Vegyünk részt az Európai Baptista Szövetség gyűjtésében a Libanoni Baptista Segélyszervezet javára!

1392

Ha nem is könnyű az a helyzet, amelyben találjuk magunkat, mindig lehet találni valakit, aki még nehezebb helyzetben van, és a segítségünkre szorul. Ilyen helyzetben vannak baptista testvéreink Libanonban. Országuk – ahogyan arról a híradásokból is tájékozódhattunk – többszörösen kritikus állapotba került részben az országukban lévő igen nagyszámú szíriai menekült, részben súlyos gazdasági problémák és végül az idén augusztusi, bejrúti nagy robbanás következtében.

A kihívásra példás módon reagáltak az ottani baptista testvéreink/gyülekezetek. 

A több mint 50 teljes állású munkatárssal működő libanoni baptista segélyszervezet azonban maga is segítségre szorul, hogy a szükségben levők különböző területen történő támogatására irányuló munkáját folytathassa. Az Európai Baptista Szövetség ezért gyűjtési akciót indított a Libanoni Baptista Segélyszervezet munkatársai fizetésének támogatására. A libanoni fizetések értéke a gazdasági válság következtében ugyanis egy év alatt kb. 1/5-ére csökkent. Így a Libanoni Baptista Segélyszervezet munkatársait csak külső anyagi támogatással tudja állományban tartani – és pont most van rájuk a legnagyobb szükség. Az EBF felkérte a tagegyházait, hogy lehetőségük szerint adjanak erre az akcióra anyagi támogatást. Irányelvként szolgál, hogy egy munkás megtartásához havi 300 euróra (kb. 120 000 Ft) van szükség. Az EBF meghirdetett akciója 2021. augusztus végéig tart. Egyházunk központi alapból bevállalta egy libanoni munkatárs ilyen mértékű támogatását.

Most arra hívjuk testvéreinket, hogy ezt az akciót hirdessétek meg gyülekezeteitekben és ki-ki saját képességei szerint (akár mint gyülekezet, akár mint magánszemély) csatlakozzon ehhez az akcióhoz. A támogatást az MBE következő számlájára kérjük küldeni:

Kedvezményezett: Magyarországi Baptista Egyház
Bankszámlaszám: 13520405-77777777-77777777
Közlemény: Libanoni támogatás

Lehet egyszeri alkalommal is támogatást küldeni, de még jobb lenne a rendszeres havonkénti támogatás 2021. augusztusig.

Az összegyűlt támogatást negyedévenként küldjük el Libanonba. Reméljük, hogy ezekből a befolyó összegekből összejön legalább egy további libanoni baptista munkatárs fizetésének támogatása.

„Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr.” (Zsolt 41,1)

Szeretettel:
Dr. Bukovszky Ákos
külügyi szaktitkár


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!