„Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öregembert!” Ez azt is jelenti, hogy különösen is vigyázunk és odafigyelünk rájuk. A közlekedésben, a beszélgetésben, a vásárlásban, az ügyintézésben.
Maguk az idősek vagy az időskor felé haladók is olykor félnek az öregségtől. „Csak attól őrizzen meg az Úr, hogy rá legyek szorulva másokra!” – mondják némelyek. És megérthetjük őket, mert nagyon nehéz próba a kiszolgáltatottság. Nem akarunk függni másoktól, önállóak szeretnénk maradni. Nem akarunk időskorunkra költözni, megváltoztatni a szokásainkat. A demencia, a korral járó leépülés súlyos terhet ró mind az öregemberre, mind a környezetére. Sokat segíthet a tisztelet és a megbecsülés helyes gyakorlásában, hogyha szakmailag is felkészült a környezet az öregedéssel járó változások ismeretében.
A gerontológia, az öregedés élettanával foglalkozó tudomány sok-sok felismerése és útmutatása óriási segítség lehet idősnek és környezetének egyaránt. Idős családtagjaink iránt meg kell tanulnunk a szeretetteljes és okos törődést, amely értelmes módon vállal áldozatot. Mert áldozattal jár az idősek felé fordulás: olykor lassabban vagy csapongó módon tudják közölni mondandójukat; olykor nem emlékeznek dolgokra; olykor éjszaka is többször fel kell kelni hozzájuk; olykor bátorítani kell őket egy számukra egyre ismeretlenebb világban; olykor tudni kell, hogy nekik is nehéz a dolgoktól és emberektől való elszakadás. Minél tovább él valaki, annál jobban szembe kell néznie a magánnyal, hiszen ő a túlélő, sorban veszíti el barátait, dolgait, körülményeit.
A készülődés ideje Ha majd idősödünk, meg kell tanulnunk nekünk is a nagy leckét: elengedni a dolgokat, kinyitni a kezünket és a szívünket, nem ragaszkodni a földi élethez mindenáron, elrendezni a dolgainkat, késznek lenni a hazahívó szóra.
A veszteségek nem csupán negatívumok: segítenek szabadabbá válni, fogynak a kötelékek. Tartsuk tehát rendben megmaradt dolgainkat, hogy ne a gyermekeinknek és unokáinknak kelljen majd rendet tenniük utánunk. Már ne gyűjtögessünk, halmozzunk, hanem szelektáljunk: csak az maradjon, amit át lehet vinni a túlsó partra. A megfizethetetlen kincsek
Az öregség terheihez tartozhat a haszontalanság érzete is. A legrosszabb, ha éreztetik is az idősekkel, hogy nincs erejük, mert már tehetetlenek ahhoz, hogy hasznukat lehessen venni. Ez az életérzés megkeserítheti az öregember utolsó éveit. Viszont az öregeknek olyasmijük van, ami általában a legtöbb embernek – fiatalokat és felnőtteket is beleértve – nincs: idejük és csendjük. A fiatalok, de olykor felnőttek sokasága sem tudja, hogy csak a csendben nőnek ki belőlünk igaz és nagyszerű felismerések, szándékok, akaratok. Ez az időskor kiváltságos ajándéka: a csend birodalma, ahol Isten tisztábban szólal meg.
Az öregember olyan, mint a sok csatát megélt és hazatért harcos, aki eddig túlélt mindent. Becsüljük meg őket, akik értünk harcoltak, értünk éltek, értünk dolgoztak, értünk vannak még ma is velünk! Köszönjük őket, Istenünk, hogy velünk maradtak.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
