Van-e Istennek terve ezzel a két néppel?

A Baptista Teológiai Akadémia két lelkipásztor szakos hallgatója, Csernus Máté és Selmeczi Nimród Közép-Afrikában, Ruandában szolgáltak egy missziós úton. Jómagam tagja vagyok az M28 Baptista Külmisszió csapatának, amely egyházunk külmissziós munkacsoportja.

Egy amerikai barátom meghívására kapcsolódtunk be a Rwanda Challenge nevű szervezet munkájába erre a három hétre. Ruandában néhány évvel ezelőtt életbe lépett egy törvény, amely szerint 2023 szeptemberétől csak olyan igehirdetők szolgálhatnak a gyülekezetekben, akiknek van felsőfokú teológiai végzettségük. Mindez egy olyan országban, ahol a lakosság jelentős része lehetőség hiányában nem tudott részt venni a középfokú képzésben sem.

A lelkészek képzésével foglalkozó Rwanda Challenge egy amerikai teológiai egyetemmel (Mid-Atlantic Christian University) összefogva azon dolgozik, hogy felkészítse a ruandai lelkipásztorokat a törvény okozta helyzetre. Az egyetemre való bejutás feltétele az angol nyelvvizsga. Ebben a három hétben Mátéval az amerikai csapathoz csatlakozva egy intenzív angol nyelvi képzés kereteiben igyekeztünk szolgatársaink segítségére lenni.

A haladó csoportot tanító tanárnő munkáját segítettük, és az online nyelvvizsgára készülve alapfokú számítógépes ismereteket is adtunk át a hallgatóknak.

Ottlétünk alatt lehetőségünk nyílt jobban megismerni az országot, az ott élő embereket. Ruanda jelenleg a világ egyik legszegényebb országa, ahol a lakosság jelentős része a létminimum alatt él. A mai napig is hatással vannak az országra az 1994-ben lezajlott népirtás súlyos következményei. Az ott töltött idő alatt több ilyen emlékhelyet is meglátogattunk, ezáltal jobban beleláttunk az ott élők szenvedéseibe. Ilyen körülmények között hatalmas megtapasztalás volt olyan testvérekkel találkozni, akik azért élnek és szolgálnak, hogy Jézus világosságát eljuttassák embertársaikhoz – hogy legyen lehetőségük megtérni, helyreállni, gyógyulni, bocsánatot kérni és kapni… Megérintett bennünket az az alázat és sok erőfeszítés, amelyet ottani testvéreink végeznek a misszióban: iskolákat építettek és tartanak fent, özvegyekről és nehéz sorsú emberekről gondoskodnak, országszerte hirdetik az evangéliumot.

Megtiszteltetés volt mindkettőnk számára, hogy egy-egy vasárnap igehirdetéssel is szolgálhattunk Kigaliban, a fővárosi gyülekezetben. Valódi öröm volt együtt lenni a testvérekkel. Megtisztelő volt számomra, hogy interjút készíthettem Theophile Rugubira püspökkel, aki az ottani gyülekezeteket vezeti – megdöbbentő mélységekben számolt be élete útjáról. Ezt az interjút az IgeIdők online baptista magazinban fogjuk megjelentetni. Külön érdekesség volt számomra, hogy a püspök könyvtárában még egy kisebb, de annál érdekesebb kutatásra is adódott lehetőségem, afrikai teológusok írásai alapján adhattam le egy szemeszterzáró dolgozatot a teológián Az egyház és gyülekezet fogalma Afrikában címmel. Nagy élmény volt megtapasztalni az ottani testvérek hatalmas szeretetét, akik új nevet is adtak nekünk.

Máté ruandai neve Shema – jelentése: büszkeségünk. Az enyém pedig Mucyo – világosság. Ezeket a neveket az alapján adták, ahogyan megismertek minket. Több országban jártam már, de soha nem kaptam még így nevet. Elgondolkodtatott a Magyarország és Ruanda közötti több, kisebb-nagyobb hasonlóság, amelyekre rácsodálkoztunk ottlétünk során. Kis országokból valók vagyunk, előfordul, hogy külföldiek nem tudják, hol találnak bennünket a térképen. 15 millió magyar és ruandai él a világon. Mi is és ők is különleges nyelveket beszélünk, amelyeket nehezen tanulnak meg mások. (Egyébként amennyire sikerült kiderítenem, még a nyelvtanban is több hasonlóság van a magyar és a kinyarwanda között, mint mondjuk a mi nyelvünk és az angol között.) Nekünk is, nekik is angolt (vagy más nyelveket) kell tanulni ahhoz, hogy érvényesülni tudjanak a nagyvilágban.

A legnagyobb tavuk nekik is az országuk nyugati részében található. Mi is, ők is királyságban éltünk egészen a XX. századig – aminek a nyugati hatalmak vetettek véget itt is, ott is. Mindkettő nép tapasztalta a történelem során, milyen tőlünk idegen, nálunk nagyobb birodalmak elnyomása alatt élni. Ők átélték a népirtás borzalmait, a mi történelmünkben a holokauszt volt hasonló trauma. Mi is és ők is tudjuk, milyen érzés az, hogy honfitársainknak környező országokban kell élniük önhibájukon kívül. Ki tudja, milyen hasonlóságokat találunk még, ha jobban megismerjük egymást? A misszió szempontjából azért is érdekesek nekem ezek a párhuzamok, mert ezek olyan dolgok, amelyekkel egy amerikai, nyugati ember (még ha misszionárius is) nem tud együttérezni – mi viszont mélységesen igen. Azóta is foglalkoztat ez a kérdés: vajon véletlen lenne? Vajon van-e Istennek további terve ezzel a két néppel? Még nem tudom a választ, de szeretnék nyitott lenni a válasz megismerésében. Hiszünk abban, hogy munkánkkal hozzá tudtunk járulni ottani társaink tanulmányaihoz, szolgálatához. A képzés végére csoportunk tagjai átlagosan 10-15 ponttal jobban teljesítettek a nyelvvizsgán. Életkörülményeiket látva megdöbbentett az a tény, hogy az a kicsi, amit én tudok adni, mekkora hatással lehet az ő életükre. Én csak segítettem nekik megtanulni fogalmazást írni – ami nálunk alapvető dolognak számít. Mégis, ha emiatt sikerül a nyelvvizsga, azzal nemcsak egy személy, hanem az egész családja sorsa fordulhat jobbra.

Igen, őrzője vagyok a testvéremnek

Amikor Theophile püspököt kérdeztem, mi Magyarországról hogyan tudnánk segíteni, igével kérdezett vissza. Amikor az Úr Káint kérdezte, hol van a testvére, ő erre azt felelte: Őrzője vagyok-e az én testvéremnek? Itteni látogatásunk után meggyőződésem, hogy igen, őrzője vagyok a testvéremnek – ha van mit adnom, nem nézhetem tétlenül, ahogy a testvérem kárt szenved. Ebben erősített meg ez az út. Köszönjük szépen mindenkinek, aki imádságban, anyagilag vagy bármilyen más formában támogatott bennünket! Várjuk a folytatást!