Egyházunk az elmúlt esztendőben másodjára adományozta az Év Baptista Művésze díjat, melyet ezúttal Oláh Gábor, a Baptista Központi Énekkar karnagya kapott. Ebből az alkalomból beszélgettem vele egy forró nyári napon a Békehírnök szerkesztőségének árnyas szegletében.
A gyermekkorod nagyon gazdag zenei környezetben telt el. Kik hatottak rád leginkább életednek ebben a szakaszában, és melyek voltak a legemlékezetesebb zenei pillanataid ebben az időszakban?
Nagyon szegény, ötgyermekes családban nőttem fel. Édesapám, aki földművelő családból származott, 16 éves korában megtérve, baptista lelkipásztorként szolgálva töltötte be az Úrtól kapott elhívást. Édesanyám budapesti polgári baptista családban nőtt fel, majd tanulmányait befejezve tanítónőként dolgozott. Elmondhatom, hogy nem aranyat és ezüstöt örököltünk, hanem életre szóló útravalót. Szüleink felfedezték a bennünk rejlő képességeket, és kiskorunk óta taníttattak minket zenére. Székesfehérváron zenei általános iskolába jártam, majd amikor 1959-ben Budapestre költöztünk, akkor apukám kézen fogott és bevitt Csányi Lászlóhoz, a Magyar Rádió Gyermekkórusának karnagyához meghallgatásra. Laci bácsi azonnal felvett az énekkarba, amellyel jóformán bejártam a világot. 1965-ben például 60 napig turnéztunk Japánban Lajos öcsémmel együtt, összesen 38 városban koncerteztünk. Óriási élmény volt. Másik kiemelkedő emlékem az volt, amikor 12 évesen Pablo Casals „Jászol” című oratóriumában én énekelhettem a gyermek Jézus szerepét. A gyermekkórusban töltött éveim alatt színpadi állóképességre, rutinra, tapasztalatra tettem szert, lelki-szellemi-mentális erőnlétet szereztem, és fejleszthettem memorizálási képességemet. Mindehhez nagy alázatra, kitartásra és a felkészülési idő komolyan vételére volt szükség. Az éneklés mellett hegedülni és zongorázni is tanultam. Nagy segítségemre volt zenei fejlődésemben anyai nagyapám, Tóth Gábor baptista egyházzenész és lelkész, aki alig hétévesen megtanított úgy harmóniumozni, hogy másfél-két év alatt négy szólamban tudtam játszani A hit hangjai énekeit. A budapesti József Utcai Baptista Gyülekezetben megkértek a szerda esti istentiszteleteken és a vasárnap délelőtti imaórákon való harmóniumozásra, és így már tízévesen a szolgálatba állhattam.
Ilyen intenzív zenei iskolai évek után mégis először a villamosmérnöki tanulmányok mellett döntöttél. Miért?
Kamaszkoromban nagyon élveztem, hogy meg tudok szerelni dolgokat. Szerettem a matekot és a fizikát is. Sok minden érdekelt. Festettem is, a magyar nyelvet és irodalmat is nagyon szerettem, gyerekfejjel apró novellákat is írtam. Csányi Laci bácsi nagyon szerette volna, hogy felvételizzek a konzervatóriumba hegedű szakra, én mégis műszaki technikumba mentem, majd elvégeztem a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolát, és villamos üzemmérnök lettem. Mindez annak a következménye lehetett, hogy bennem a zene egyenlő volt a gyülekezeti szolgálattal. Az életemet jelentősen meghatározó baptista neveltetésem következtében kialakult gondolkodásomnak köszönhetően nem a zenei karrier volt számomra fontos. Viszont miután mérnökként dolgozni kezdtem Debrecenben, ahol házasságot kötöttem Ráduly Irénnel, a munkahelyemen gyakran kellett hétvégenként is dolgoznom, így alig tudtam ellátni a Debreceni Baptista Gyülekezet énekkarának vezetését. Ekkor jött a lehetőség, jelentkeztem a Debreceni Kodály Kórusba, ahová fel is vettek. Ekkor derült ki számomra, hogy mind az új munka, mind a gyülekezeti szolgálat végzése sokkal több tudást igényelne, hogy sok hiányosság van a zenei ismereteimben, ezért a Debreceni Kodály Kórusban végzett munkám mellett jelentkeztem a Népművelési Intézet Felsőfokú Karvezető Tanfolyamára, ahol Párkai István tanár úr irányításával kezdhettem el a karvezetői ismereteim fejlesztését. Itt ismerkedtem meg a Magyar Rádió Énekkarának tagjaival, akik hívtak, hogy jöjjek a Magyar Rádió Énekkarába. 1980-ban sikeres felvételit tettem, és bekerültem a rádió énekkarába. 1981-től korrepetitor és szólamvezető lettem. Miután a családommal Budapest közelébe költöztünk, 1981-től feleségemmel együtt bekapcsolódtunk a Baptista Központi Énekkar munkájába. 1982-ben Bányai Jenő testvér, az énekkar vezető karnagya letette a szolgálatot, és engem javasolt utódjának. Az akkori szabályok szerint az Állami Egyházügyi Hivatal engedélyével neveztek ki az énekkar vezetőjének. A Felsőfokú Karvezetői Tanfolyam elvégzése után a továbbtanulási és a tanítási vágy kényszere késztetett a tanulmányaim folytatására, amelyeket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytattam, ahol 1998-ban három szakon egyetemi kitüntetéses oklevelet szereztem.
