, rosszabb, sokféle ízű, de az ősi kenyér zamata nem nagyon lelhető már fel. Pedig fontos lenne ismerni, tudni, szeretni. Hálát adni érte.
Jézus Krisztus arra tanít minket, hogy az Isten országa fizikai szemmel nem látható, de jelen van minden kor hívői által a világban. Fontos a magyarságunk, a hazánk, a körülményeink, de mindennél fontosabb, hogy kihez tartozunk. Az első században Antiókhiában volt a városban egy embercsoport, akikről úgy látták, hogy különböznek a többiektől. A kívülállók figyelték az életüket, és úgy látták, hogy Krisztusra hasonlítanak. Elkezdték egymás között krisztusinak nevezni őket. Micsoda névadás! A keresztény név azóta is fennmaradt, de az eredettől jókora távolság választ el. Valóban felismerhető közösségeinkben az értünk emberré lett, meghalt, feltámadt Úr, akinek adatott minden hatalom? Hozzá tartozunk, az ő nevét viseljük, felelősségünk, hogy hitelesen tegyük ezt. Krisztus a király! A nagy Király!
A kenyérügy is hozzá köt bennünket. Az eredeti életkenyér Jézus Krisztus. Ő a megtört kenyér, az érettünk megtört kenyér, aki életét adta a barátaiért. Belőle élünk, ő ad erőt, képességet, boldogságot. Amikor annyiféle hamis kenyérrel próbálnak félrevezetni, létfontosságú megismernünk az igazit, a mennyből alászállt Kenyeret, az Úr Jézust.
Az augusztus 20-i tűzijáték káprázatosan szép. Mindenki az ég felé néz, álmélkodik, gyönyörködik a fénysugarakban, a kinyíló égi virágokban. Sokszor éreztem tűzijáték alatt, hogy egy szempillantás, és nyílik az ég, és megjelenik az én Uram, a mi Urunk, Jézus Krisztus. De még vár, még adott időt, kegyelmi időt.
Amikor az Emberfia megjelenik az ég felhőin tündöklő ragyogásban, akkor sokan boldogan kiálthatjuk: „Jövel, Uram Jézus!” De egyben drámai nap is lesz az. Akik nem krisztusiak, azok rettegve nézik az Érkezőt.
Ezen az ünnepen Tahiban is azért gyülekezünk össze, hogy róla, Jézus Krisztusról beszéljünk, előtte hódoljunk, vele ünnepeljünk! Ő az életünk, az ünnepünk középpontja. Jöjjetek, hirdessük együtt az ő nagy tetteit!
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
