Verőfényes ünnepnap Csantavéren

3887
A hit útján elinduló Gandis Teréz, jobbján Nagy Tibor helyi és balján Győri Kornél vendég-lelkipásztorral

A Délvidéken jártam 2017. október 15-én, a szerbiai Csantavéren. Mindig szívesen keresem fel ezt a kilencvenes években létrejött, s azóta szépen fejlődő gyülekezetet.

A település főutcáján álló gyülekezeti ház egy eleven közösség lelki otthona. Nemcsak látogatott istentiszteleti hely, hanem, hanem parkszerű nagy kertjével, és az imaházhoz csatlakozó méretes udvari épületszárnnyal már évek óta nyári gyermektáborok kedvelt helyszíne. Most még inkább alkalmassá vált erre a célra, egyrészt korszerűsítésének, másrészt jelentős bővítésének köszönhetően. Az épületben mosdók, konyha és 70 személyes ebédlő kapott helyet, és 25 kényelmes szálláshely.

Gandis Teréz vízbemerítésének csodálatos pillanata Nagy Tibor keze által

Sajátos értéke a gyülekezeti háznak az imateremhez csatlakozó, 2016-ban Bibliai Múzeummá alakított tágas közlekedő-folyósó.

Mindez Nagy Tibor lelkipásztornak meg feleségének, Máriának, és a velük együttmunkálkodó gyülekezet fáradozásának gyümölcse; Isten áldása.

Október 15-én, vasárnap nyáriasan kellemes időben területi gyülekezeti napnak adott otthont a Csantavéri Baptista Gyülekezet. Helyből is több érdeklődő érkezett, de a szomszédos gyülekezetekből is. Ott volt a Szerbiai Baptista Szövetség elnöke, Janečić Zvoninir is. A nap folyamán prezentációval fűszerezett nagyon értékes hiterősítő előadást tartott az angliai Eric Barrett ny. egyetemi tanár testvér.

Az eseménydús nap legörömtelibb része a bemerítési istentisztelet volt. Az alkalmi evangéliumot Győri Kornél lelkipásztor, a Szívvel a Vajdaságért misszió szervezője hirdette. Majd ünnepélyes hitvallását követően Gandis Teréz bemerítkezett az Úr Jézus parancsát követve, Nagy Tibor lelkipásztor keze alá. A bemerítés zárásaként azonnal elhangzó megtérésre hívó szóra többen jelentkeztek, akik azóta már odaadóan készülnek, hogy hamarosan ők is megpecsételjék hitüket a bemerítésben is.

„Az Úr csodásan működik…”


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!