A Központi Énekkar tagjaként is tudom, hogy nagyon fontosnak tartod a magyar baptista zenei hagyományok őrzését és ápolását. Hogyan él benned ez az elhívás?
Úgy gondolom, hogy a nyugati globális szellemi gondolkodás az egyházakon keresztül tört be országunkba. Ez szerkezetváltozást, gondolkodásváltozást is hozott, amelynek egyik jellemzője az eredeti értékeink lesöprése, amivel én nem értek egyet. A Baptista Központi Énekkarban végzett szolgálatommal is az eredeti magyar baptista identitást kívánom erősíteni.
Miért ragaszkodsz a klasszikus idegen nyelvű egyházzenei művek magyar nyelven való megszólaltatásához?
Az anyanyelv a vérünkben van, a gyökereinket őrzi. Anyanyelvünkön fohászkodunk Istenhez. Ha ezen a nyelven szólaltatjuk meg a műveket, akkor mind az előadókhoz, mind a hallgatókhoz közelebb kerül a zeneművek üzenete, átélhetőbbé válik a történet. Másrészt például J. S. Bach János-passiójának magyar nyelvű előadásakor a hallgatóság sokkal aktívabban részt tud venni a koncerten, főleg a műbe belekomponált korálok magyar nyelven történő eléneklésével.
Véleményed szerint mit tehetnek a gyülekezeti énekkarvezetők azért, hogy missziójuk teljesebbé váljon?
A gyülekezeti énekkarok vezetéséhez magas szintű felkészültségre, odaszánásra és szeretetre van szükség. Az énekkaroknak rendkívül erős közösségépítő hatásuk van, színesítik a közösség jó Istenhez való közeledését. Szerencsés, ha a karnagy figyel a gyülekezet igényeire, és ha összekapcsolja az énekkart a gyülekezettel például úgy, hogy ismerteti a műveket, vagy beszél az énekkar munkájáról. Ha az énekkar felfejlődik egy olyan szintre, hogy lesz egy énekrepertoárja, akkor képes lesz a más gyülekezetek vagy testvéregyházak felé való nyitottságra, kapcsolatai gyarapodnak, és sokkal több lehetősége lesz arra, hogy Istennek való engedelmességben, alázattal szolgáljon mind több helyen. Úgy is mondhatjuk, hogy könnyebben teremt kapcsolatokat, és erőteljesebb hatást tud elérni, mert fedezet van mögötte, amit viszont sok munkával lehet előteremteni. Amióta nyugdíjas vagyok, sok meghívást kapok gyülekezeti karvezetőktől, hogy segítsem a munkájukat, aminek nagyon örülök. Emellett a Határ menti kórus- és karvezető kurzus tanára is vagyok, ahol idén munkatársaimmal 40 karvezető jelentkezőt és egy százhúsz tagú kórust taníthattunk. Ezeken a képzéseken évente változó tematikát dolgozok ki, például Beharka-, Lisznyay-, Ráduly-életművek mentén, vagy klasszikus szerzők, a baptista kiadványokban megjelenő művek, illetve azok átdolgozását ismertetve. Az újpesti Egyházzenei Tanfolyamon is már több évtizede tanítok.
Részesültél már Bartók–Pásztory díjban, megkaptad a Magyar Rádió Nívódíját, az Év Énekkari Művésze szakmai díját és még sorolhatnám. Hogyan fogadtad a baptista közösség elismerésének számító 2017 Baptista Művésze díjat?
Nagyon meglepődtem, örültem és jólesett. Egyfajta visszaigazolásként éltem meg, hogy figyelik a munkámat, ráadásul az a közeg adta, akik között szolgálok. Emiatt igen őszintének éreztem.
Hogyan tapasztalod Isten vezetését az életedben?
Meg kellett tanulnom, hogy ha valamihez nagyon görcsösen ragaszkodtam, azt sohasem tudtam elérni, viszont amit el tudtam engedni, azt százszorosan visszakaptam. Nyugdíjasként majdhogy több a munkám, mint előtte. A Jóisten kegyelméből a Központi Énekkarnak annyi felkérése van, hogy már 2019 decemberéig le vagyunk foglalva. A gyülekezeti énekkarok mellett 2017-ben felkérést kaptam a KÓTA vezetésétől az Egyházzenei Tagozat protestáns részlegének a vezetésére, amely igen sok szervezési és lebonyolítási munkával jár. Emellett felkértek, hogy vállaljak munkát az idei őszi Kodály-kórusverseny nemzetközi zsűrijében is. A beszélgetésünk elején említett talentumokkal az Úr Isten megajándékozza a gyermekeit, nekünk viszont megfelelő módon kell azokat kamatoztatnunk. Az Úr szolgálatában nincs szabadság, nincs aktív időszak, nincs nyugdíjas munkanélküliség, egy dolog van: utolsó leheletünkig szolgálnunk kell Istent.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
